Hogy mit csinált James Potter, amitől bőgőgörcsöt kaptam? Pusztán csak annyit, hogy egy másik lánnyal smárolt. Röpke három órával azután, hogy az én számban volt. Még most is, egy héttel az események után is elerednek a könnyeim, ha arra a napra gondolok. Az az igazság, hogy mostanában sokat sírok. Egy hete alig eszem, az orrom kétszerese az eredetinek*, és olyan vagyok, mint egy zombi. Ezen felül a szobatársaimon kívül csak a tanárokkal és Lupinnal beszélek. Már ha azt beszélgetésnek lehet nevezni, hogy ő beszél én meg csak hümmögök. A tanárok agyon dicsérnek, hogy még okosabb és ügyesebb vagyok, mint eddig. Pedig csak többet járok könyvtárba. Oda úgy se jön Potter vagy Black. Így általában Monicával járok oda. Sőt néha Alice is csatlakozik hozzánk, a szerelmi bánattal küzdők klubjához. Ugyanis Longbottom most fogyasztja a tizennyolcadik csaját. Ráadásul pont Alice előtt hívta el randizni. Szóval most mind a hárman kész idegroncsok vagyunk. Gymgynek és Darindának úgy kell lelket verni belénk, mintha boxolók lennének. És eddig csak is azért nem száradtunk ki, mert ők vannak nekünk. A táplálkozások így elég furán szoktak zajlani. Alicenek általában van étvágya. Darinda engem töm, Gymgy meg Moncit. - Lily! LILY! Ha nem eszel, esküszöm megtömlek. Ilyenkor kelletlenül bekapok egy pirítóst és meredek tovább a tányéromba. Darindával nem érdemes ellenkezni, nagyon erőszakos tud lenni. Sajnos már megtapasztalhattam, hogy mennyire. Egyszer jól megvert. Hát igen sokáig kék volt tőle a karom. Persze ez szerinte csak poénból történt, de akkor is. - Lily! Nem egy pirítósról beszéltem. Ha nem eszel normálisan, akkor írok anyukádnak. Vagy még jobb! Beszélek Madam Pomfreyval, és befektetlek hozzá egy hétre. Na akkor maradsz csak le igazán – mondja ilyenkor, és egy eszelős vigyor fut át az arcán. Újabb adag pirítós landol a gyomromban, majd felállok és elhúzok a könyvtárba vagy a tanterem elé. A fene se akar lemaradni a suliból. Szóval baromi ramatyul viselem az egész ”nem állok veled szóba” dolgot. Bezzeg a Tekergők! Jamesnek CSAK három barátnője volt, Blacknek meg azt hiszem öt. De ezt Monica tartja számon. Én Jamesét. A három közül mind a három az iskola Utcasarki Egyesületéből való. A közismertebb neve ennek a nem is tudom minek az, hogy: Hogyan Nyaljunk a Tekergőknek? klub. Vagy valami ilyesmi. Ezek általában melltartószerű toppokban és seggig érő miniszoknyában vonaglanak télen – nyáron. Innen származik Timy, Mincsy és Milly. Timy az ugyebár Timea, Mincsy valami Melinda és Milly pedig azt hiszem valami Claire. És azt is észrevettem, hogy mennyire hasonlítanak a beceneveik a Lily. Köszönöm James, igazán rendes vagy. Timy volt a büntetőmunka után felszedet lány. Neki mindössze egy teljes napig sikerült talpon maradni, ugyanis olyan sebesen repült egy nap után, mint az épp olyan nagy számnak számító luxusrepülő. Mimcsy két napig bírta, aztán ő is kidőlt. De ami a legrosszabb az az, hogy Millyval már öt hosszú napja együtt van. Éjjel – nappal falják egymást. Főleg ha én a közelben vagyok. Olyankor James egy gúnyos vigyor kíséretében rácuppan Millyre. Én ilyenkor rá nézek, ő