1. fejezet

Úton Roxfortba

A Tekergők már a vonaton ültek, Pettigrew még javában integetett szüleinek, mikor a Roxfort Express meglódult és elkezdett zakatolni az iskola felé, idén utoljára a kis csoporttal. Hát eljött ez is, nem hitték volna, hogy ilyen hamar elszáll az idő, de mégis megtörtént, most utoljára tartanak szeretett iskolájuk felé, és miután évvégén leteszik a RAVASZ-t, az ódon falak elbocsátják őket a nagyvilágba…

            James kinézett az ablakon csak bámulta az ismerős tájat miközben egy 2 évvel korábbi emlék jutott eszébe, ahogy a vonaton meglátta őt… Barátnőivel épp üres kupét kerestek de az egyetlen, amiben még volt hely 4 lánynak az az övék volt a Tekergőké. Még most is libabőrös lett, ha arra gondolt, ahogy az a zöld szempár az övébe nézett.

            Persze előtte is ismerte már Lily Evanst hisz, akkor kezdték meg ötödik közös évüket a Griffendél házban, de ahogy belépett a kis kupéajtón tudta, hogy ez az év más lesz, valami megváltozott valami, amihez elég volt egyetlen rövid nyár. Lily leült vele szemben. Sosem voltak igazán jóban néha kihúzták egymást a bajból, ha a mardekárosokról volt szó, de ennyi semmi több, jóformán még köszönő viszonyban sem álltak. Ennek persze legfőbb oka, hogy a lány egy pökhendi, beképzelt, egoista majomnak tartotta őt. De James aznap elhatározta, hogy ezen változtatnia kell, mert ha nem, akkor… nem tudta mi lesz akkor, de nem is akarta tudni. James Potter azon a napon megfogadta, hogy ha törik, ha szakad, meg fogja hódítani Lily Evanst! És amit egy Potter a fejébe vesz, annak úgy kell lennie, mert James Potter sosem adja fel, és sosem veszít…

            Ám hamar rá kellett döbbennie, hogy keményebb fába vágta a fejszéjét, mint gondolta. Hozzá volt szokva, hogy a lányok egyetlen egy mosolyától elolvadjanak, ez azonban ebben az esetben nem működött, sőt ami azt illeti elég kemény ellenállásba ütközött. De ez sem szegte kedvét, ha lehet, akkor így még jobban akarta a lányt, az egyetlent, akit nem kaphatott meg a Roxfortban.

            Hát így történt hogy azon a kicsit borongós napon rátalált a szerelem, bár ezt még magának sem ismerte be, jobban szerette megmagyarázhatatlan vonzalomnak nevezni érzéseit.

            És most két év elteltével megint itt ülnek a vonaton, dejavu érzése támadt, Lily hangos szitkok közepette nyitott be a kupéba:

-         Nem hiszem el, hogy nem találunk egyetlen egy szabad fülkét sem hihetetlen, Rose az egész a te hibád, ha nem búcsúzkodsz annyi ideig, az elsők között szállhattunk volna fel a vonatra és… - belé fagyott a szó meglátta James Potter és Sirius Black vigyorgó arcát és már épp készült kihátrálni, mikor Sirius (aki közelebb ült az ajtóhoz) elkapta a karját és lopva barátjára kacsintott.

-         Ugyan Evans mit kéreted magad? Épp az imént mondtad, hogy nincs szabad fülke a vonaton. Miért nem ültök be hozzánk itt még éppen négy hely van és legalább Remust sem kellene keresned, mikor indultok a gyűlésre.

Csak álltak az ajtóban miközben Lily arra gondolt ez az év is ’remekül’ kezdődik. Hogy neki pont a Tekergőkhöz kellett belépnie, ezért meg fogja ölni Roset ez már tuti. Három barátnője (Nadin, Rose és Alice) ott tolongtak mögötte azt hajtogatva, hogy Black-nek igaza van, muszáj itt leülniük, ha nem akarnak egész úton állni, vagy beülni a mardekárosok mellé és élvezni Malfoy és a többi Black társaságát. Végül ő is beadta a derekát, és miután a fiúk segítettek elpakolni ládáikat elhelyezkedtek.

