XIX. Életkép

A Nap lassan emelkedett fel a horizontra. Első fényei megvilágították a halványzöld füvet, a rügyező fákat. A szél az első virágok illatát fújta a korán kelők orrába. Néhány madár már csicseregni kezdett, pedig még csak vasárnap reggel hét óra volt.

A napfény szelíden bevilágított a Griffendél klubhelyiségébe is. Halovány fénye máris felébresztette az idáig békésen, barátja mellkasán alvó Lily Evanst. Ahogyan felkapta fejét, egyből görcs állt a nyakába, a többi testrészébe, pedig tompa fájdalom. Izomláz. Előző nap ugyanis Griffedél kontra Hollóhát meccs volt. James csapata nyert, 230:80 -ra. Ennek lett a folyománya az, hogy elég sokan a klubhelyiségben töltötték az éjszakát; a bulinak hajnali kettő körül, McGalagony professzor felszólítására lett vége. A diákok jó része azonban már olyan fáradtnak érezte magát, hogy nem volt elég lelkiereje a szobájába való felmenetelhez, így nem meglepően a vörös szőnyegeken, és arany kanapékon érte az álom.

Lily lassan ébredezett. Mikor már elég erőt érzett magában ahhoz, hogy megmozduljon, szelíden ébresztgetni kezdte szerelmét.

- James… - semmi válasz. – James… - Lily a fiú arcát simogatta, de az nem is pislogott rá. – James… - puszi az arcra. Semmi. Lily gonoszul elvigyorodott. Megcsókolta a fiút, és szép lassan elért a füléhez, és ahhoz a „bizonyos” ponthoz… Erre se reagált.

- Menj a francba… - dörmögte a lány. – Végül is, van más megoldás is. Te akartad… JAMIE! – kiabált a fülébe.

James erre annyira megijedt, hogy leesett a kanapéról. Lily vigyorogva hajolt fölé.

- Egyben vagy?

- Hát nem rajtad múlt… - ült fel. – Más ötleted nem volt?

- Szivecském, öt perce hasztalanul próbálkoztam. Ez tuti megoldásnak tűnt. És az is…

- Gonosz…

- Én?! Most a szívembe gázoltál…

- Ne haragudj… - nézett boci szemekkel barátnőjére James.

- Ez nem őszinte.

James felállt, felkapta a lányt, elindult vele. Nehezen sikerült kiérni a klubhelyiségből ugyanis rengeteg kézen, lábon, testen kellett átlépni. James még a folyosón se tette le Lilyt.

- James, hova viszel?

- Nyugalom, kedvesem, nyugalom.

Leértek a nagykapuhoz, ami szerencsére nyitva volt. James kilépett lilystül a parkba. A lányt egy padra tette le, óvatosan. Egy pillanatra lehajolt egy virágért, letépte, aztán letérdelt a lány elé.

- Szerelmem, életem értelme, Lily… Meg tudsz nekem bocsátani azért, mert gonosznak mertelek mondani? Igazán nem volt szándékos. Kérlek… - a fiú ismét ugyanazt a kiskutya tekintetet vetette be a győzelem érdekében.

Lily elnevette magát.

- Jaj, James, te sosem nősz fel?

- Én? Nem… Minek, te így szeretsz!

- Ez igaz – válaszolt mosolyogva a lány, és megcsókolta a fiút. – Megyünk reggelizni?

- Máris? Ezért cipeltelek le a toronyból?

- Ne  mondd, hogy olyan nehéz vagyok!

- Tényleg nem vagy az. Még.

- Tessék?

- Mondom MÉG.

Lily elvörösödött, és faképnél hagyta a fiút.

James vigyorogva ment utána.

- Ugyan már…

Lily sértődötten nézett rá, aztán szép lassan elmosolyodott, majd elvigyorodott.

- Utálom magam! Miért nem tudok Rád haragudni, egy egészen picit is? Csak egy induri-pindurkát…

- Talán mert… Mert… Mert szeretsz?

Lily elnevetette magát.