meg rám. Nekem kicsordul egy könnycsepp a szememből, ő megpróbál elszabadulni, de mire sikerül neki én eltűnök a közelből. Lassan kezdek olyan lenni mint Hisztis Myrtill. Egyfolytában sírok. Most is éppen a könyvtárban ülök és várom, hogy Monci befejezze a háziját. - Szia! Te vagy Lily, igaz? – kérdezte tőlem egy rózsaszín hajú lány. Én pofátlan módon bámultam a haját, mire ő észrevette, és pirossá változtatta. Én nekem meg leesett. Ő egy metamorfmágus. Amikor rájött, hogy piros a haja visszaváltoztatta rózsaszínre és leült mellénk. - Igen, Lily Evans – mutatkoztam be neki. - Nymphadora Tonks. De mindenki csak Tonksnak hív. Ahogy látom, rájöttél, hogy… - Hogy metamorfmágus vagy. Baromi jó. - Aha. Főleg átváltoztatástanon. - Hát igen ott jól jön. Amúgy mi járatban? Hányadikos vagy? - Ötödikes vagyok és griffendéles. Idén van az RBF év. Rettentő sokat kell tanulni. Neked hogy ment? - Egész tűrhetően. - Ne szórakozz. Mindenből kiváló lett kivéve a jóslástant. Amúgy Monica Hurty vagyok – szólt közbe Monci. - Tudom. - Honnan ismersz minket? Mármint én szégyenszemre nem ismerek minden Griffendélest. - Hidd el én sem. Lehet, hogy meg fogtok most utálni, de James és Sirius küldött ide. Én sóhajtottam egyet, Monci pedig felhorkantott eléggé félelmetesen, Tonks pedig ettől megijedt és elkezdett szedelődzködni. - Nyugi nem haragszunk, csak most épp nem a legjobb a kapcsolatunk – mondtam neki, és megpróbáltam maradásra bírni. - Tudom. Tulajdonképpen jó fejek. - Nem is azzal van a bajunk. - Ezt is tudom. Pont ezért küldtek. - Honnan ismered őket ilyen jól? - Hajtó vagyok a csapatban és Sirius az anyukám unokatestvére. Monicának kiesett a penna a kezéből, és elég sokáig tartott neki visszavenni azt. - Tényleg? Nem is tudtam, hogy van egy másik griffendéles Black. - Pedig van. Itt az élő példa. Egyébként azért küldtek ide, mert szeretnének beszélni veletek. - Igazán? Akkor miért nem ők jönnek ide és mondják meg nekünk? Én nem akarok így beszélni velük. Te Monci? - Én sem – mondta és visszahajolt a dolgozata fölé. - Rendben, megmondom nekik. Remélem nem haragszotok rám. - Ugyan. Már miért haragudnánk rád? - Nem tudom? Talán mert igazatok van és hülye voltam, hogy elvállaltam a postabagoly szerepét? - Nem haragszunk rád. - Akkor jó. Én megyek is. - Várj! Nagyon sietsz? Nem akarsz maradni még egy kicsit? - De szívesen. Ezután jót beszélgettünk a metamorfmágiáról, a kviddicsről és a Tekergőkről. Jól esett kicsit elfelejteni azt a szombatot meg a szomorúságot. Azt hogy James és én valószínűleg soha nem békülünk ki. Főleg ilyen hozzáállással. Közben néha Monci is beszállt a beszélgetésbe, főleg mikor a kviddicsről volt szó. Rájöttem, hogy Tonksszal nagyon jót lehet beszélgetni. Mikor részletezni kezdtem volna neki az egy héttel ez előtti büntetőmunkát, levágódott mellénk Remus. Ezt látva Tonks rögtön hallgatag lett és elpirult. - Lily, könyörgöm ments meg. Megőrülök attól a kis lotyótól. - Kitől? - Attól a szőke kis…-tól, nem beszélek ilyen csúnyán. Na tessék! Már jön is. Ha meglát visítva veti magát a nyakamba. Egyszerűen borzalmas. És tényleg befutott Timy, akit James egy nap után