Kimentünk abba az elviselhetetlen hidegbe. Ezt nagyrészt annak a sárkánynak köszönhetjük! Én még mindig nem tudtam megszólalni, annyira megviseltek a hallottak. Nem néztem Jamesre, a szemébe pláne nem tudtam. Annyira rohadtul érzem magam! És ami a legrosszabb, már ő sem keresi a tekintetem.

   -  Na jó! Én visszamegyek a kastélyba! – határozott James. El is indult, de nem jutott sokáig. Beleütközött valakibe. Az a valaki pedig az a múltkori rejtélyes idegen volt.

Még mindig ugyanolyan sápadt volt, ugyanazok a világosszürke szemek voltak neki.

   -  Nem bírsz vigyázni, idióta?  - kérdezte dühösen James, majd ment tovább.

   -  Várj csak, James Potter, várj csak  - mondta, majd hoppanált.

James még megvárta, amíg hoppanált, aztán elindult. Sirius utána szólt.

   -  Várj már, Ágas! Maradj még!

   -  Nem hagyhatsz itt  - visította Hilda. – Velem jöttél, velem is mész el! Nem hallod?! Hozzád beszélek, James!

Idegesen legyintett, ment tovább. Megindultam szaladva felé. Aztán megtorpantam. Legalább tíz halálfaló jelent meg előttünk. Az arcuk el volt takarva egy furcsa álarccal. Köztük volt az  idegen.

   -  Vissza is jöttem, Potter  - szólt, majd egy átokkal telibe találta Jamest, aki repült hátra három métert.

   - James! – szaladtam oda hozzá.

   - Lily! Állj meg!  - kiáltották többen.

Odaszaladtam, segítettem neki feltápászkodni, közben letörölte a szája széléről a kicsorduló vért. Gúnyosan elvigyorodott, és az idegenre nézett.

   -  Most érzed magad igazán otthon, igaz Julian?  - felkacagott. -  Szánalmas vagy! Nem veszed észre, kik közé kerültél? Mondd, te is Voldemort cipőjét nyalogatod, mint a többi szerencsétlen idióta?

Időközben mindenki mellénk érkezett. A Nagyúrról hallottak miatt, az összes halálfaló egyszerre indultak felénk. Mindenkinél ott volt a pálca.

   -  Oszolj!  - adta az utasítást Frank.

Úgy tettünk. Ahogy láttam, Sirius és Rachel együtt futottak el, ám velük tartott Hilda. Alice és Remus futottak együtt. James megragadta a karom, és húzni akart, hogy vele maradjak. Aztán valahogy a nagy kavarodásba, elszakadtunk egymástól. Azt hittem, jön majd utánam, ezért is futottam balra. A halálfalók persze, mindenkit követtek. Futás közben elővettem a pálcámat. Hátranéztem, közben gyorsan vettem a levegőt. Láttam a leheletem a hideg miatt, ahogy kifújtam sokszor egymás után a levegőt. Megálltam. James nincs mögöttem. Hol van? Elhatároztam, megkeresem. Egy halálfaló utánam jött. Vele kezdtem el párbajozni.

   -  Crucio! – küldte rám az átkot.

Nekem pedig iszonyúan fájni kezdett mindenem. Ordítottam. Fáj, fáj, nagyon fáj! Ezer kés szurkálja a testem. Legalábbis ezt éreztem. Nem akarom, hogy itt és most öljön meg. Most nem ölhetnek meg! Most, hogy megtudtam az igazat. Összeszedtem magam, és nagy erőfeszítésekkel, de ráküldtem egy átkot. Hátraesett, és elájult. Szerencsére! Lihegtem még egy kicsit, majd elindultam vissza. Kétségbeesetten forgolódtam mindenfelé. Senkit nem láttam. Egyszer csak láttam, ahogy Hilda visítva rohan el mellettem. Senkit nem láttam még ennyire gyorsan futni. Habár igaz, most ő is az életéért fut.

   -  Hova szaladsz?  - kérdeztem. – Nem hagyhatsz itt minket! Kell a segítséged!

Meg se hallotta. Csak futott a kastély irányába. Merlin! A kastélyhoz fut! Csak ne szóljon senkinek!

