Még mindig nem sikerült rájönnöm, hogy mi a csudát keres az én ágyam mellet James. Akarom mondani Potter. Vagyis… na, mindegy. A kezem kezd egy kicsit zsibbadni. Nem akarom felkelteni. Így olyan aranyos. Meg tudnám szokni. Nem kerül bajba, nem lógat fel senkit. Nehéz is lenne, hiszen alszik. Viszont egy valami nem stimmel, és az az, hogy valami meleg folyik a kezemen. Várjunk csak, ez vér. Úristen James vérzik. Az egész takaró piros. Most mit csináljak? Mit csináljak? Segítsen valaki!

- James! James! James! – kezdtem el keltegetni. Nem reagált.

Elkezdtem rázogatni. Semmi. Szólongattam. Semmi. Kezdek nagyon-nagyon bepánikolni.

- James, kelj már fel. Hallod? Ne csináld ezt velem.

Kelj már fel. Tuti direkt teszi ezt velem. Nincs más, valaki, akivel ezt tehetné?

- Madam Pomfrey! Segítsen!

Hát igen Madam Pomfrey sem a gyorsaságáról híres. Felkelt, kicsoszogott a szobájából, és odajött hozzám.

- Mi a baj Miss Evans? Jól van?

- Én igen, de Potter nincs. Itt feküdt mikor felkeltem. Vérzik az orra, és azt hiszem elájult.

Madam Pomfrey felfektette Jamest a mellettem lévő ágyra és elkezdett valamit matatni a gyógyszeres szekrényben. Én csak néztem Jamest. Mi lesz  ha most meghal? Tuti én leszek a hibás. Mindenki engem kezd szapul, hogy miért nem keltem fel hamarabb. Olyan bunkó voltam vele. Egyszer igazán elmehettem volna egy randira és akkor most nem itt feküdne. Bár lehet, hogy akkor most én feküdnék az ő ágyában. Na jó Lily Evans töröld ki a mocskos fantáziádból Pottert. Nem is mocskos a fantáziám. Neki az. Na ezt jól megdumáltam magammal.

- Hogy van James? Rendbe fog jönni? Mi a baja? Miben segíthetek? – kérdezgettem M.P.-t.

- Nyugodjon meg Miss Evans. Nem lesz Mr. Potternek nagyobb baja. Ezt vegye be. Nyugtató ital – mondta nekem Madam Pomfrey.

- Hogy érti azt, hogy nagyobb baja?

- Nézze Miss Evans, Mr. Potternek súlyos vérvesztesége van. Ezért ájult el. Hamarosan jobban lesz és felébred. Azt szeretném kérni öntől, hogy faggassa ki.

- Rendben. Mikor fog felkelni?

- Úgy kb. két óra múlva. Jó éjszakát!

Madam Pomfrey visszament aludni. Én meg oda húztam egy széket James ágya mellé és vártam, hogy felkeljen. Olyan aranyosan aludt. Már kb. másfél órája ülhettem ott, ezért megpróbáltam felkelteni. Mondhatom nagy sikerrel. Hihetetlen mennyire mélyen tud aludni. Vártam még egy órát és újból megpróbáltam.

- James jobban vagy?

- Lily? Hol vagyok?

- A gyengélkedőn fekszel. Mit csináltál már megint?

Kicsit értetlenül nézett rám. Nem igaz, hogy nem emlékszik. Ilyen dolgok mindig az eszébe jutnak. Na kezd neki derengeni valami.

- Verekedtem.

Nem hiszem el. Hiszen varázsló. Van pálcája. Ráadásul kettő is, de ezt most hagyjuk.

- Varázsló vagy. Dereng valami? Miért nem használtad a pálcád?

- Tudom. És használtam is, hidd el. De ez jobb megoldásnak tűnt.

- És szabad megtudnom, hogy miért tetted?

- Azt hittem rájöttél – mondta kissé csalódottan.