- Na most már menjünk reggelizni, mert éhen halok!

A Nagyteremben a Griffendél asztala teljesen kihalt volt – nem meglepően -. A fiatalok leültek, és szép komótos tempóban enni kezdtek.

Egyszer csak James megszólalt:

- Álmos vagyok…

- Szar ügy. Igyál kávét! – javasolta nem túl megértően Lily.

- Én inkább alukálnék…

- Te inkább ne alukálj, tanulnunk kell…

- Oké. Hol?

- Mi hol? – nézett kérdően barátjára a lány.

- Hol tanuljunk? Én nem akarom ezzel elcseszni az egész napomat, szóval a klubhelyiséget inkább hanyagoljuk. Ott senki nem hagy békén…

- Hálószoba? – vetette fel újabb ötletét Lil.

- Az szent és sérthetetlen! Ott nem tanulunk! Ez Tekergő-hagyomány, még Remusnak se engedjük meg.

- Miért?

- Mert nem akarunk se a tanulással, se más hasonló borzalmas dologgal álmodni. Arról nem is beszélve, el van szúrva a napja az embernek, ha felébred, és kapásból a rendkívül izgalmas mágiatörténelem könyvét pillantja meg…

- Nem is tanulunk már mágiatörit!

- Részletkérdés. Engem a gyógynövénytan se hoz jobban lázba… - vonta meg vállát James.

- Ezen valamiért nem lepődöm meg… Szükség Szobája?

- Mehetünk oda, de én ott nem tanulok… Sőt, te sem fogsz tanulni ott, kedvesem…

- Gondolod?

- Nem gondolom. Tudom – vigyorgott magabiztosan a fiú.

- A kis egoista! De… Valóban… A parkban befagy a hátsó felünk, szóval maradt Roxmorts.

- Roxmorts?

- Persze. Jaj James, ne nézzél ilyen pöszén rám! – James még mindig értetlenül meredt a lányra. – Bármelyik hétvégén lemehetünk a faluba, nem emlékszel?

- Tényleg? – aztán megvilágosult. – Tényleg! – rikkantotta örömmel.

Lily szánakozva nézett rá.

- James, te olyan…

- Hülye vagyok? Tudom én, nem kell mondani… De Te így szeretsz. Hülyén és örök gyerekként. Ez így van jól, nem?

- De – sóhajtott a lány, majd homlokon csókolta szerelmét. – Viszont most stand up, let’s go, Jamie!

- Igenis! Hova?

- Dumblihoz. Elkérezkedni el kell!

Fél óra múlva már kézen fogva baktattak vissza a toronyba.

- Akkor gyűjtsd be a cuccaidat, találkozzunk itt 10 perc múlva! – mondta Lily.

James nehézkesen jutott el a fiúk lépcsőjéig, mert elég sokan aludtak még a földön. Felszaladt, tanszereivel együtt azonban a Tekergők Térképét, és a láthatatlanná tevő köpenyét is lehozta magával.

Lily már várta.

- Megyünk? – kérdezte James.

- Fel kéne ébreszteni őket – mutatott alvó társaira Lily.

- Hogyan? Lehetne úgy, ahogy engem?

- Szeretnéd?

- Nagyon!

- Nem baj. Nekik éneklek.

- Énekelsz?

- Most olyanom van – rántotta meg a vállát a lány. Aztán megköszörülte a torkát, és elkezdte.

„Lehet hip-hop minden reggel,

 Ha rock and roll lesz az éjjel,

 S ha túl zúzós az egész hét,

 Mondd, miért ne keljek vasárnap délben?

 Hát inkább hagyjál, még hagyjál,

 Még hagyjál, s ne szólj!

 Hát hagyjál, még hagyjál,

 Még hagyjál!”

Néhányan ébredezni kezdtek. Életszegény ásításokat, halk morgások jöttek a klubhelyiségből innen is, onnan is.

- Azt hiszem, most már menni fog a felkelés… Megyünk?

- Persze – bólintott James. Megfogta a barátnője kezét, aztán indultak is.

