- Lily, beszélhetnénk? Lehet, hogy az előbb nem csak gondolkodtam, hanem aludtam is. Mert most nem nagyon hiszek a szememnek. - Lily, itt vagy még? - Persze, csak egy kicsit komás vagyok. Mondd te igazi vagy, vagy csak megőrültem. Bár szerintem az utóbbi. - Igazi vagyok, bár sokan készítenének rólam másolatot, de most az igazi vagyok. - Hagyd az egoizmusod Potter! Mit is akarsz tőlem? - Hát beszélgetni. - Velem? - Hát a fejed is megteszi, de jobban örülnék neki, ha az egész tested jelen lenne. Feltűnően élvezte a helyzetet, mert úgy vigyorgott, mint egy vadalma. Ráadásul poénkodott is. Hát nekem ehhez nincs erőm. - Öhm rendben. Hol? - Mondjuk itt? Nem hinném, hogy hajnali háromkor bárki is zavarhatna. - Hajnali háromkor? Úristen! Mi történt velem? Jaj bocs, figyelek. Mit akartál mondani? – kérdeztem és próbáltam összeszedni magam. - Tudod… izé… na szóval már két hete nem beszéltünk, és szeretnék bocsánatot kérni, azért ami történt – motyogta el. Én ezt nem hiszem el. Eddig soha senkinek nem sikerült zavarba hozni James Pottert. - James, nem te tehetsz róla. Igazából egyikünk sem hibás. Legalábbis én így gondolom. - Mi lenne, ha elfelejtenénk ami történt, és megpróbálnánk… barátok lenni? – kérdezte, de a barátok szót kissé fájdalmasan mondta ki. Várjunk csak, mi van? Elfelejteni? Azt nem olyan könnyű, mint kimondani. Ezt én már csak tudom. Amikor kicsik voltunk Pet-pettel, akkor anya mindig azt mondta, hogy felejtsem el azt, amit a drága jó húgom művelt. Ja persze, mintha olyan könnyű lett volna elfelejteni azt, hogy a pólóim ötmilliméteres darabokban hevertek a padlón nyolc éves koromban. Most meg azt felejtsem el, hogy milyen jó volt vele a Szükség Szobájában. De én nem akarom elfelejteni. Nem, nem, nem. De mivel ő igen, így én is kénytelen leszek. A barátok szótól meg szinte borsódzik a hátam. Ki az a hülye, aki a szerelmét csak barátként kezelné? Jó, mert ha tényleg barátként tekintenék rá, de én nem úgy tekintek. Vagyis, csak én tudom, hogy nem úgy tekintek rá, ahogy ő tekint rám. De még az sem biztos, hogy ő úgy tekint rám, mint ahogy mondja. Na ez most értelmes volt, de hajnali háromkor csak ennyi telik az én drága agytekervényeimtől. - Öhm, rendben van. Megpróbálhatjuk. - Igazán? Akkor kérdeznék valamit. Ezt már a többiektől is megkérdeztem. Szóval szerinted megkérjem Milly kezét karácsonykor? – kérdezte komoly arccal. - Ja, persze. Mi van? Bamm, na most ért hozzám a gyorsvonat extra tempóval. Ezt pont tőlem kérdezi. És én erre mégis mit válaszoljak? Ilyenkor tudnak elhagyni a frappáns megnyilvánulásaim. De akkor most gondoljuk át. Ha a szívemre hallgatok, akkor azt mondom, hogyha ezt megteszi, akkor ő a világ legnagyobb barma. Ha az eszemre, akkor hagyom, hogy ő döntsön, vagyis „Ez a te döntésed, én nem hozhatom meg helyetted” című szöveget használnám. De egyikre se hallgattam. - Mondd te normális vagy? Még tizenhét se múltál el, és máris családot akarsz? - Te se vagy még annyi. - Ez most, hogy jön ide? - Hát gondolom tizenhét évesen nem hinnél el mindenit, amit hallasz. - Te most csak szórakoztál velem? Hajnali háromkor? Nem tanítottak meg rá, hogy ne szórakozz egy félig kómás lánnyal? - Nem, de most majd megtanulom. Egyébként, hogy gondoltad, hogy egy ilyen baromságot véghez vigyek? Milly és én? Soha – nevetett James. Hogy lehet ilyen gané? Beadni egy ilyen mesét HAJNALI HÁROMKOR. Kész őrült. De ezért még kapni fog, és úgy látszik nem csak tőlem. Milly is ide lent volt, csak tudnám miért. Na mindegy az a lényeg, hogy valószínűleg mindent hallott. - James, azt hiszem a barátnőd is hallotta az előbbi mondatodat. James hátrafordult, és ő is meglátta Millyt, aki majdnem elbőgte magát. - Bocs szívi, de ez az igazság. Erre Milly felrohant a szobájukba és sírva fakadt. Mi meg csak ültünk