8. fejezet

Tréfáljuk meg Pitont

Idén eljött a második holttölte is. Utolsó „randevújuk” óta a parkban, Piton minden kisebb összetűzésnél, a Tekergők képébe vágta, hogy nagyon kíváncsi lenne, mégis mit kerestek aznap este odakint, valahogy mostanában még a szokásosnál is több érdeklődést tanúsított irányukba.

-         Nem mintha közöd lenne hozzá, Pipogyi, de láttam a kristálygömbömben, hogy mire készülsz, és ezért haladéktalanul rád uszítottam Ágas barátomat – válaszolta ilyenkor mindig színpadiasan Black, miközben remekül utánozta, Violetta Agur, jóslástan professzor fátyolos hangját, osztatlan sikert aratva ezzel a körülöttük ácsorgó diákok között. Ám az egyik komolyabb szóváltásuk alkalmával, mikor csak ketten voltak a folyosón, megelégelte a mardekáros fiú faggatózását, és elejtett neki egy meggondolatlan megjegyzést:

-         Ha ilyen kíváncsi vagy, akkor a következő holdtöltekor nyomd meg a fúriafűz gyökerén a görcsöt. – Majd gonosz vigyorral odébbállt.

Éjszaka van, minden halk és csendes, csak négy alak oson a folyosón, egy láthatatlanná tévő köpeny alatt. Kiérnek a hűvös éjszakába, ledobják magukról a leplet, és hárman felveszik állati alakjukat. Negyedik társuk még küszködik. Egy kívülállónak, úgy tűnhet, mintha hiányzott volna az óráról ennél a résznél, a helyzet azonban egészen más. Nehezen ugyan, de elérik a szellemszálláshoz vezető alagút bejáratát. Féregfark befut a fűz alá, és szabaddá teszi számukra az utat, Tapmancs és Ágas kísérik a legyengült Holdsápot. Mikor már fél úton járnak, Ágas valami zajt hall, valamit, ami nem illik oda. Holdsáp már félig átalakult, habozásra nem sok idő jut. Ágas cselekszik, nem vállalhatják a kockázatot, így visszavált emberi alakjára, és társai döbbent pillantásainak kíséretében, visszamegy az alagút elejébe, ahol egy emberi alakot lát körvonalazódni. Azonban későn érkezik, Piton túl közel ért, meglátta Remus átalakuló testét, és földbegyökerezett a lába, James nem változhat vissza, Piton nem tudhatja meg, akkor mindennek vége. Holdsáp, immár teljesen átalakulva, észreveszi őket, és a figyelmetlen Tapmancsot egy erős ütéssel, a falhoz vágja. Rohan feléjük, nem akar mást, csak harapni, tépni, marni… végre húst érezni…

-         FUSS, MIRE VÁRSZ MÉG, MENEKÜLJ MÁR! - James ordít, és szalad, ahogy csak tud, de Piton meg se mozdul.

Végül, mikor odaér mellé, megfogja a karját, és magával rántja, de elkésett, minden hiába, itt fognak meghalni. A fúriafűz újraéledt, James úgy látja sose volt még ennél elevenebb, és már nincs idő rá, hogy az aprócska görcsöt keresse. Itt a vég, ennyi volt. Holdsáp egy pillanatra megtorpan, mintha felismerné barátját, de mégse, tovább rohan, egyenesen feléjük. James Piton elé áll, mintha ezzel megmenthetné, de tudja, hogy hiú reményeket táplál. Még pár lépés, és ott lesz közvetlen előtte, a legjobb barátja fogja darabokra tépni, és ő nem tehet semmit. Át kell változnia, de ha Piton megtudja… mit számít most Piton, hiszen az életük a tét… és akkor, mikor végre meghozza a döntést, egyszer csak, mint valami mesében, megtörténik a csoda. Tapmancs, a jó öreg Tapmancs magához tért, és utolérte Holdsápot, elkapta, és vissza felé vonszolja a szellemszállásra. Jamesnek annyi ideje maradt, hogy megnyomja a görcsöt, és kimenekítse Pitont és magát.

-         Teljesen elment az eszed, mégis mi a fenét kerestél itt?

-         Black… Black azt mondta… – Mást nem tudott mondani, mert elájult.

James felvonszolta a gyengélkedőre, tudta, hogy felesleges bármit is mondania, Piton úgyis szétkürtöl mindent, és akkor vége lesz. Remust kicsapják, és persze őket is. Letette az ajtó elé, felvette a láthatatlanná tévő köpenyt, bekopogott, és rohant vissza, segíteni Tapmancsnak.

Tele volt haraggal, hogy tehette, hogy követhetett el Sirius ilyen ostoba hibát, mert hogy Piton miatta volt ott aznap éjjel, afelől most már nem volt kétsége. Csak futott, és futott, ahogy a lábai bírták, a hideg, decemberi levegő mardosta a tüdejét, de nem érdekelte. A dühe hajtotta előre. Hogyan tehette kockára Tapmancs mindazt, amit eddig elértek. És holnaptól vége, ebben biztos volt, rajtuk már Merlin sem segíthet.