Rá kellett volna jönnöm? Nem hiszem. Persze, biztos valami idióta mardekárossal verekedett. De, hogy miért azt nem tudom. Bár neki nem kell ahhoz indok, hogy valaki a levegőben lógjon, vagy félholtan feküdjön a gyengélkedőn. Emlékszem, tavaly én mentettem meg Pitont attól, hogy mindenki az ő büdös alsógatyáján röhögjön. De nagyon megbántam. Le sárvérűzött a görény. Nem is görény, hanem csimbókos denevér. A görény az Malfoy. Na mindegy azt hiszem most, őszinte leszek hozzá.

- Az az igazság, hogy fogalmam sincs miért tetted.

Kicsit csalódottnak tűnt. Mi történik velem? Én őszinte, pont hozzá? Na jó itt valami nincs rendben. Azt el kell ismernem, hogy tudd rendes is lenni. Vagyis velem mindig az. De a többi szegény lánnyal. Na velük nem az. És az az igazság, hogy emiatt nem randizom vele. Félek, hogy átver.

- Miattad tettem.

Szegény lányok, mindig átveri őket csak azért, hogy. Várjunk csak, azt mondta, hogy miattam tette? Miattam. Istenem segíts, miattam tette. Miattam verték meg. Na mindjárt lefordulok a székről. Miattam még soha senki nem verette meg magát. És most pont ő teszi ezt meg. Pont ő, akit mindig visszautasítok, akit mindig megbántok, megsértek vagy bunkó vagyok vele.

- Köszönöm.

Kb. ennyit tudtam kinyögni a meghatottságtól.

- Mit köszönsz meg? Tudod, hogy nem fogom hagyni, hogy le… szóval, hogy… ne tudod. Hogy azt mondják rád.

Na igen, ő soha nem sárvérűzött le. Még a száján sem ejtette ki ezt a szót előttem. Ezért tudom tisztelni.

- Nem értelek. Mármint én mindig bunkó vagyok veled, te meg csak azért vereted meg magad, mert valaki lesárvérűzött.

- Na, azért ennyire nem volt durva. McGali pont akkor ért oda. Vagy két hétig sikálhatom a trófeatermet. De megérte.

Csak hümmögtem. Nem tudtam, mit mondjak erre.

- Jamesnek hívtál.

Mi? Ja igen Jamesnek hívtam, de ez most, hogy jön ide?

- Te meg Lilynek. Egyébként meg ez a neved, vagy rosszul tudom?

- Nem. De te soha nem hívtál Jamesnek. Mindig csak Potter voltam.

Igaza van. Soha nem hívtam Jamesnek. Talán csak elsőben.

- Ma még nem hívtalak randizni. Eljössz velem Roxmortsba.

- Ne kezd megint Potter – mondtam mosolyogva.

- Hé, hol marad a James?

- Ott ahol a tegnap. Távol.

- Na akkor mit válaszolsz?

- Hát nem is tudom, talán azt, hogy nem.

Most már tuti jól van. És az is tuti, hogy semmit sem fogok tőle aludni.

- Lily?

- Igen?

- Mi lenne, ha barátok lennék?

Na ezzel meglepett. Hogy mi barátok? Inkább ellenségek.

- Hogy mi barátok? Szerintem olyan soha nem lesz.

Mire volt ez jó? Hiszen jót beszélgettünk, aranyos volt. Jó randit kért, de mikor nem?

- Soha ne mond, hogy soha – mondta és hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

- Rendben. Nem mondom.

Hallgattunk egy ideig.

- Azért még kérdeznék valamit – mondta Potter.

- Csak gyorsan, mert mindjárt elalszom.

- Monica miért kosarazta ki Siriust?

Na ezzel megfogott.

- Nem tudom. Black miért kért randit Monicától?

- Azért, mert tetszik neki.

- És akkor mi van a többi lánnyal?

- Kereste az igazit. Pont, mint én.

Uh, ez erős volt. Még jó, hogy sötét van. Az arcom kb. olyan vörös lehet, mint a hajam.

- Na jó, Potter, aludjunk, mert holnap már megyünk tanulni.

Tuti, hogy megérzett valamit.

- Jó éjt, Potter.

- Neked is, Lily, de nagy kérés lenne, ha Jamesnek hívnál.

- Talán, Potter, talán – mondtam, és belemosolyogtam a párnámba.