A folyosón azonban nem a legmegszokottabb útra tértek rá, hiszen a kapuhoz igyekeztek.

- Jamie, nem Roxmortsba megyünk? – kérdezte a lány.

- De igen, csak Tekergő úton. Itt is vagyunk – állt meg a fiú egy nagyon ronda szobor előtt, ami egy púpos banyát ábrázolt. – Dissendium! – csapott rá pálcájával a banya púpjára. A titkos folyosó ajtaja kinyílt.

Lilynek leesett az álla. Percekig csak pislogott, végül James húzta maga után, és elindultak.

- Ezen a folyosón hozzátok évek óta a kaját a bulikra? – érdeklődött Lily.

- Ezen is. Még van pár…

- Valamiért nem lepődöm meg… Annyira – James nevetni kezdett, és egy puszit nyomott Lily arcára. – Amúgy hova lyukadunk ki?

- A Mézesfalás pincéjébe.

- És nem fog furán kijönni, hogy mi derült égből villámcsapás módjára egyszer csak megjelenünk ott?

- Egyáltalán nem – mondta James.

- Talán bejáratos vendég vagy?

- Igen, de ők ezt nem tudják.

- De hogy nem vesznek észre?

- Köpeny.

- Mi?

- Van egy láthatatlanná tevő köpenyem – vette elő zsebéből az említett tárgyat James. – Nagyon praktikus tud lenni…

- Azt elhiszem… Van még valami tekergős dolog, amit nem mondtál el? – nézett megrovóan barátjára a lány.

- Nincs.

- Biztos?

- Igen – válaszolt James, és megcsókolta a lányt.

Néhány perc múlva folytatták útjukat.

Kis idővel később vége lett a folyosónak, és elérkeztek a csapóajtóhoz.

- Csak utánad – tárta ki barátnőjének az ajtót a fiú.

- Igazán lovagias vagy…

- Igyekszem – vigyorgott magabiztosan a fiú.

Lily csak az égre a tekintetét.

Bebújtak a köpeny alá, aztán óvatosan felmentek a pincéből. A boltban elég sok időt töltöttek, mire nyílt az ajtó. Végre kimehettek. Egy félreeső utcasarokban levették az értékes köpenyt, majd láthatóan indultak el Roxmorts főutcáján.

- Merre? – nézett Lilre James.

- Valahol van itt egy barátságos kávézó… - válaszolt a lány. Pár lépést tettek, és Lily boldogan sóhajtottak fel, megtalálták. – Itt is volnánk… - mutatott előre.

- Madam Puddifoot kávézója – olvasta el hangosan a cégtáblát James. – Egész jól néz ki. Bemegyünk?

- Naná!

Odabent egy túlzottan kedves asszonyság fogadta őket.

- Kedveskéim! Üdvözlöm önöket a kávézómban! Foglaljanak helyet! – terelte őket egy asztal felé a hölgy. – Mivel szolgálhatok?

- Két citromos teát kérünk – felelte a lány.

- Egy perc – mosolygott az asszony, és eltűnt az egyik ajtó mögött.

- Hogy tetszik? – kérdezte Lily.

James jó alaposan körbenézett. A falak halványzöldek voltak, mindenhol barna bútorok szolgálták a kényelmet. A hatalmas helyiséget friss virág illata töltötte be, a falakra egyszerű csendéleteket akasztottak gondos kezek.

- Szép. Honnan ismered különben ezt a helyet?

- Rengeteget jártunk ide a lányokkal. Roxforti hétvégéken sincs akkora forgalom itt, mint mondjuk Madam Rosmertánál, emiatt nagyon jól lehet ezen a szent helyen tanulni.

- Jellemző… - dörmögte az orra alatt James.

- Itt is van a tea! – jelent meg egy tálcával Madam Puddifoot. Kiosztotta a gőzölgő csészéket. – Kedveskéim, mondták már magunknak, hogy nagyon aranyosak együtt?

Lilyék fülig vörösödtek.

- Nem… - nyögte ki Lily.