és néztünk utána. Szegény csaj, még csak negyedikes. James persze a röhögésével küszködött. Hogy tud azok után is nevetni, hogy megbántott valakit. - Ne nevess! Szegény lány, ő is úgy járt, mint a többi. - Ezt most, hogy érted? - Megint kidobtál egy szerencsétlent. Ráadásul elég kegyetlenül. - Oké, igazad van. De tudod milyen megkönnyebbülés ez nekem? - Nem, és szerintem Milly sem tudja. - Jaj, ne csináld már, mintha sajnálnád. - Mi az, hogy nem sajnálom? Egy hét és négy napig jártál vele. Elég pocsék lehet neki. - Így számoltad? A ravasz vigyor ismét megjelent az arcán és fölöttébb szórakoztatónak találta a helyzetet. Hát még én. - Ugyan már! A fél Roxfort benne van a ”Potter & Black” fanclubban. Szerinted mit lehet hallani lépten nyomon? - Én nem figyelek a pletykákra. Bár azért azt megjegyeztem, hogy én és Sirius csak azért csajozunk, mert el akarjuk terelni a figyelmet arról, hogy melegek vagyunk. - Haha. Ezt… ezt ki ter… terjesztette? – kérdeztem a röhögéstől fulladozva. - Azt hiszem pár srác a Hugrabugból. - Biz… biztos csak fél… féltékenyek voltak rátok – mondtam röhögve. Bár inkább levegő után kapkodva, mert alig kaptam levegőt. - Csakis – morogta. - Jaj, ne duzzogj már! Azért csak nem lehet olyan vészes buzinak lenni. Erre ő is nevetni kezdett. Aztán még beszélgettünk és kiderült egy-két furcsa dolog. - Hogy van Pet-pet? Ebben a hónapban is kaptál tőle zaklató levelet? Honnan tudja Petúnia becenevét? És azt, hogy havonta küld valami borzalmasat. - Honnan tudsz ennyi mindent Pet-petről? – kérdeztem, erre mintha egy kicsit zavarba jött volna. - Hát izé… van egy kisebb Lily Evans gyűjteményem. Erre megint kitört belőlem a röhögés. - Hogy mid van? – kérdeztem két röhögő roham között. - Semmim. - Túl gyors volt a válasz. Most már halljam. - Jó. Azok a dolgok gyűjteménye, amiket ki tudtam szedni a barátaidból és Remusból. Mellesleg igencsak pletykásak a szobatársaid. Majdnem elmesélték a WC-zési szokásaidat, de nyugi, időben leállítottam őket. - Ezért még meglakolnak. Ugye a taknyos zsebkendőimet nem tetted el? - Már miért tettem volna el? - Csak egy mugli filmben volt valami hasonló. Aztán még csomót beszélgettünk mindenféléről. Végül is erről szól a barátság. Meghallgatni mások gondjait, na nem mintha ezt tettem volna, inkább csak beszélgettünk. És közben rájöttem, hogy talán mi nem is illünk össze, talán csak barátok lehetünk. Így az éves listámra a pasi keresést is fel kell írni. Na nem mintha az életem függne tőle, de így, hogy nincs akit visszautasítsak kell valaki más. Na mindegy, jó sokáig beszélgettünk és valószínűleg ott el is aludtunk. Ugyanis arra keltem, hogy két vigyorgó fej bámul engem, vagyis minket. Kinyitottam az eddig félig nyitva levő szemem és szemben találtam magam Lupinnal és Blackkel. - Jó reggelt hölgyem! - Mi a fene? Hogy… hol… mit csinálok itt? - Azt mi nem tudjuk, és azt sem, hogy mi történt itt éjszaka. - Semmi Tapmancs. - Nahát! Ágas pajtás is ébredezik. - Ööö… James felülhetek? - Ja persze, bocsi. Felültem és kitöröltem pár csipát a szememből. - Miért néztek így engem? - Mert, nem is tudom. Talán azért, mert rólad ezt nem képzeltük volna. - Mit? - Hogy Lily Evans James Potter mellet fog felébredni valaha is. Talán volt valami, amiről mi nem tudunk? – kérdezte sejtelmesen Lupin. Pont Lupin, tőle azért egy kis komolyságot vártam volna. - Azon kívül, hogy kibékültünk semmi – válaszolt az immáron ébren lévő James. - Akkor ez azt jelenti, hogy új álompár született? – kérdezte Black. Én olyan kérdőn bámultam rá, hogy az már-már lenéző volt. - Csak barátok vagyunk, Tapikám. - Jól van Ágas. Azért igyekezz elszakadni újdonsült barátodtól, ugyanis ma van a meccsünk a Hollóháttal. - Jaj, ne! Teljesen elfelejtettem. A csapat kész van? - Igen. Leküldtem őket kajálni. - Oké. Máris