Az első nehéz napok után Luca kezdte átértékelni az új helyet, az új környezetet maga körül. Akárcsak a személyeket, akik vigyáztak rá. Walburga nénitől – akiről képtelen volt eldönteni, hogyan szólítsa – első naptól tartott. Az a nő gonosz volt, lesütött róla, de Lucát mégis a hangossága rémítette meg. Folyton kiabált majdnem mindenkivel. Még vele is, bár jóval ritkábban, mint a fiaival.
Oriont, a magas, dörmögő hangú férfit ellenben nagyon hamar megszerette. Ő mindig kedves volt vele, amikor honvágya volt, de az a kimondatlan, kis távolságtartás, amit kifejezetten akkor vett elő, amikor kettejükön kívül más is tartózkodott a közelben, nem engedte, hogy komolyabb kötelék kapcsolja össze őket.
Orion nem szándékozott Luca második apjává válni, s ezt az öt éves kislány hamar megérezte. Ennek ellenére szerette a férfit, még ha nem is úgy, mint egy apát, csak mint normális felnőttet a nem normális mellett.
A házaspár két fiával különös viszonya volt. Regulus kezdettől fogva semmibe vette őt. Mint anyja kitüntetett kedvence, megtehette, hogy lenézzen egy betolakodó fattyú gyereket. Különben sem tudott mit kezdeni egy folyton sírdogáló kicsivel, viszont nem is strapálta magát.
Siriusszal, a nagyobbik fiúval más volt a helyzet…

Sirius
Tudta jól, hogy tegnapi furcsa – és kissé viharos – elvonulása miatt aznap ha nem is fejmosásra, de mélyenszántó, mindent kiveséző beszélgetésre számíthat James társaságában.
Sirius nem akart beszélgetni. Mégis hogyan magyarázhatná el neki, mit érez? Hogyan mondja el neki, mennyire üres most minden, hogy semminek nincs értelme? Évekig álmodott arról, hogy újra köztük lehet, Lily, Remus, James és a többiek között, s most, amikor ez megadatott számára, nem érez mást, csak… csöndet!
Túl lesz ezen is, csak időre van szüksége. Igen. Meg egyedüllétre.
Halk kopogás térítette magához a mélázásból. Lily kukucskált be a résnyire nyitott ajtón.
- Ébren vagy?
Bólintott. Arra számított, hogy a nő lehívja enni, vagy szól, hogy Harry várja odalent, ezzel szemben Lily bebújt a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Tudom, hogy kemény, amin most keresztül mész – mondta a nő halkan, mélyen a szemeibe nézve. Sirius nem reagált. – Nem akarok, ahogy James sem szeretne rád akaszkodni. Ha úgy érzed, beszélgetni akarsz, jól tudod, hogy bármikor a rendelkezésedre állunk mindketten, sőt, Remus is. De ha nem mondasz semmit, mi sem segíthetünk. Értesz engem?
Sirius tétován bólintott. Ez a Lily ugyanaz a komoly, érett nő volt, mint akinek megismerte az Azkaban előtt, a boldog időkben.
- James azt hiszi, haragszol ránk. Hogy minket okolsz azért a hét évért…
- Lily, én… NEM!
- Tudom, Sirius, tudom – kedvesen megsimította a férfi arcát. – És ő is tudni fogja, amint megérti a lelkiállapotodat. – elmosolyodott. – Még nem nőtt fel egészen. Igaz, legtöbbször érettebben viselkedik, mint Harry, de… - elnevette magát. – Arra számított, ha szabadon engednek, olyan kölyök leszel, mint régen – folytatta komolyan Lily. Sirius elhúzta a száját. – Én örülök, hogy nem így történt.
Sirius szótlanul bólintott, Lily pedig egy utolsó mosolyt követően távozott.

Egy óra múlva Sirius csatlakozott a kertben tréningező két Potterhez. Sorsfordító eseménynek lehetett szem- és fültanúja.
Harry úgy döntött, továbbfejleszti a bolgár kapitánytól elcsent taktikát, s olyan verziót variál belőle, ami jóval biztonságosabb, és kevesebb alkalommal áll majd bele a földbe méteres zuhanás után, mint az eredetivel.
Ezt rögtön be is mutatta érkező keresztapjának és a virágágyás közelében ácsorgó apjának.
A két férfi legalább öt méterre állt egymástól, mégis ugyanolyan fájdalmas grimaszt vágtak be Harry vadonatúj becsapódási technikájára.
Ám Harryt kemény fából faragták – csupán háromszori megismétlés után ájult el.

