Repültek azok a napok az egykor olyannyira utált kúriában, mióta a két, egykor kirekesztett személy újraépítette a kapcsolatát a másikkal. Ők valószínűleg fel sem fogták, hogy körülöttük az idő nem állt meg, telik nagyon is, ám ez az állapot – ahogy semmi – sem tarthatott örökké.
Egy hét telt el a nagy békülés óta, s James már kezdett szabályosan féltékenykedni Lucára, amiért képes úgy lefoglalni a legjobb barátját, ahogy anno ő tudta csak. De mielőtt cselekvésre szánta volna el magát – aljasul Harryt is felhasználva -, új szereplő lépett az életükbe.
A fiú magas volt, ápolt külsejű, mogyoróbarna hajú és szemű, magabiztosságot, enyhe büszkeséget sugárzó. Az a típus, akire Lily a „helyes” jelzőt aggatta, James ellenben a „pojácát”. A vörös nő rögvest figyelmeztette, hogy akkor bizony ő maga is pojáca, csak nézzen a tükörbe.

Sirius
Ő szúrta ki hamarabb a konyhaajtón kilépő, feléjük induló fiút. Amint megpillantotta, máris ellenszenves volt neki, és ez a benyomása nem is változott meg. Mi több, megerősödött, amikor a következő pillanatban Luca is meglátta, és gondolkodás nélkül faképnél hagyta őt, hogy az érkező nyakába ugorjon – és úgy csókolja meg, mintha az élete függne tőle.
Dermedten figyelte az egymásnak oly szenvedélyesen örülő párost, majd tekintete az ablakon kihajoló nőre tévedt.
- Adam – tátogta Lily.
Siriusnak beugrott, honnan ismerős ez a név. Eszerint a Lucát ölelő, a lánynépség zöme által félistenként jellemzett hímtípus koronázatlan tagja Luca vőlegénye. Emlékezett arra is, amit Lily mesélt neki a minap: a fiú gyógyító, és hűséges, Luca pedig vakon megbízik benne.
Sirius nem értette, ennek ellenére miért szorul el mégis a torka, s ökölbe a keze Adam látványára. Hiszen James ugyanez a karakter volt, és lám, tisztes, családcentrikus férj és apa lett belőle! Lucának nem kell tartania attól, hogy Adam darabokra töri a szívét…
De Sirius rosszat sejtett.
És ezt Lily tisztán leolvasta az arcáról még jó öt méter távolságból is.

Az ebéd alatt a pár szinte nem is észlelte a külvilágot. Ültek egymás mellett, oda-odasúgtak valamit a másiknak, Luca néha kuncogott, de beszélni csak akkor lehetett hallani őket, ha az asztalnál evők egyike konkrét kérdést intézett hozzájuk – vagy épp Adamhez.
Sirius rá se bírt nézni a párra. Ha néha mégis megemberelte magát, az az állapot sem tartott sokáig; csak vetett egy pillantást Luca átszellemült arcára, és rögtön visszatért az a megmagyarázhatatlan rossz hangulata.
Luca ebből mit sem észlelt. Számára az egész világ megszűnt, amikor Adam kilépett a kertbe. Fogalma sem volt arról, hogy valakinek bántó lehet az öröme – nem is feltételezte, hogy mást sérthet az, hogy boldog a vőlegénye jelenlététől.
A pár hamarabb végzett az ebéddel, mint a többiek, Lily pedig – aki ezt különben nem kedvelte – hagyta, hogy kimenjenek a kertbe, kicsit kettesben lenni. Belátta ő is, hogy ha az ember szerelmes, nincs nagyobb ajándék annál, ha elvonulhat a világtól azzal, akit szeret.
Ahogy ők ketten kislisszoltak a házból, Sirius is felállt az asztaltól. James aggodalmasan nézett fel rá, de nem szólt semmit, ahogy Lily sem szólhatott, mikor elhagyta a konyhát, és felcaplatott az emeletre.