James rögtön rászegezte tekintetét és le sem vette róla egészen addig, míg el nem indultak Lupinnal a prefektusgyűlésre. De most legalább nem hívta randira és nem, nyaggatta a hülyeségeivel, amikkel az őrületbe tudta kergetni. Már épp menni készültek, mikor olyan szerencsétlenül sikerült kivenni talárját a ládájából, amit odafelé át akart venni, hogy megingott, elvesztette az egyensúlyát és már a földön is találta volna magát, ha egy erős kéz nem kapja el. Természetesen Potter volt, aki utánanyúlt, úgy látszik a rögeszméjévé vált, hogy őt Lily Evanst mindig és állandó jelleggel megmentse, vagy a mardekárosoktól, vagy épp saját magától. De semmi baj - gondolta - biztos nem volt ez olyan kínos, mint amilyennek ő azt innen látja (most alig pár centi választotta el egymástól az arcukat)… James ezúttal olyannyira elveszett a szemeiben hogy alig talált vissza, végül mégis ő törte meg a kínos jelenet varázsát:

-         Látom Evans, máris levettelek a lábadról, mit szólnál egy randihoz csak velem kettesben. Biztosítalak nem bánnád meg. - Arcára kiült hamisítatlan mosolya.

-         Hát hogyne. Jól jegyezd meg Potter, ami nem sikerült eddig, az idén pláne nem fog. Ne is reménykedj. Se randi, se semmi más. Jah és csak hogy tudd, hétvégén együtt megyek Greg Podmore-ral Roxmortsba. - Ezzel a végszóval kitépte magát a fiú karjából és elviharzott. James csak meredt maga elé a hír hogy az egyetlen lány, aki komolyan érdekli a suliból, valaki mással randevúzik helyette eléggé megviselte.

A hallgatást végül Sirius törte meg miután a lányok úgy döntöttek, hogy felkeresik azokat, akiket egész nyáron nem láttak így volt egy szabad órájuk hatszemközt Peterrel.

-         Mi a fene ütött ebbe a csajba pont Podmore-ral fúj… - James csak Sirius második próbálkozására tért magához.

-         Mi? Tessék? – válaszolta kissé kábán

-         Azt kérdeztem mi ütött belé, hogy pont Podmore-ral… izé… kavar? Hahó Föld hívja Jamest, James jelentkezz!

-         Mi?! Ok! Itt vagyok, csak elbambultam egy kicsit.

-         Hát hogyne. Na ki vele mi jár már megint a fejedben? Csak nem Evans?

-         Áááá egyszerűn nem hiszem el – kiáltott dühösen –, nem tudom kiűzni a gondolataimból, képtelen vagyok. Egész nyáron az járt a fejemben, vajon mit csinálhat éppen, és mikor újra látom… tessék… kiderül, hogy már első nap leszervezett randija van, és tényleg hogy pont vele… nem értem én a nőket mennyivel jobb ő nálam?

-         Természetesen semmivel, - jött a magától értetődő válasz -, a szerelem kínoz téged drága barátom. - nevetett. James jól ismerte ezt a „mindent tudó” sejtelmes vigyort, ha Siriussal volt mindig el tudta engedni magát mindig jutott idő valami ökörségre, kezdettől fogva testvérként szerették egymást, ettől volt az ő barátságuk olyan különleges. Most mégsem, nem, nem és nem… nem tudta… egyszerűen nem tudta kiverni fejéből Lily utolsó szavait.

-         Gondolod?! Szerintem inkább csak valami megszállottság – nevetett, de szemei nem nevettek vele, és ezt Sirius is észrevette -, olyan régen akarom már, hogy most nem adhatom fel. Még van egy teljes évem, hogy az enyém legyen, és az is lesz Tapikám ezt jobb, ha megjegyzed.

-         Ha te mondod Ágas…

-         Én mondom. James Potter sosem veszít, és sosem adja fel. Nem emlékszel?

-         Ó dehogyis nem. Csak aztán nehogy beleroppanj ebbe a kis kalandba.

-         Ki mondta, hogy kaland lenne EZ IS? – mondta mosolyogva

-         Ugyan James! Ismerlek. Ha eddig nem kellett a többi, akkor ő sem fog. Nem Evans érdemeit akarom kisebbíteni, de volt már nála jobb nőd is, aki nem volt képes téged maga mellett tartani.

-         Az lehet de Evans más ő… ő nem csak azért kell, mert jól néz ki. Még sosem éreztem ezt, és talán többet nem is fogom. Meg kell tudnom, hogy mi az, ami miatt valahányszor találkozunk, összeugrik a gyomrom, és ez csak úgy lehetséges, ha összejövünk. – Mindketten elnevették magukat.

Ebben a pillanatban visszaért Lupin és Lily. A két jó barát elhallgatott, miután a lány kifaggatta a fiúkat, hogy hova tűntek a barátnői újabb hosszú csend következett, végül mire a többiek visszajöttek a vonat is befutott Roxmortsba.