Még pár percig búcsúzkodtunk, majd fel kellett szállnia a vonatra. Még csókot is elfelejtett adni! Ezért elindultam a kastély felé. Kisebb neszeket hallottam a hátam mögül. Szerencsémre csak egy szarvas volt. Nem is tudtam eddig, hogy itt élnek szarvasok! Amikor ezen a kérdésen túl léptem, pont felértem a kapuhoz. Bementem rajta, és elindultam ide. Mikor felértem, egy alak ült a fotelomban. Kitaláljátok ki az? Eltaláltátok kedveseim,  James ült ott.

-         Te meg mit keresel itt? – kérdeztem.

-         Úgy látom, nem örülsz, hogy itt vagyok! – szomorodott el. Jaj, de édes ilyenkor.

-         Dehogy is nem! De nem úgy volt, hogy a nagynénédhez mentek?

-         De. De szerintem kibírja, hogy Danielre erőszakolja rá a gyümölcs zseléjét, és nem engem zaklat a nő ügyeimmel kapcsolatban.

-         Nő ügyeid? – kérdeztem féltékenyen.

-         Igen! Vagyis már nem! Már csak te vagy nekem!

-         Na ezért – elégedtem meg a válaszával.

-          És egyébként is, te kellemesebb társaság vagy! – mondta, majd nyomott egy csókot az arcomra.

-         Köszönöm a bókot! De ezt akkor se értem! Felszálltál a vonatra, és mikor elindult akkor is még ott voltál!

-         Igen. De sajnálatos módon egy szarvas felkerült a vonatra, és megkellett állni , hogy a szarvast letegyék.

-         És te meg lejöttél a vonatról, a szarvassal együtt gondolom – gondolkodtam hangosan, mire elnevette magát.  – Mi olyan nevetséges?

-         Semmi Lily! – nevetett.

-         De csak van valami, ha nevetsz! Az ember nem nevet csak úgy!

-         Jó igazad van! Az a szarvas, én voltam. Animágus vagyok, és mikor elindultunk, eszembe jutott valami, és mivel már elindult a vonat, ki kellett találnom valamit. És most itt vagyok.

-         MI TE ANIMÁGUS VAGY, ÉS MÉG NEM MONDTAD?

-         Bocs Lil, de nem nyílt alkalmam elmondani.

-         Akkor itt az idő, hogy kitálalj – mondtam.

Akkor elmesélte, hogy Remus miatt tanulták meg mind hárman. Majd mondta, hogy egyszer így, szarvasként leckéztette meg Pitont.

Akaratlanul is kitört belőlem a nevetés. Aztán eszembe jutott, hogy most prefektusi kötelességem lenne, hogy leszidjam. De ki tud haragudni Jamesre?

-         És mi miatt jöttél vissza? Úgy értem, mi volt az a fontos dolog?

-         Ez… - mondta, letérdelt, látványosan elkezdte kötni a cipőjét, majd előhúzott a zsebéből egy kis dobozkát. Úr isten! Ez olyan, mint a filmekben! De romantikus! A kandallóban pattog a tűz (mikor feljöttem, már be volt gyújtva), kint esik a hó. Minden békés. A filmekben a főhős megkéri a főhősnő kezét, összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halna!

-         Lily, tudom, csak két hét múlva van karácsony, de…– mondta, majd a kicsi dobozt lassan elkezdte kinyitni… És a dobozban feltűnt egy… MEDÁL?

-         Gondoltam Mivel már van egy Lilys medálod**, mellé már csak egy Jameses kéne – mosolyodott el. Én még mindig nem jutottam szóhoz. Megcsókoltam, feltettem a nyakláncra, majd megkértem, hogy segítsen feltenni. Mikor becsatolta, megcsókolta a nyakam, és ezt mondta:

-         Gyönyörűen áll! De mond csak, mit vártál, mit rejt a doboz?

-         Ő… semmit – mondtam, majd elpirultam.

Ő meg elkezdett nevetni.

- Már megint min nevetsz?

- Szerintem te arra számítottál, megkérem a kezed! Most már tudom legalább, hogy milyen lesz a reakciód jövőre, amikor megteszem.

Hogy mer rajtam nevetni? Na megleckéztetlek!

-         Köszi Potter, most okosabb lettem! Akkor, ha kérhetek menj innen! – mondtam, majd kinyitottam az ajtómat. Mire ő elhallgatott, és elindult szomorúan az ajtó felé. Mikor már majdnem kiment, elkaptam a kezét, és visszarántottam, majd megcsókoltam.

-         Te tényleg azt hitted, hogy elzavarlak?  

-         Te… Ezt most megbánod! – mondta, majd becsukta az ajtót, és ledobott az ágyra. Aztán felé hajolt, és az arca közeledett az enyémhez., de ahelyett, hogy megcsókolt volna, elkezdett csikizni. Egy idő után, mikor már mellettem feküdt, megkérdeztem:

-         És drágám, ki mondta, hogy jövőre, mi együtt leszünbk még?

-         Onnan, hogy amíg élek soha nem engedlek el. Mellesleg, minden fiút szétátkoznék, aki hozzád mer érni.

Most itt alszok mellettem. Olyan szép amit mondott. Persze gyerekes is egy kicsit, de majd idővel benő a feje lágya! Vagyis azt hiszem… Na mindegy,  én is megyek aludni. Szia Kedves naplóm!

Másnap reggel, 9 óra

Ha én, és James összeházasodunk, elküldöm orvoshoz! Horkol, és dobálja magát. Most elég nyúzott feje van neki is, és nekem is. Nem tudom, hogy mért ő álmos, amikor nekem kellett tűrnöm az ő horkolását! Sirius itt eszik előttünk.

-         Milyen nyúzottak vagytok. Ha jól látom, ez annak a jele, hogy jól töltöttétek az éjszakát – vigyorgott.

-         Egyszer átküldöm hozzád, és megtudod! – mondtam.

-         Kösz nem! Ágas pajtás nem az esetem. Meg úgy általában a fiúk sem..

-         Nem úgy értettem te hülye! James horkol, mint egy disznó! Rosszabb, mint te!

-         Köszönöm! – mondta James.

-         De nem számít, mert szeretlek, és elviselem – mondtam, majd elmosolyodtunk.

-         Na én léptem! Itt túl sok nyál csorog! – mondta Sirius.

-         Igen? És tegnap a Ments meg szerelem akciód nem volt nyálas? – kérdeztem.

-         Az más! Ez engem nem érint, szóval taszít. Most megsértődtem!

-         Pajti ne csináld már! Mivel békíthetünk ki? – kérdezte James.

Sirius szeme felcsillant, leült elénk komoly fejjel, és elkezdte a mondókáját:

-         Elég nagy ajándék, hogy itt vagytok nekem! – mondta komolyan, majd mikor észre vette, hogy furcsán nézünk rá, elröhögte magát, és folytatta. - Hülyéskedtem! Azt kérem, hogy az első gyereketeknek, én legyek a keresztapja!

-         Hé! Gyerekről még nem volt szó! – vörösödtem el.

-         Eddig… - vigyorgott James.

Sirius nevetve felállt, majd mosolyogva eltávozott. De tényleg! Azért a családunkat tervezgetni még egy kicsit korai nem?

**= A Lilys medált, Lily a húgától kapta, még az előtt, hogy megkapta volna a roxfortos levelét. Erről bővebben, a Minden most kezdődik el címü történetemben lehet majd olvasni.