- Pedig azok. Milyen vakok ma az emberek! – háborgott a Madam. – Igazán jó a választása, kisasszony – mérte végig szenvtelenül a hölgy az egyre jobban a paradicsom színét magára öltő fiút.

- Köszönöm… - motyogta a szintén zavarban levő lány.

- Amúgy hallották a nagy hírt? – tért át más témára – a fiatalok nagy örömére – az asszony. – Holnap kezdődnek a kávézó felújítási munkálatai!

- Valóban? – kérdezett vissza udvariasan Lily.

- Igen! A falak rózsaszínek lesznek, és mindent be fognak borítani a virágszirmok, szalagcsokrok, fodrok! Alig várom már! – lelkesedett Madam Puddifoot.

James és Lily elszörnyedve nézett egymásra.

- Biztos nagyon szép lesz… - préselte ki magából a fiú.

- Úgy gondolod? Örülök neki! – mosolygott az asszony, majd ellépett az asztaluktól.

- Na végre… - sóhajtott Lil. – A Madam sose volt teljesen normális, de azt hittem, ennyire azért…

- Nem hasonlít Dumbledorera? – tapintott a lényegre James. A lány nevetve bólintott. – Emlékszel a tavalyi Bálint Bálra?

- Azt nem lehet elfelejteni… - rázkódott meg a vörös hajú lány.

- Mondasz valamit… Az a rengeteg rózsaszín, és a tömény rózsaillat, pfuj! Ráadásul valakinek még tetszett is…

- Ízlések és pofonok… De most tanuljunk!

Két óra múlva fáradtan nyújtózott egyet James.

- Kész vagyok a bájitaltannal meg az átváltoztatástannal. Te hol tartasz?

- Ezek nekem meg vannak már. Most a gyógynövénytan közepén járok – válaszolt pergamenjéből fel se nézve a lány.

- Az hogy lehet? – lepődött meg James.

- Gyorsabban írok, és nem nézlek téged folyamatosan.

- Jól van, na! Csak még néha most is alig hiszem el, hogy együtt vagyunk!

Lily mosolyogva pillantott barátjára.

- James, mi lenne, ha háromig mindennel végeznénk, utána meg sétálnánk, vagy nem tudom, de ma nem nagyon élnénk már társasági életet a klubhelyiségben?

- Tetszik az ötlet!

Három előtt két perccel büszkén tette le pennáját James.

- Kész vagyok! – jelentette ki.

- Szuper. Menjünk? Vagy élvezzük ki még ezt a helyet? Mert, hogy én ide többet be nem teszem a lábamat, az egyszer biztos…

- Maradjunk még egy kicsit – mondta a fiú, aztán cukrot kezdett lapátolni teájába, de sikeresen kiügyetlenkedett jó két kanálnyi édesítőszert az asztalra, és részben Lilyre.

- James!

- Bocsi…

- Ez a tetted bosszúért kiált! – vigyorodott el a lány, majd egy kanálba cukrot tett, amit a tálka oldalára helyezett. Ránevetett az őt ledöbbenten bámuló barátjára, aztán rácsapott a kanál nyelére. A cukor szerelmét telibe találta.

James sértetten elhúzta a száját, azonban ő sem tétlenkedett. Teasütemény morzsákkal kezdte el hajigálni a lányt. Ezt természetesen Lily sem hagyta annyiban, pár perc múlva valóságos kajacsata alakult ki kettejük között.

A Madam fura hangokat hallva előjött az egyik ajtó mögül. Amikor meglátta a nagyra nőtt óvodás párost, mérges lett. Odaszaladt hozzájuk, és kiabálva kihajtotta őket kávézójából, majd közölte velük: „Ide többet be ne merjék tenni a lábukat!”

Azok bűnbánó arccal menekültek ki a helyiségből, majd odakint egymásra dőlve röhögni kezdtek.

Néhány perccel később, amikor már szúrni kezdett a gyomruk a folyamatos nevetéstől, nagy nehezen lenyugodtak.

- Lily, igazán nem akarlak megsérteni, de mi olyan hülyék vagyunk!