dobott. Úgy látszik neki mindegy melyik Tekergővel kavar. - Remy cica! Merre vagy? Eltartott egy ideig, de végül mégis csak ránk bukkant. - Á, Remy cica. Hát itt bujkálsz. Azzal belehuppant Remus ölébe, és elkezdte puszilgatni. Remus olyan fájdalmas arcot vágott, hogy muszáj volt segítenem neki. Eközben Tonksnek vörös lett a haja a dühtől. - Szöszikém! Nem zavar, hogy a barátnője előtt ölelgeted Remy cicát, izé Remust. Mindenki megütközve nézett rám. Köztudott, hogy Remusnak nincs barátnője. - Te Evansszel jársz?- kérdezte Remust Timy. - Nem én vagyok a barátnője, hanem ő – mondtam, és rámutattam Tonksra. Ő úgy bámult rám, mint egy hibbantra, de végül rájött mire akarok kilyukadni. - Remy cica, tényleg ő a barátnőd? De még mielőtt Remus válaszolhatott volna, Tonks megelőzte. - Igen. Miért olyan hihetetlen ez? Nem vagyok egy agresszív fajta, de ha még tovább rajta tartózkodsz, akkor megátkozlak. - Te meg ki a franc vagy? - Mint már említettem Remy cica barátnője. Mondd csak, egész véletlenül nem akarsz elmenni innen? Timy erre fogta magát és se szó, se beszéd, kiviharzott a könyvtárból. Na nem mintha hiányzott volna a köszönése. - Köszönöm a segítséget. Remus Lupin vagyok. - Szívesen, Remy cica. Én Nymphadora Tonks vagyok, de ha megpróbálsz Nymphodorának hívni, akkor elhíresztelem, hogy szakítottunk. Erre mind elkezdtünk röhögni. - Rendben, Dora? - Tonks. - Tessék? - Semmi. Maradjunk a Doránál. Még beszélgettünk egy kicsit, amíg Monci a háziját írta, aztán felmasíroztunk a klubhelyiségbe. Madam Cvikker legnagyobb örömére. Ugyanis amíg ott voltunk, addig vagy ezerszer szólt ránk. Amikor felértünk a klubhelyiségbe Tonks felment a hálótermébe, Lupin pedig oda ment Peterhöz. Mi Moncival lecsüccsentünk a szokásos helyünkre. Egy vörös kanapéra, ami a tűz előtt áll. Ez a mi helyünk már vagy öt éve. - Szerintem Tonks bele van zúgva Lupinba – mondtam neki. - Szerintem is. Tennünk kéne valamit, hogy legalább ő boldog legyen. - Igazad van. Dolgozzunk ki valami tervet. - Ne haragudj, de nekem ehhez most nincs erőm. - Nekem se. Így hanyagoltuk a témát és inkább a tűzbe bámultunk. Rá kelet jönnöm, hogy azért mert délután boldogabb voltam, mint a héten, most nem vagyok az. Visszazuhantam önkínzó sanyargatásomba, és éreztem, hogy ha nem fogom vissza magam, elerednek a könnyeim. Egy hét múlva van most. A helyzet pedig változatlan. Azt leszámítva, hogy Tonks és Remus egyre többet beszélgetnek egymással. Hála nekünk. Viszont James és Milly még mindig együtt vannak, és én azóta sem beszéltem vele, amióta csókolóztunk a Szükség Szobájában. De ott az a hatalmas probléma, hogy mellette ülök átváltoztatástanon, és egy csoportba vagyunk bájitaltanon. Ami elég furcsa helyzet, mert én nem szólok se Jameshez, se Blackhez. Monci pedig szintén ugyanebben a helyzetben van. Így a bájitalaink igencsak szánalmas véget szoktak elérni. Kezdek beletörődni abba a gondolatba, hogy egyedül fogok megöregedni, és abba is hogy Jamesnek is kijár a boldogság. Épp valami ilyesmin merengtem, amikor valaki megkopogtatta a vállam. - Lily, beszélhetnénk? * nekem ha sírok nem a szemem dagad fel hanem az orrom.