            Végre visszaért, lejutott az alagútba, és elérte a szellemszállást, Tapmancs és Holdsáp is kimerülten álltak egymással szemben, mikor Ágas bevágtatott a szobába. Izmaik megfeszültek, és készen voltak utolsó vérükig küzdeni. Tapmancs szeme megszelídült, mikor meglátta visszatérni barátját, de tudta, hogy az ő szenvedéseinek itt még nincs vége, ahogy a többiekének sem. Éveknek tűnő órákig küzdöttek a vérfarkas ellen, mire az újra visszaszelídült kedves barátjukká, akiért mindenüket odaadták volna, akiért James aznap éjjel majdnem az életével fizetett.

Miután visszaértek a hálótermükbe, csak feküdtek az ágyon szótlanul. Egyikük sem akarta megtörni a csendet. Mind azon rágódtak, vajon mit hoz a holnap. Egész éjjel nem aludtak, kivéve Pettigrew-t, ő semmitől sem zavartatva horkolt, mintha misem történt volna. James csodálta higgadtságát, amit inkább együgyűségével kapcsolt össze, mint bátorságával.

            Másnap, bár nem füllőtt hozzá a foguk, mégis lementek a nagyterembe reggelizni, ahogy leültek, mind a négyük elé egy-egy iskolai bagoly szállt. Kinyitották a postájukat, és minden megütközés nélkül vették tudomásul, ami benne állt, számítottak erre.

Mr. Potter / Black / Lupin / Pettigrew!

Reggeli után várom Önt az irodámban.

Albus Dumbledore

U.I.: Jelszó: juharszirup

A levél elolvasása után, összenéztek, de még mindig nem szóltak egy szót sem. Tudták, mit gondol a másik, tudták, hogy mindannyian ettől rettegtek egész éjjel. Nem akartak az igazgatóval találkozni, tisztában voltak vele, mennyire visszaéltek a bizalmával, nem akarták, hogy csalódjon bennük, és most mégis megtörtént…

Mióta Sirius és Nadin együtt vannak, a lányok minden étkezéskor ott ültek mellettük, de aznap rájuk sem ismertek. Ezzel nem csak ők voltak így, hanem az egész iskola, mindenki arról pletykált, mi történhetett a Tekergőkkel. Egyesek, akik voltak olyan jól értesültek, hogy tudták Piton a gyengélkedőn van, rögtön párbajra gondoltak, aminek valami súlyos következménye lett. Így volt ezzel Lily is.

Mikor belépett a nagyterembe, leült James mellé, de ő észre sem vette, csak mikor megszólította. Hirtelen riadt fel gondolataiból, és a lányra nézett.

-         Potter, én… nézd, muszáj tudnom… párbajoztatok Perselusszal? – James csak nézett rá, szóval Perselus? Hát ez igazán remek, még azt a kis férget is képes a keresztnevén szólítani, de őt még ilyenkor sem, mikor teljesen össze van törve. Belenézett a lány szemébe, és arcvonásainak keménységét felváltották a szelíd vonalak. Nem tudott rá haragudni, igazából sosem tudott.

-         Kérlek… tudnom KELL… - ismételte. De Potter még mindig csak meredt maga elé. Fejében cikáztak a gondolatok, tudta mit kérdezett Lily, és arra a válasza: NEM. De azt is tudta, hogy igazából arra lenne kíváncsi, vajon ők juttatták-e Pitont a gyengélkedőre, erre pedig IGEN-nel kellett volna felelnie. Végül csak lesütötte a szemét, és megingatta a fejét. A lány fellélegzett, és megölelte. Hogy mi? MEGÖLELTE?! Nem, nem, ezt biztos csak képzelte, túl zaklatott volt, ennyi az egész… belecsípett a karjába, de Lily még mindig ott volt a nyakában. Csak ültek az asztalnál összeölelkezve, mikor valaki megkocogtatta James hátát, Sirius volt az.

-         Mennünk kell – mondta halkan, nem mert Ágas szemébe nézni, félt attól, amit látott volna. James elengedte Lilyt, és a lány fürkésző tekintetétől kísérve, követte barátait.

Ott álltak az igazgatói irodát őrző kőszörnyek előtt. Csak nézték a nagy kőmonstrumokat, de egyelőre nem akartak felmenni, addig akarták húzni a dolgot, amíg csak lehet. James ránézett Siriusra, majd Remusra végül Peterre.

-         Sajnálom… én… - kezdte Sirius, szavait Remushoz intézve.

-         Ne, ne mondd ezt - mondta Lupin –, nagyon sokat köszönhetek neked, Sirius, és nem csak neked, mindegyikőtöknek. Soha nem voltak, és nem is lesznek olyan barátaim, mint ti vagytok, bármi lesz is, azt akarom, hogy tudjátok, hálás vagyok mindenért.

