- Nos – kezdett bele Harry, majd megköszörülte a torkát. Most akkor hogyan is fogalmazzon?
Ava kényelmesen elhelyezkedett vele szemben, vékony lábait lógázta a kanapé széléről. Mennydörgő berregve dörgölőzött a kezéhez.
- Nos – mondta újra. Képtelen volt folytatni. Segélykérően hátra pillantott a válla fölött a mosogatónál pakolászó, kifejezetten vidám dadára.
- Nos? – kérdezte a lány huncut mosollyal.
Harry összehúzta a szemöldökét és „ezt még megkeserülöd” arckifejezést öltött. Emily felkuncogott.
- Apa, várok – közölte a gyerek, kamaszos stílusban. Mennydörgő helyeslően morgott.
Harry mély levegőt vett.
- Szóval. Mire is vagy kíváncsi egész pontosan?
Emily ciccegett mögötte, jelezve, hogy tipikusan béna apás kérdést tett fel.
- Minden macska tüzel?
- Nem, csak a lány macskák.
- Miért?
- Azt nem tudom.
- A fiú cicák kanosak – szólt közbe Emily, mire Harry az előzőnél még vészjóslóbb arccal fordult felé. A lány felkacagott, de gyorsan a mosatlanba temetkezett.
- És az mit jelent? – tudakolta Ava, türelmetlenül. Látta, hogy a két felnőtt nagyon is érti, amit ő nem, és ez még inkább arra ösztönözte, hogy faggatózzon. Tudta jól, fontos dologról van szó, hiszen az apját kifejezetten feszélyezte a téma.
- Hát… Na jó, kezdjük az elején, rendben? – sóhajtott. – Ha egy nő és egy férfi szerelmes, nagyon szerelmes, akkor gyerekük születik. Így történt ez nálunk is: én szerettem a mamit, a mami szeretett engem – és megszülettél nekünk te. Érted?
Ava bólintott.
- A macskáknál is valahogy így megy. A kan macska keres egy számára megfelelő nőstényt, és…
- Szerelmesek lesznek? – segítette ki a kislány.
- Így van – dőlt hátra megkönnyebbülten Harry. – Szerelmesek lesznek. Aztán születik egy regiment kismacskájuk.
- És Mennydörgő azért csinálja ezt – mutatott a görnyedten araszoló, természetellenes hangokat kiadó állatra -, mert várja a kan macskát?
- Igen.
Ava bólogatott. Emésztette a hallottakat. Apja eközben vett egy nagy levegőt, és majdnem felnevetett, mert eszébe jutott, hány éve van még addig a bizonyos Nagy Beszélgetésig, amit most úgy tűnt, megúszott.
- Apa, ha Mennydörgő nem szerelmes, mert nem lehet az, ha még nem találkozott a kan macska párjával, akkor egészen pontosan miért is tüzel?
A férfi tüdejében bennakadt a levegő.
- E… Emily, kérlek! – nyögte. – Te mégiscsak nő vagy, ezt te könnyebben…
- Nem, nem – tartotta fel védekezőn a kezét Emily. – A te lányod!
Harry idegesen felpattant, és járkálni kezdett a pult előtt. Ava és Mennydörgő egyaránt kíváncsian figyelte őt.
- Apa…
- Jól van. Mennydörgő azért tüzel, mert… mert vágyik a kandúrra.
- Azért, mert kiscicákat szeretne?
- Igen, azért, mert utódokat szeretne.
- De hogyan vágyhat olyan kan macskára, akit még nem is látott?
- Mert addig, míg nem találkozott vele, csak az érzésre vágyik. Ez alakul át szerelemmé, mikor megismeri a kandúrt, és rájön, hogy rá várt addig.
- Ééértem – mondta Ava. Lecsúszott a kanapéról, ölbe vette Mennydörgőt és elindult vele a szobája felé, mert csak ennyire volt kíváncsi. Apja azonban érezte, hogy ezzel az egyébként ártatlan beszélgetéssel elindította azt a lavinát, amitől minden lányos apa retteg a gyerek születésétől egészen annak kamaszkoráig. Most megúszta a felvilágosítás könnyebb verziójával, de ott villódzott az agyában a vészfény: Avát egyszer a szex maga is érdekelni fogja.
Köztudott ugyanis, hogy a macskák nem a puszta szerelemből csinálnak annyi kismacskát, ahogy az embereknek is jóval többet kell tenni az ügy érdekében.

