2. fejezet

Érdekes este

Miután megérkeztek Roxfortba, nem kellett sokat várni az elsősök beosztására, és a vacsorára. James és Lily messze ültek egymástól, és miután befejezte az evést, Lily azonnal elkezdte összeterelni az elsősöket, esélyt sem adva Jamesnek arra, hogy akárcsak a közelébe kerüljön, nemhogy arra, hogy megszólítsa. Nem akarta tudni, mit mondana neki arra, hogy ő mással megy el a hétvégén. Na, nem mintha Potternek lenne hozzá bármi köze, hogy ő kivel hova megy, dühöngött magában. Nem értette, mi volt olyan megrázó Potter szemeiben, akkor és ott a vonaton. De mindenestre elég rossz érzése támadt utána, pedig még egy pillanat sem volt az egész, nem is biztos, hogy látta. Mikor visszamentek, ezért nem is szólt semmit, végig arra gondolt, hogy vajon tényleg látta-e, amiről azt hiszi, hogy látta, és ha igen, vajon mi lehetett az, és miért volt rá ekkora hatással egyetlen pillantás…

Miután megvacsoráztak, a Tekergők is felmentek a klubhelyiségbe, James leült megszokott helyükre a kandalló előtt. Bár még csak szeptember eleje volt, kint viharos erejű szél fújt, és az eső is esett. Evanst egész este nem látták, mint azt Nadintól megtudták, ahogy elrendezte az elsősöket, rögtön visszaszaladt az előcsarnokba, hogy még aznap este találkozhasson Greggel. James a „hírt” csak egy horkantással díjazta, és vissza is bújt Reggeli Prófétája mögé, amit a vonaton nem volt kedve elolvasni.

Lily pont kilenckor ért vissza a légyottról, odaült barátnőihez, akik egyből faggatni kezdték.

-         Na, Lil, ne csináld már, most akkor mi van, jártok vagy nem? – kérdezte leplezetlen izgatottsággal Rose, erre James is felkapta a fejét újságja rejtekében.

-          Azt hiszem igen, legalábbis kaptam tőle egy puszit, mielőtt elköszöntünk – Lily ezt úgy mondta, mintha azt közölte volna, hogy felforrt a teavíz. A lányok meg is lepődtek nemtörődömségén.

-         Ennyi? Kaptál tőle egy puszit, és nem is örülsz?!

-         Nem, nem csak egy puszit, meg is csókolt – James feje egyre pirosabb az újság mögött, kezei ronggyá gyűrik a lap szélét, de egyelőre csak hallgatózik tovább.

-          De hát, ez remek, nem?

-         De igen, és remélem, hogy a hétvége is remek lesz – mindezt az előbb említett közönyösséggel vetette oda a többieknek. A hallgatózó fiú nem értette, most akkor örül, vagy nem, boldog, vagy nem? Már épp arra készült, hogy sértődötten felrobog a hálóterembe, egy mérges pillantás kíséretében Evans felé, de ekkor Sirius, Remus és Peter ültek oda mellé, megszakítva gondolatmenetét.

-         Mi van, James, úgy nézel ki, mint, aki citromba harapott – kezdte Sirius, de ő csak megrázta a fejét, jelezve, hogy semmi gond. A Tekergők azonban, ennél sokkal jobban ismerték, és nem hagyták annyiban a dolgot.

-         Ugyan már, Ágas, ne csináld, lerí rólad, hogy, valami nincs rendben. – Mire Holdsáp befejezte a mondatot, Alice is odaért Lilyékhez, és mivel az előbb nem volt ott, neki újra el kellett mesélni mindent, de nem érte be ennyivel, részletes elemzést kért arról, hogy pontosan, hogyan is csókol Podmore, és mikor Evans válaszra nyitotta a száját, és bele kezdett volna a leírásba, James felpattant, és a Tekergők legnagyobb döbbenetére, felviharzott az emeletre egy: „Ezt nem kívánom végig hallgatni” mondattal, amit csak a fiúk hallottak, egyből megértettek mindent. Ágas ezek után, aznap már nem ment le a klubhelyiségbe, inkább egy cikeszt engedett a levegőbe, és kapta el, újra és újra, míg el nem nyomta az álom.

Lent az ott maradt három jó barát, a negyedik távozása után, összenézett, majd Lilyre bámultak, végül mély egyetértésben sóhajtottak egy nagyot. Sosem gondolták volna, hogy lesz olyan lány, aki miatt James ennyire kikészül.

-         Eddig minden lányt olyan könnyedén vett, nem értem. Mindegyik csak egy újabb kaland volt, és mikor megunta, odébb állt.