-         Együtt csináljuk végig, bármi legyen is a vége! Sirius, NÉZZ RÁM! – James megfogta a vállát - bármi legyen is, VILÁGOS? Tudom, hogy mitől félsz, de kérlek, NÉZZ RÁM! – Sirius felnézett, és amitől félt az… az nem következett be, Ágas szemében nem volt sem harag, sem megvetés. – Még mindig a barátom vagy, és ezen semmi sem változtathat, felfogtad? Semmi!

Még egyszer összenéztek, kimondták a jelszót, és felmentek az igazgatóhoz. Piton ott ült egy széken, összerezzent, mikor meglátta a többieket.

-         Nos, azt hiszem, Perselus, mindent megbeszéltünk – állt fel a székéről Dumbledore jelezve, hogy a fiú távozhat. Piton is felállt, elköszönt az igazgatótól, és kiment.

-         Kérlek, foglaljatok helyet. – Egy intéssel odavarázsolt még három széket az előző mellé.

-         Remélem, tudjátok, miért vagytok itt. – Mind a négyen bólintottak. – Helyes, akkor hát…

-         Igazgató úr, az egész az én hibám – ugrott fel a székről Sirius –, Remus és a többiek nem tehetnek semmiről. Én mondtam meg neki, hogyan tudja követni Remust és… - James észbe kapott, nem, nem és nem, ezt nem fogja engedni.

-         Nem igaz! Sirius, nem kell magadra vállalnod, tudom, mit tettem, és vállalom a következményeket. – Sirius elképedve nézett James elszánt tekintetébe. Nem tudta elhinni, mégis mit csinál? Megőrült? Mindegyiküket ki akarja rúgatni? Nem elég, ha ő megy? Dumbledore halványan elmosolyodott félhold alakú szemüvege mögött.

-         Csillapodjatok, nem kívánom egyikőtöket sem felelősségre vonni, tudom, hogy úgyse menne, viszont mindegyikőtöktől számon kérem, hogyan csinálhattatok ilyen ostobaságot, hiszen tisztában vagytok vele, mekkora veszéllyel járhatott volna. Ha jól tudom, James majdnem meg is halt. Nem várom, hogy feleljetek, csak azt remélem, tisztában vagytok a tettetek súlyosságával. Remus azért járhat ide, és azért lehet a barátotok, mert teremtettünk bizonyos lehetőségeket, bizonyos szabályokkal. De ha a szabályokat nem tartjátok be – széttárta karjait -, úgy én sem tehetek semmit… Remélem, értitek, miről beszélek? - A fiúk bólogattak, pontosan értették, hiszen ezen járt az eszük egész éjjel.

-         Akkor ez most azt jelenti, hogy nem vagyok kicsapva?! – kérdezte félszegen Féregfark, a másik három kicsit megütközött rajta, de végül is mit várhattak tőle?

-         Ó igen azt, és a többiek sem, viszont nem szeretnék még egy ilyet. Nem kis munkámba került, hogy meggyőzzem Perselust, hogy ne csináljon nyílt titkot a dologból. A bizalmamat élvezitek, és nem szeretném azt hinni, hogy rossz emberekbe fektettem… - Itt komolyan Siriusra nézett.

-         Most elmehettek, remélem, legközelebb kellemesebb találkozásban lesz részünk.

Felálltak, és távoztak, el sem hitték az egészet. Ez most komoly? Tényleg ennyivel megúszták? Visszarohantak a klubhelyiségbe, a lányok ott ültek a szokásos asztalnál a kandalló előtt, kivéve Alice, aki Frank mellett volt a másik sarokban. James ledobta magát az egyik fotelbe, és elnyúlt egy eufórikus mosoly kíséretében, a többiek követték példáját, ugyanazzal az arckifejezéssel. Kivéve Remust, aki félre hívta Rose-t, és mikor a többiek odanéztek, ajkuk már egy csókban forrt össze. James és Sirius összenevettek, Peter csak vihogott magában. El se hitték, hogy a szörnyűnek induló nap, ilyen jól is végződhet. James hirtelen kiegyenesedett, ránézett Lilyre, és egy kósza ötlettől vezérelve megkérdezte:

-         Nincs kedved sétálni egyet a parkban? – Már várta a nemleges választ, de akkor is, a reggeli ölelés után, meg kellett kérdeznie, újra ott volt szívében a fellángoló remény édes, melengető érzése. Mégis ő volt a legjobban ledöbbenve a lány válaszán.

-         Miért is ne… - És rámosolygott, őrá, James Potterre. Jamesnek kedve lett volna hátra nézni, nem áll-e mögötte valaki, de erőt vett magán, becsukta tátva maradt száját, és nem tette.

-         Akkor… izé… őőő…

-         Mehetünk? – A lány még mindig mosolygott, mulattatta ez az elképedt arc.