Várjunk csak! Hilda Rachel és Sirius társaságában volt! Akkor csak találok majd itt valakiket! Ismét futni kezdtem abba az irányba, ahol Hilda is kifutott. Nem találtam ott se senkit.

   -  James!  - kiabáltam bele az éjszakába.

Semmi válasz. A bal oldalamról csontig hatoló sikítást hallottam. Rögtön futni kezdtem. Még mindig sikítanak, és a hang olyan, mint az Alice hangja. Alice! Nagyokat nyeltem, kiszáradt a torkom a futástól, és nagyon kimelegedtem, ugyanakkor még fáztam. Beértem egy sikártorba. Szörnyű látvány fogadott. Két halálfaló volt ott, Alice a földön, akit egy Cruciatus-átokkal kínoztak.

    -  Elég!  - kiáltottam. – Abbahagyni! Stupor!

Az egyik halálfalót eltaláltam, azt, aki kínozta Alicet.

   -  Lily…  - nyögte fáradtan. A szeméből könnyek folytak ki. Feküdt a földön, próbált felállni, nem sok sikerrel.

Nem törődtem vele, hogy a másik halálfaló épp és egészséges, én odaszaladtam a barátnőmhöz, segíteni akartam neki, felállni.

   -  Ne! Ne gyere  - mondta fáradtan.  – Menekülj!

   -  Nem hagylak itt! De azt hittem, magadtól is tudod!

Mikor már majdnem teljesen felálltunk, éreztem, eltalálta a jobb karom egy átok. Elengedtem Alicet, és felsikítottam.

     -  Lily!

     -  A… a karom!

Szörnyen fájt! Mintha eltörték volna, és sokszorosára növelték volna a fájdalmat. Megfogtam a pálcám, mert teljesen sarokba szorítottak minket. Kicsúszott a kezemből a pálca, jobban belenyilallt a fájdalom, mint eddig. Megfogtam a villámgyorsan a bal kezemmel.

     -  Petrificus totalus!  - mondtam. Alice velem párhuzamosan egy nonverbális átkot mondott.

Az Alice átka nem találta célba, oldalra ugrott a célzott. Az enyém eltalálta a másikat, viszont, mivel nem a pálcás kezemmel fogtam meg, semmit nem értem vele. Kezdtem még jobban pánikba esni. A halálfaló felnevetett, megvakarta a hasát, ahol az átkom eltalálta.

    -  Ez jól esett, kislány! Felmelegítette a hasamat! De azt hiszem, ideje, hogy távozz a világunkból!

Meg akar ölni? Valaki, valaki segítsen!

     -  Azt már nem  - mondtam bátortalan hangon.

     -  Látom nagyon félsz, kislány! 

Felkacagott, olyan gonoszosan. Azt vettem észre, Alice megdermedve eldől mellettem. Sóbálványátkot szórtak rá. Nonverbálisan. Már teljesen a sarokba szorítottak minket. Mi lesz velünk? Én nem tudom használni a karom, az átkaim semmit nem érnek, Alice megdermedt.

A halálfalók közeledtek felénk. Védelmezően ráborultam a barátnőmre. Felemelték a pálcáikat. Összeszorítottam a szemem, és hatalmasat kiáltottam.

    -  JAAAAMEES!

   -  Capitulatus!  - kiáltotta két hang.

Mindkét hang, ismerős volt. De volt egy kedvenc mély hang is benne. James! Kinyitottam a szemem. A két halálfaló elterült mellettünk, James és Remus álltak a sikátor végében. Futni kezdtek felénk. Merlinnek hála! Felálltam, közben a fiúk ideértek. Remus segített felállni a harctársamnak. James egyenesen hozzám rohant, aggódva.

   -  Nem esett bajotok? Jól vagy?  - kérdezte egyből.

   -  Megsérült a karom. Ezen kívül semmi bajunk nem esett. Még időben jöttetek.

Hezitáltam. Megöleljem vagy ne? Megölelem! Megöltem, vagyis inkább hozzábújtam, mert a jobb karom miatt nem tudtam megölelni. Ő viszont nyugtatóan megölelt, és simogatta a hátam. Itt kapott el a sírás. Éreztem a teste melegét, ahogy vert a szíve, ahol gyorsan lélegzett. Hamar elengedett.