-         Ilyen a szerelem, Peter, – mutatott rá Lupin – azt hiszem, a mi hőn szeretett barátunkban, ezúttal valóban megmozdult valami…

-         Mélyen egyet kell, hogy értsek, Holdsáp, és mielőtt én is teljes letargiába süllyedek emiatt, elmegyek, és felvidítom magam. – Sirius fejével Nadin felé intett. - Talán Ágasnak is ezt kellene tennie…

Még alig fejezte be a mondatot, de máris ott ült Nadin foteljának karfáján, elővette lesármosabb mosolyát, amitől a lány teljesen elpirult, de még vörösebb lett, mikor elkapta Lily ’nehogy már bedőlj ennek a majomnak’ tekintetét, visszanézett rá, és szemeivel azt üzente, ’tudom, mit csinálok’. Sirius, amint észrevette, hogy nyert ügye van, megkérdezte Nadint, lenne-e kedve, hétvégén vele menni Roxmortsba, mire ő, (Lily legnagyobb elképedésére), igent mondott. Tapmancs ezzel a végszóval, és egy puszival távozott, majd követte Jamest az emeletre. Még egy kacsintás barátai felé, akik csak mosolyogva ingatták fejüket, és el is tűnt a lépcső tetején, a lány pedig fülig vörösödve, majd elolvadt a fotelben.

Amint Sirius hallótávolságon kívülre került, Lily rákezdett:

-         Te, nem vagy eszednél, ez már biztos, vedd már észre, hogy Black csak ARRA hajt, minden lány ARRA kell neki. Ugye nem gondolod komolyan, hogy te majd más leszel?! – Nadin megint elvörösödött, de ezúttal nem zavarában, hanem mérgében, és kiabálva válaszolt barátnőjének.

-         Nem érdekel, mit gondolsz, felnőtt nő vagyok, nem TE fogod megmondani, hogy mit tehetek, és mit nem. Én legalább tudok élni a helyzet adta lehetőségeimmel, te is ezt tehetnéd, ahelyett, hogy folyton elhajtod a suli egyik leghelyesebb srácát, és inkább egy ilyen kis mitugrásszal vagy, mint VELE. Észre se vetted, mennyire zavarta, amiket itt mondtál, és még ő az érzéketlen egoista… Legalább ne előtte ecsetelted volna, mi történt ma este. – Lily meg se tudott szólalni, csak tátogott, és próbálta szavakká formálni azt, amit még gondolatban sem sikerült megfogalmaznia. Nadin felszegett fejjel, sértődötten elment aludni. Lily Rose-tól várta a segítséget, mindhiába, a lány csak a fejét csóválta, és ennyit mondott:

-         Igaza van, Lil, ahelyett, hogy elmennél egyszer, csak egyetlen egyszer Poterrel, hogy legalább egy kicsit jobban megismerd, egy olyan alakot választasz, aki a nyomába sem érhet, és ezt te is tudod. Még az is lehet, hogy… hogy megtetszene és…

-         ÉS? És mi? Járnánk, és aztán? Két hét után úgy végezném, mint a többiek, akiknek már a nevét sem tudja? Hm? Válaszolj, Rose! Én nem leszek egy a sok közül! NEM ÉN, még James Potternek sem, akármilyen jól néz ki, Greg legalább emlékszik majd rám, és nem csak megdönteni akar.

-         Miből gondolod, hogy Ő nem csak azt akarja?

-         Tudom, és kész!

 Lily ezzel lezártnak tekintette a vitát, és elment aludni, idegesítette Rose higgadtsága, miközben benne forrtak az indulatok. A hálókörlet folyosóján majdnem feldöntött egy másodéves lányt, még rá is kiabált: NEM LÁTSZ A SZEMEDTŐL? Mikor becsukta az ajtót, csak bevetette magát ruhástól az ágyba, és zokogott. Dühítette a tehetetlensége. Talán igaza volt Nadinnak és Rose-nak, talán adhatna egy esélyt Potternek, hiszen Podmore-t nem szereti, megnyugtató, hogy van mellette valaki, de ennyi az egész, semmi több. Csak jó tudni, hogy más is megvédi őt, nem csak a Nagy James Potter… hát igen, az biztos, hogy, ha lehet, Potter mindig a segítségére siet. Halvány mosoly kúszott az arcára, és James gyönyörű barna szemeibe zuhanva, aludt el.

            Eközben Remus és Peter meghökkenten bámulták egymást, majd a lent maradt Rose-t és Alice-t, megint egymást, megint a lányokat, és ez így ment, vagy három percig, mire nagyjából felfogták, hogy mi is történt. Rose szólalt meg először:

- Remus, azt hiszem… - nagyot sóhajtott -, nézd, szerintem… szóval Potternek és Blacknek, nem hiszem, hogy meg kéne tudnia, mi is történt idelent, míg ők aludtak.

Lupin ránézett Pettigrew-ra, mikor legközelebb találkozott a tekintetük a lányéval, egyetértően bólintottak. Negyedóra múlva már üres volt a klubhelyiség, mintha semmi sem történt volna, magányosan árválkodtak a kanapék és a fotelek, nyugalom árasztotta el a máskor, oly hangos termet…