- Ügyes voltál – dicsérte a konyhaasztalhoz rogyó férfit a dada. – Pedig azt hittem, Ava most megfogott téged.
- Nem sok híja volt – ismerte el Harry, aki olyan kimerültnek érezte magát, mint annak idején egy kemény Kviddics edzés után. – Hihetetlen, hogy még hat éves sincs!
Emily elmosolyodott.
- A lányok egyre korábban érnek.
- Na de ennyire?!
A lány vállat vont, és visszafordult a mosogatóhoz. Kezei könyékig merültek a habos vízbe, szabályos időközönként kikapva és a szárítóba szúrva egy kést, villát, vagy kanalat.
Harry elmélyülten figyelte őt. Most, hogy Emily nem látta, tüzetesen szemügyre vehette fokról fokra minden tagját; formás, meztelen lábait, a lenge, combközépig érő szoknya fedte fenekét, vékony derekát, nyomott mintás, feszes felsőjét, s alatta a hátát, majd nőies, hosszú nyakát, és selymes, kócos haját, melyet csinos kontyba fogott.
Öntudatlanul állt fel és lépett Emily mögé. Kezeit a mosogatólébe merítette, és a hab alatt kikutatva a kis kezeket, szorosan összefonta az ujjait a lányéival. A meglepett dada hátához simult; mélyen beszívta a kellemes, édes illatot, mely az utóbbi időben a szokásos rémképek mellett – vagy helyettük – kísértette álmaiban.
- Milly – súgta és belecsókolt Emily nyakába.
A lány zavartan elhúzódott.
- Ava megláthat! – sziszegte. Maga is meglepődött, milyen furcsán hangzik ez a mondat. Mintha máris viszonyt fojtatna a munkaadójával! Holott nem is… jó, igaz, már csókolóztak egymással, de annál tovább nem mentek. Nem kellene most lebukniuk!
Tessnek igaza volt, Ava túlságosan fontossá vált számára. De csak Ava, és nem Harry ÉS Ava. Óriási különbség! Ő nem érez semmit a „főnöke” iránt – kicsit vonzónak találja ugyan, de ezek a vesébe látó, tiszta zöld szemek minden épeszű nőt őrületbe kergetnének, ahogy Harry férfias illata is.
De neki kizárólag Avával kellene foglalkoznia, nem pedig a kislány apjáról fantáziálgatni! Harry számára tabu, és kész! Csak ne állna hozzá ilyen közel…
- Ava a szobájában rajzol – motyogta a férfi és szájon csókolta a döbbent lányt. Emilynek nem volt ereje ahhoz, hogy eltolja: túl rég vágyott már erre. Tudta, hogy nem lenne szabad, mégis csöpögő kezével átkarolta Harry nyakát, és még jobban magához húzta. A vészharangokat a fejében elnyomta a hirtelen feltörő, mindent elsöprő vágy, hogy most azonnal, itt a pulton legyen Harryé.
A férfi rögtön megérezte, nyert ügye van – végigsimított Emily ingerlően csinos oldalán, mire ő felsóhajtott, majd keze megállapodott a csípőjén. Lejjebb azonban nem merészkedhetett, mert a csattanás, ami Ava csukott ajtaja mögül hallatszott, szétrebbentette kettejüket, mint a turbékoló galambokat.
Épp jókor ugrottak szét, mert a barna ajtó már nyílt is, és egy bűntudatosan mosolygó arcocska jelezte, itt bizony reparo bűbájra lesz szükség.

- Anabell Madison Perselus Piton lánya. Méghozzá vérszerinti.
Bejelentését egyetemes csend fogadta. Az egész csoport az irodában feszengett, és várták a fejleményeket. Eleinte csupán Harry szokatlan lelkesedése ragadt át rájuk, hiszen az egykori hős a háború óta meglehetősen passzívan fogadott mindent, ami éppen nem a lányával volt kapcsolatos. Most azonban mintha új erőre kapott volna.
Piton kapcsolódása az ügyhöz csak a hab a tortán.
- Akkor valószínűleg ő ölte meg Burke-öt – vélte Lee Jordan.
- Igen, én is így gondolom – bólintott Harry.
- Akkor pofon egyszerű az ügy, emberek! – csapta össze a tenyerét Ron. – Pitont kell keresnünk, és nem lesz több gyilkolás. Viszont… valamit nem értek – bizonytalanodott el.
Harry bólintott. Pontosan ugyanarra gondolt ő is. Ha Piton Burke miatt bukkant fel újra, akkor mi szüksége azokra a vacakokra, amiket még a gyilkosság előtt szedett össze? Mire kell neki a nád? Mit keresett Limerickben?
A két dolognak kapcsolódnia kell egymáshoz – Anabell és Piton véletlenszerű feltűnései… kell lennie valami logikus magyarázatnak!
- Hermione – szólította meg a kicsit fáradtnak tűnő nőt Harry – mondd, az egyszerű nád lehet egy gyógyító bájital alapanyaga?
A nő vállat vont.
- Gyakorlatilag bármiből elő lehet állítani gyógyító főzeteket. De az erősebbekbe tudtommal nem tesznek nádat. Harry, sejtem mire gondolsz, de ne felejtsd el, hogy fogalmunk sincs, Piton mit keresett Limerickben. Az is lehet, hogy csak el akarta terelni a figyelmünket.
- Vagy épp magára akarta vonni! – kiáltott fel Dean Thomas.
- De miért? – kérdezte Harry.
Senki sem tudott választ adni rá.

London egyik kevésbé kedvelt külvárosának utcáján két nő olyan hangosan veszekedett, hogy még az utcasarkon ácsorgó, hiányos öltözékű „hölgyek” is őket figyelték ahelyett, hogy bájaikat kínálgatták volna az arra tévedő idegeneknek.
Az alacsonyabb, elhanyagolt külsejű, csontsovány nő fejhangon üvöltözött a vele szemben álló, kőmerev arcú, szemlátomást jómódú nővel. Mindennapi vita volt; anyagiak, meg nem adott tartozás, fenyegetőzés, gyűlölködés. Az alacsony nő szívtelen boszorkánynak titulálta a másikat, mire a sötét hajú, kifejezéstelen arcú, fekete ruhás nő pálcát rántott, és átkot szórt az alacsonyabbra.
Tette mindezt olyan gyorsan, hogy a sarki rimák csupán a halott nő összeesését, és a magasabb viharos távozását látták.