Lily mint rutinos ápolónő ténykedett monoklis, lila foltokkal tarkított, sápadt elsőszülöttje ágya szélén. Nem volt könnyű dolga – Harry nem tűrhette a tétlen fekvést. Ugyan még mozdulatlan állapotban is émelygett, és a homloka is mintha meglágyult volna kissé, számára egy fekvéssel töltött nap felért egy szentségtöréssel.
És ezt tudatta is az anyjával.
- Legalább fél óráig ne rohanj, Harry! – könyörgött Lily. – Csak fél órát maradj nyugton!
- De anyu, értsd meg, ezt nagyon fontos! Nemsokára megjön a levelem a Roxfortból és én még nem vagyok elég jó játékos!
- A kettőnek mi köze egymáshoz? – firtatta Lily értetlenül.
- Anya!
- Lily, kérlek, ilyet ne is kérdezz a fiunktól – szólalt meg James, legalább olyan megbotránkozva, ahogy Harry reagált anyja kérdésére. – Még elrontod a végén!
- Fél óra, Harry – nyomatékosította akaratát Lily, szándékosan figyelmen kívül hagyva Jamest. Mindhárom felnőtt távozott a Kviddics legendákkal körbetapétázott szentélyszerű szobából, melynek lakója puffogva vett magához egyet a két szekrénynyi sportkönyvből.

Lily bátorító pillantására Sirius megemberelte magát, és Jamesszel együtt kivonultak a kertbe.
Hosszú, legalább másfél órás beszélgetésük végén barátian ölelték meg egymást, s Lily, aki az alatt az idő alatt folyton kileselkedett a konyhaablakon, megnyugodva sóhajtott fel.
- Épp ideje volt – mondta, majd felnevetett. Nem hitte volna soha, hogy egyszer ennyire izgatni fogja a Roxfort két legelmebetegebb párosának kapcsolata. Igaz, sokáig azt sem hitte, hogy az egyik elmebeteghez fog feleségül menni.
A fiúk sokkal oldottabb hangulatban rótták tovább köreiket a szabadban. Beszélgettek mindenféléről, de egyikük sem hozott szóba komolyabb, lényegesebb dolgot. Többnyire Remus és újdonsült menyasszonya egymásra találását boncolgatták, számtalanszor elismételve, mennyire fura is mindkettőjüknek, hogy az egykori csendes, magába zárkózott könyvmoly hamarosan férj és – remélhetőleg – apa lesz.
Annyira belemerültek a témába, hogy meg sem hallották, ahogy hangosan csattan a bejárati ajtó, új jövevény érkeztét jelezve. Igaz, az illető nem is őket kereste.
- Lily! Lily!
A szólított, ki eddig jó háziasszony módján épp krumplit hámozott – pálcájával lebegtetve -, az ismerős, izgatott hang hallatán szélesen elmosolyodott. Épp ideje volt, hogy újra betoppanjon az a kis vihánc! Eddig nem volt olyan nyár ismeretségük folyamán, hogy három napnál tovább maradjon távol a háztól. Igaz, ő mostmár felnőtt…
De akkor is…!
- Lily!
- A konyhában! – kiáltott ki Lily, s hallotta, ahogy az érkező félfordulatot vesz, s a lépcső helyett felé veszi az irányt. Hangjára a kint tébláboló Jamesék is a ház felé indultak.
- Lily…! Ez… ezt el sem fogod hinni… Bejutottam!
- Ó, istenem!
A frissen betoppant személy, egy fiatal, csillogó szemű lány boldogan kacagva borult a vörös hajú nő nyakába. Bejutott! Valóra vált az álma! Amint megtudta, első dolga volt ide hoppanálni, hogy elújságolja Lilynek.
Lily szorosan magához ölelte a lányt, akit a kezdetektől húgaként szeretett. Talán azért, mert annyira lesütött róla, hogy égető szüksége van erre a szeretetre…
- Bejutottam… úristen…
- Gratulálok, szívem! El sem hiszed, mennyire örülök neked! James! – kiáltott ki Lily.
- Itt vagyok – felelt a férfi az ajtóból. Az új vendég láttán ő is elmosolyodott. – Mi történt?
- Bent vagyok! – jött a lelkes válasz.
- Na ne! Tényleg? Ez óriási! – ő is szeretetteljesen megölelte. Aztán hirtelen észbe kapott.
Sajnos későn.
Barátja, aki épp akkor lépett be mögötte a házba, s a lány, aki boldogan bontakozott ki a karjaiból már meglátták egymást.
És úgy ledöbbentek, mintha Krisztus jelent volna meg nekik.
Ők régről jól ismerték egymást; életük folyamán nem is szabadultak meg egymás emlékétől. Egy évezred telt el azóta, hogy utoljára látták a másikat. Most, hogy ez újra bekövetkezett, mindkettejükben érzések lavináját indította meg.
Különböző érzések lavináját.
Sirius tért hamarabb magához. Szemei szabadulása óta először csillantak meg boldogan, ahogy az ismerős, mégis új arcot nézte. Szólni akart, legalább köszönni, de ekkor a lány is felébredt a kábulatból.
Úgy rohant ki a konyhából, mint akit puskából lőttek ki.