kész vagyok. Ti lejöttök a meccsre? - Le, de nem rajongok érte. - Oké – mondta, és leviharzott reggelizni Blackkel együtt. De azért még a portréból visszamosolygott. Én intettem nekik, aztán visszadőltem a kanapéra, és közben a kezembe temettem az arcom, mintha a maradék bőrt vakarnám le. - Mi a fene volt ez? Én nem vagyok teljesen normális. - Szerintem meg szerelmes vagy. - Csak barátok vagyunk, Remus. - De attól még bele vagy zúgva. Fülig – mondta, és közben meghúzta a fülem. - Jaj, Remy cica, fogd már be. Megvársz? - Meg csak siess. - Oksi. Mikor felértem a hálóterembe legszívesebben a fejemet vertem volna a falba. Remus nem is tudja milyen igaza van. És a jelen körülmények között azt kell mondjam, SAJNOS igaza van. Na Lily szedd össze magad. Tíz perc alatt elkészültem és letrappoltam Remushoz. - Na, elég gyors voltam? - Aha. De Lily, ugye letusoltál? - Nem, majd izzadtan és büdösen megyek közel ezer ember közé. - Tényleg? - Jaj, Remy cica, persze, hogy letusoltam - Hé! Úgy csak Dora hívhat. - Vettem. Közben lesétáltunk a pályára és levágódtunk az én drága szobatársaim mellé. - Szia, Lily! Rég láttunk. Hol töltötted az éjszakát? - Se… - Lent a klubhelyiségben. Jamesszel – mondta helyettem Remus. Köszike. Most hallgathatom, hogy ők megmondták. - És ezt nem akartad nekünk elmondani? – kérdezte Alice. - Ú te kis Tojásos Paradicsomleves, milyen érdekes dolgok történtek ott? – kérdezte Gymgy és Darinda egyszerre. - Tojásos Paradicsomleves? – kérdezte Remus. - Igen, Darinda nevezett el így, és én meg őt Sajtos Répafőzeléknek. Én utálom a paradicsomot és a tojást, ő meg a sajtot és a répát. - Remek, most hogy Remus tudja a neveinket, hallhatnánk mi is történt éjszaka. - Mikor kezdődik a meccs? – kérdeztem el terelésül. - Nem soká. Alice válaszolva a kérdésedre, állításuk szerint semmi, csak beszélgetek. - Nahát! Kibékültetek? - Ki – horkantottam oda nekik gorombán. - Jártok? - Nem – horkantottam még egyet. - De Lily bevallotta, hogy sze… Hál istennek, kezdődik a meccs, így Lupin nem fejezhette be a mondókáját. Bár lehet, hogy az is közrejátszott, hogy befogtam a száját. Mindegy, az a lényeg, hogy a többiek nem hallották. Na végre! Felszálltak a játékosok, és valami Enyves Konyha elkezdett beszélni. Ja bocs, Ernie McCatch a hugrabugból. - És felszálltak a játékosok… A Griffendél csapat bemutatásával kezdeném. A kapitány és természetesen a legjobb játékos és fogó az iskolában James Potter. – Na most már legalább tudom mitől nagy az önbizalma. – A terelők Sirius Black és Frank Longbottom. Összesen több csajuk volt, mint ahányan a hugrabugba járnak… bocsánat tanárnő. Az őrző Monica Hurty. Ő nagyon sokat változott tavaly óta, persze csak a legjobb értelemben. Egyesek szerint ennek köze van Sirius Blackhez is. Áú! Megkérném a terelőket, hogy ne hozzám dobálják az ütőiket. A hajtók pedig Leslian Land, Florenc Speddy és Nymphodora Tonks. A mi kis metamorfmágusunk. És most jöjjenek a hollóhátasok. A csapatkapitány, aki egyben az őrző is John Smith. – Nahát, nem is tudtam, hogy Monica Johnja is kviddicsezik. – A terelők Jimmy Peach és Matt Plumy. A hajtók Leny és Francy Patil, valamint Alexa Hatt. A fogó pedig Bob Roberts. Madam Hooch a pályára lép és elengedi a labdákat. Kezdődik a meccs. Ú, jó sokat tud beszélni. Na nem mintha én nem, de ez már tényleg sok. A játékról csak annyit, hogy rögtön az első öt percben vezetett a Griffendél. Hála Tonksnak. Észrevettem, hogy Lupin le se veszi róla a szemét. - Hogy álltok? – kérdeztem tőle. - Kivel, hogy állok? - Hát Tonksszal. - Hogy állnánk? - Jaj, Remus, ne mondd, hogy nem tetszik. . Nem mondom, de sehogy se állunk, és ha most megbocsátasz, én nézném a meccset. Meg Tonksot, tettem hozzá magamban. Mivel mindenki a meccset nézte, én se tehettem másképp.