Napok óta rossz előérzete volt, s ez éjjel is alig hagyta nyugodni. Most, hogy Luca végre átaludta az éjszakákat, ő nem volt rá képes. Hol kínlódva forgolódott, s ezzel a kicsit is felriasztotta, hol passzívan bámulta a plafont és próbálta kitalálni, mi nem stimmel.
Holott sejtette ő, csak sehogy sem akarta tudomásul venni.
Ez az állapot nem tarthatott örökké. Az, hogy ő nem gondolt rá, még nem előzte meg a bajt, és nem is törölte el azt – a nap, amin eldől a sorsa, vészesen közeledett.
Aztán felvirradt.
Az a nap ugyanúgy indult, ahogy az összes többi. A közös étkezések csigalassúsággal teltek, de amikor nem kellett Walburga nyomasztó jelenlétében szenvedniük, ő és Luca egész jól elvoltak az udvaron.
Aznap Luca épp a Roxfortról faggatta. Ültek odakint a padon; Sirius lezseren, Luca a hozzá közelebbi karfán, térdét karolva, átszellemült arccal. A legkülönfélébb dolgokra volt kíváncsi: mekkora a fúriafűz, és mikor ültették, melyik óra a legérdekesebb és miért, melyik tanár a legjobb és melyik ház… Sirius boldogan válaszolt neki, hiszen a kislány a legjobb témát hozta fel aznap.
Már egészen elfelejtette azt a gyomorszorító érzést, azt a balsejtelmet, amikor Walburga jelent meg a padjuknál. Mindkettejüket meglepte a nő feltűnése, hiszen ritkán lépett ki a házból, ha nem volt vele valamelyik idegtépő barátnője, kettőjükhöz, hozzá és Lucához pedig gyakorlatilag soha nem ment oda, se önszántából, se sehogy. Szerette őket semmibe venni.
Most mégis ott állt közvetlenül előttük, s ez belefojtotta Siriusba a szót.
- Szóltam Siporral, hogy azonnal gyertek be – mondta fagyos hangon a ház úrnője.
- Sipor félúton eltévedhetett, mert az üzenetedet nem kaptuk meg – felelte ő színtelenül.
Luca nem mert felnézni a dühtől elsápadó nőre, de még a karfáról sem mert Sirius mellé csúszni, Walburga reakciójától tartva.
- Gyertek be mindketten – szólott Mrs. Black.
Sirius nem mozdult, Luca nem mert. Walburga Black két méter megtétele után visszafordult hozzájuk, hidegen végigmérte őket, majd kis félmosoly kíséretében újra megszólalt.
- A Longbottom családot várjuk vacsorára – közölte. Sirius szíve kihagyott egy ütést. – Előreláthatólag mind eljönnek. Emlékszel még Caroline Longbottomra, igaz? Veled egy évfolyamba jár. Mardekáros.
Többet nem kellett mondania, Sirius mindent értett. Frank Longbottom, Caroline ikertestvére jó barátja volt, ahogy Jamesnek is. Mind aurornak készültek, ez a cél hozta őket igazán össze. Ellenben a lányt nem bírta. Mit nem bírta? Ki nem állhatta. Míg Frank az apjára ütött, addig Caroline tökéletes mása volt Callidora nevű, aranyvér mániás, büszke anyjának. Nem, a Longbottom család nem gyűlölte a muglikat, ők csak lenézték a varázstalan embereket. De volt egyéb ok is, ami Caroline ellen szólt, többek közt a külseje.
Márpedig Walburga Black a fejébe vette, hogy elsőszülött fia aznap eljegyzi a Longbottom lányt. Eme szándékát az esti vacsorán hozta az egybegyűltek tudtára.
Eget megrengető botrány kerekedett belőle. Furcsamód a „jegyespár” mindkét tagja, egymást túlharsogva küzdött az igazáért. Egyik család sem tudta még, s Sirius is csak a Roxfort után szerzett róla tudomást, de Caroline ekkor már szerelmes volt valakibe.
Egy mugliba.
De ez akkor mit sem számított. Walburga és Callidora ütötték a vasat, ez pedig Sirius távozásához, illetve kitagadásához vezetett. Míg Callidora büszkeségét az sértette, hogy a lányát egyértelműen visszautasították, holott világszépe az a lány, addig Walburgát fia engedetlensége dühítette.
Sirius a vacsora kezdetét követő órában végleg hátat fordított a kúriának. Nem köszönt el senkitől – sem a csendben álló, szomorú tekintetű apjától, sem sunyi öccsétől, de még a lépcső aljában síró, eladdig a szobájában a Roxfortról álmodozó Lucától sem.
Sosem bánta meg, hogy eljött azon az estén. De azt nem bocsátotta meg magának, hogy Lucának nem magyarázta el a dolgot.

Luca
Nyár vége volt és Adam szinte minden áldott nap tiszteletét tette a kúriában. Kicsit kellemetlenül érezte magát emiatt – nem tudta, Lily hogyan viseli vőlegénye állandó itt létét. Főleg olyankor pirult, amikor nem a kertbe vonultak ki kettesben, hanem – mert Harry épp gyakorolt, és James Siriusszal a padon heverészve drukkolt neki – az ő szobájába mentek fel. Bele sem mert gondolni, mi járhat ilyenkor Lily fejében. Talán elítéli őt? Pedig semmi olyasmit nem tettek! És ha tettek is volna, nem lenne törvényszerű? Nem apáca ő, hogy élete végéig, vagy az esküvőig megtartóztassa magát! Épp csak… most még így látja jónak. Nem marad le semmiről! Lesz ideje bepótolni kamatostul! Most meg hirtelen miért mentegetőzik?
Na, elég ebből, Adam mindjárt megérkezik, csitította magát, miközben kifésülte a haját az arcából. Lily rendezett számára egy búcsúvacsorát, mielőtt bevonulna az aurorképzőbe, de ha nem hagyja abba most azonnal a felesleges aggodalmaskodást, lekési a vendégek érkeztét!
Egy gyors mozdulattal beletűzte az utolsó csatot a kontyába, és kisietett a szobából.
Épp elcsípte Lilyt, ahogy suttyomban kisiet Sirius szobájából.