    -  Meg kell keresnünk a többieket!  - szólt.

    - Frank? És mi van a többiekkel?   - kérdeztük, már út közben.

    - Frank épp azon volt az előbb, hogy egy kupacba szedje a négy megkötözött halálfalót. A többiek még harcoltak. Néhány lakó kijött, és pánikba estek a halálfalók láttán. Volt, aki el hoppanált a Mágiaügyi Minisztériumba segítségért  - mondta meg Remus a választ.

    - Mi?! De hát, akkor Dumbledore megütheti a bokáját miattunk! Ráadásul még Hilda is elfutott a kastély felé.

    -  Ne aggódjatok! Hilda annyira nem lehet ostoba, hogy saját magát is bajba sodorja azzal, hogy értesíti a professzorokat, itt vagyunk!  -  James válasza sem nyugtatott meg.

Be is igazolódott a gyanúm. Mire megtaláltuk Siriust és a többieket, Dumbledore, McGalagony, és Flitwick professzor is volt mellettük. Hilda is ott volt, kisírt szemekkel. Sirius épp valamit magyarázott McGalagony professzornak. Ám, amikor meglátott minket, intett Siriusnak, abbahagyhatja. Odaértünk hozzájuk. Egyik professzor szemébe nem tudtam nézni.

     -  A másik jómadár! Látom, maguknak sem esett bajuk. Most, hogy mindannyian itt vannak, közölnivalóm van Önökkel! Meg kell mondanom, soha nem csalódtam ekkorát a házam tanulóimba! Soha eddigi pályafutásom alatt! Tudni akarom, kinek az eszement ötlete volt, kiszökni a faluba?  - McGalagony hangja remegett az indulattól.

    -  Egyszerre találtuk ki. Többen.  – Rachel kissé félve, de válaszolt, megelőzve a Tekergőket is.

    -  Vagy úgy -  McGalagony orrcimpája vészesen remegett, mint mindig, ha dühös. -  Nos, közlöm magukkal, három nap múlva jelentkeznek a szobámban büntetőmunkára. Mindannyian! Kivétel nélkül! Miss. Evans, Mr. Lupin, magukban mérhetetlenül csalódtam! Azt hittem, prefektus létükre van annyi eszük, hogy visszatartják őket, vagy szólnak nekem! Maguk prefektusok, példát kell mutatniuk mindenkinek! Nem maguk voltak a megfelelő emberek. Sajnálom, de ez hatalmas botlás volt, el kell vennem maguktól a jelvényüket!

Ne! Remust is lesújtotta a hír.

    -  Az összes szülő értesülni fog a kiruccanásukról, arra mérget vehetnek!

    -  Az én anyámnak aztán írhat  - felelte Sirius könnyedén.  – Kitagadott, nem fogja különösen érdekelni.

   -  A szemtelenségért Mrs. Black, minden harmadik nap büntetőmunkája lesz, hétvégén is! Potter  - fordult James felé. – magán se lepődtem meg túlságosan, viszont azon gondolkodnom kell, maradjon magának a csapatkapitányi poszt vagy sem!

James teljesen elképedt. Megfosztani őt a kapitányi posztjától?!

   -  Professzor, talán nem kellene ennyire szigorúnak lennie velük… - kezdte az igazgató.

   -  Higgye el Dumbledore professzor, tudom, mi kell nekik! Most pedig, menjenek fel a kastélyba! Egyenesen a szobáikba! Három nap múlva, pontban este hét órakor a szobámban! Mindenki! Indulás!

James mellett mentem vissza a kastélyba, nem engedte, hogy elmenjek mellőle. Mia egy ügyes bűbájjal rendbe hozta a karom. Senki nem beszélt az út alatt. Nem volt hozzá se erőnk, se kedvünk. Minden pár egymás mellett ment, karolva a másikat. Közben együttes erővel szidtuk Hildát, mennyire aljas, és spicli. Végül annyira sírt, egyedül futott vissza a kastélyba. Örökkévalóságnak tűnt, mire visszaértünk. James és én ketten maradtunk. Azt mondta, holnap beszélünk, most mind a ketten fáradtak vagyunk. Búcsúzásképp egy arcra puszi volt. De sose lesz holnap!