- Ez így van – kuncogott a lány.

- Most hova?

- Üljünk be máshova, dobálózzunk ott is!

- Ne, mert a végén még kitiltanak bennünket mindenhonnan a faluban. Sőt, akár egész Roxmortsból! Gondolj bele, soha többet nem ihatsz vajsört, mézbort… Nem ehetsz Mézasfalás csokit…

- Jamie, azért nem kell túl dramatizálni a dolgokat… De… Van egy jobb ötletem! Voltál már pezsgőfürdőben?

- Miben? – kerekedtek ki a szemei a kérdezettnek.

- Akkor nem. Gyere – fogta meg kedvese kezét a lány, aztán elindultak Roxfort irányába.

- Visszamegyünk?

- A Szükség Szobájába.

- Ó, az jól hangzik! – vigyorgott James.

Lily elmosolyodott, aztán hirtelen jött ötlet gyanánt elkezdtek fogócskázni az iskola és a falu közötti úton. Kipirulva léptek be a tölgyfakapun.

Vigyorogva mentek fel a toronyba, ahol hatalmas zaj fogadta őket.

- 20 perc múlva itt, hozz magaddal fürdőgatyát! – súgta a James fülébe a lány, aztán felfutott a lányok lépcsőjén.

- Hát te? – köszöntötte Sam.

- Megjöttünk Roxmortsból.

- Miért, ott voltatok? Mintha a tehén evett volna meg benneteket, úgy eltűntetek!

- Nem akartunk felébreszteni, bocsánat. Elkéredzkedtünk az öregtől, Madam Puddifootnál tanultunk.

- Az jól hangzik. Azt hiszem, jövő héten megmutatom Siriusnak is.

- Ne tedd. Mesélte a nő, hogy átalakítja. Olyan Bálint Bál beütése lesz…

- PFUJ!

- Szóval, szerintem ne mutasd meg. Vagy vidd le ma este, romantikázzatok egy kicsit! – javasolta Lily.

- Jó ötlet! Te, hova mész?

- Bevezetem Jamiet a pezsgőfürdőzés rejtelmeibe…

- Milyen kreatív vagy ma…Gondolom, az ágyban végzitek…

- Ez csak természetes. Merném azt mondani Jamesnek, hogy nem! Ki is kaparná a szememet!

- Azt azért nem, de valószínű, hogy nem aratnál osztatlan sikert…

Lily nevetni kezdett, miközben a ládájában keresgélt.

- Na végre! – kiáltott fel. Kezében világoszöld bikinije volt.

Sam végigmérte a fürdőruhát, majd kijelentette.

- Jamest nem fogja érdekelni a pezsgőfürdő.

- Honnan gondolod?

- Túl szexi vagy fürdőruhában. Nem bírja ki.

Lily vigyorogva megrántotta a vállát, majd bevonult a fürdőszobába felvenni a kezében levő ruhaneműt.

Tíz perc múlva indulásra készen jött elő.

- Megyek. Pussz, és jó szórakozást! – búcsúzott.

- Neked is! – válaszolt Samy.

James már várt rá.

Félbe maradt fogócskájukat folytatva mentek a hetedik emeletre. Út közben néhány gyanútlan alsóbb évest majdnem feldöntöttek, de őket nem érdekelte.

Amikor Lily kitárta az ajtót, roppant meg volt elégedve képzelőtehetségével.

A teremben Hawaii hangulat uralkodott, az egyik sarokban pedig ott állt a pezsgőfürdő.

Rövid úron birtokba vették.

A délután folyamán rendkívül jól elvoltak együtt. Rengeteget beszélgettek, szórakoztak hasonlóképpen, mint a kávézóban. Este stílusosan gyümölcsöket ettek. Mind a ketten elégedettek voltak napjukkal.

Éjfél körül aludtak el szorosan összegabalyodva, mikor már egyikükön sem volt semmilyen ruhadarab.

Békésen szuszogtak egymás mellett, mosolyogva szívták be másikuk, és a szerelem illatát.