- Hogyan ismerkedtetek meg Jamesszel? – kérdezte Luca tőle akkor egyszer. Tisztán emlékezett arra az estére. Harry két éves múlt, és az ölében ülve igyekezett összerakni valamit az asztalon szétszórt darabokból.
Lilyt nem lepte meg a lányka kérdése, bár nem értette, miért épp akkor bukott ki belőle. Mindenesetre minden tartózkodás nélkül mesélte el azt a hét évet, ami számára a Roxfortot jelentette, James számára viszont egészen hetedévig a Roxfort szégyenletes, kissé keserűbb felét.
- A férfiak, még ha fiatalok is, nehezen viselik a folytonos visszautasítást.
Luca némán hallgatta egyre terjedelmesebb beszámolóját, de már az elején látszott, hogy Luca gondolatai máshol járnak. Lilynek fogalma sem volt merre, és később sem tudta meg, pedig arra számított, hogy a következő tanév izgalmas – és hosszú – leveleket tartogat számára.
De nem érkezett levél, se beszámoló egy – vagy több – udvarlóról.
Luca Harryhez tolt egy messzebb gurult kockát, s a mozdulat közben megakadt a szeme Lily egyszerű karikagyűrűjén.
- Honnan tudtad, hogy James az igazi? – kérdezte. Lily arca kivirult.
- Éreztem – mondta, mire az ajtófélfának támaszkodó, kötött pulóveres, havas hajú férje elvigyorodott. Lily nevetve hozzátette: - Különben lehet-e nemet mondani egy akkora csokornak, amekkorát ő dobott a kezembe, mikor a családi ebédre jövet hasra esett a bejárati ajtónk küszöbében?

Kellemes, gyorsan szaladó este volt – az a fajta, aminek minden perce kellemes, mégis alig marad meg pár momentum belőle. Ám a hangulata örökre. Ott volt Potterék – és Sirius – számos régi ismerőse, Luca két barátnője, Sara és Nora, valamint pár iskolabeli ismerősük. Egész jó társaság gyűlt össze vacsorára, és úgy tűnt egyaránt élvezte mindegyikük a találkozót.
Először mindenki harsányan gratulált a jegyeseknek, aztán Lilynek, amiért olyan isteni vacsorát dobott össze.
Az első és a második fogás között Adam jelképesen újra megkérte Luca kezét. Igaz, előtte a lánynak a kezébe kellett csempésznie a gyűrűjét, hogy hiteles alakítást nyújthassanak, de ez egyszerű volt, hiszen közvetlenül egymás mellett ültek.
Mikor Adam felállt a nagy bejelentéshez, az asztalnál evők egy emberként hallgattak el, s várták a mondandóját. A fiú Lucához fordult, mire ő zavartan felemelkedett, s rögtön el is pirult.
- Luca Prewitt – kezdte ünnepélyesen Adam -, hozzám jössz feleségül?
Luca elmosolyodott, és már majdnem kinyögte a magától értetődő választ, amikor véletlenül összeakadt a tekintete Siriuséval. A férfi ugyanúgy nézett fel rá, ahogy mellette James, Lily, Harry, a lányok és mindenki más, de Lucában mégis megakadt az „igen”.
Később képtelen volt visszaemlékezni, hogyan mondta ki végül Adam kérdésére a feleletet. Az viszont megnyugtatta, hogy pillanatnyi ledöbbenését a vendégek szűzies zavarnak tudták be, és még szimpatikusabbá is tette kettősüket a szemükben.
Az a pillanat azonban, ahogy lenéz Siriusra, s ő rendületlenül fel rá, egy életre beleégett Lucába. Pedig semmi különleges nem volt benne, győzködte magát, miközben holtfáradtan caplatott fel a lépcsőn a szobája felé. Alig várta, hogy bezuhanhasson az ágyába.
Annyira kimerült volt, hogy kis híján átesett a küszöbe előtt heverő csomagon. Gyorsan kitárta az ajtaját, hogy egy kis fény szűrődjön ki a szobájából, majd kíváncsian leguggolt, hogy megnézze, mit kapott. Amint felismerte, rögtön elillant a fáradsága, s vissza sem tért reggel hatig.
Csodaszép árvácskacsokor hevert az ajtaja előtt, a legszebb, amit életében látott. Egyszerű, fehér szalaggal kötötték meg, a rajta függő kártyán az ő neve állt.
Felismerte a kézírást.
Nem Adamé volt.