Amikor kicsi voltam, anya mindig azt mondta, hogy szellemek nem léteznek. Ezt persze csak azért mondta, hogy ne féljünk éjszaka, de bevált. Egészen tizenegy éves koromig el is hittem. De ahogy bekerültem a Roxfortba, máris megtudtam az igazságot. Éppen a vacsorámat fogyasztottam a beosztási ceremónia után, amikor megjelent Félig Fej Nélküli Nick feje, majd az egész nem létező teste a tányéromban. Jó nagyot sikítottam, persze ezen a többiek csak nevettek, majd Sirius Black megszólalt. - Te vagy Félig Fej Nélküli Nick, igaz? - Jobban örülnék a Sir Nicholas de Mimsy megszólításnak, de megelégszem a Sir Nicholasszal is. - Ööö, Sir Nicholas, mondd csak miért vagy te félig fej nélküli? – kérdezte Alice. - Ezért – mondta, és megemelte a fejét, vagyis oldalra billentette, vagy tudom is én mit csinált. Az a lényeg, hogy volt, ami összetartsa a fejét a testtel. - Úúúú. - Ugye. Kishölgy – fordult hozzám. - Elárulná a nevét? - Per… persze. A nevem Lily Evans. - Csak így röviden? - A szüleim szeretik a szolidabb neveket. Legalábbis azt hiszem. - Remek. Szóval Lily, ezennel meghívlak az általam rendezett Halloween napi kis összejövetelemre. És minden évben hivatalos vagy rá, amíg ide jársz. Fogadd ezt amolyan bocsánatkérésnek, amiért megijesztettelek rögtön az első napodon. - Nem is tudom mit mondjak. Elég lesz a köszönöm? – kérdeztem vigyorogva. - Természetesen. És most további jó étvágyat! Lily! - Hú de jó neked. Azt mondják nagyon jó összejöveteleket szokott rendezni. És a kísértetekkel együtt jó, ha vannak százan – mondta Monci. Milyen jó nekem. Minden évben hivatalos vagyok egy buliba Halloween este. Így idén is. Egyébként minden évben vihetek magammal egy embert. Én Alicet szoktam, Monica Darindát, Gymgy meg mindig mást. Idén Tonksot hozza. Ugyanis Remus nem képes rá. - Szia, Liló! Hogy vagy? - Szia, Jamsie! És te? - Tudod, hogy útálom a Jamsiet. - Persze, de amikor Corner hívott így, akkor semmi bajod nem volt – vágtam be az ál durcát. Egyébként a parkban ülünk. Én tanulok, vagyis inkább tanultam, amíg James oda nem jött hozzám. - Jaj, Lily. Ne duzzogj már. Én se hívlak Lilónak, te se Jamsienek. Semmi válasz, de azért erőlködnöm kellet, hogy ne röhögjem el magam. - Úristen! Most jöttem rá. Lily Evans féltékeny. FÉLTÉKENY! FÉLTÉKENY! - Csönd már! – tapasztottam a szájára a kezem. – Nem vagyok féltékeny a barátomra. - Milyen barátra gondolsz? - Nem az a kérdés, hogy én milyenre gondolok, hanem az, hogy te milyenre. - Hát tudod Lily, én már rég… szóval én nem tudom elfelejteni azt a büntetőmunkát. És talán nem jó, de erős késztetés érzek arra, hogy most megcsókoljalak. És egyre közelebb került a szánk egymáshoz, amikor… - Lily, James! Csak hogy megvagytok. Izé… nem akartam megzavarni semmit. - De mégis megtetted – morogta James. - Mi a baj, Remus? – kérdeztem tőle. - Ööö. Remus és Monica. Huh… szóval… inkább gyertek. Mi a fenét csinálhattak már megint. Egyébként köszönöm kedves sors, hogy nem hagysz érvényesülni. Kész, itt már nem lehet mit tenni. Most már biztos, hogy mi nem illünk össze, vagy valami ilyesmi, mert vagy megzavarnak minket, vagy nekem pattan el valami ér az agyacskámban. Mire felértünk a klubhelyiség elé, már tudtam, hogy mi a probléma. Két sarokra elhallatszott Monica üvöltése. Megjegyzem, ő inkább nyugisabb típus. Az az igazság, hogy még soha életemben nem hallottam kiabálni. Semmiért. Pedig, ha nekem olyan bátyám lenne, biztos leszedtem volna a fejét, de ő nem ilyen. Szóval már most sajnálom Siriust. De biztos Moncinak is megvan az oka arra, hogy olyanokat kiabáljon, hogy „hülye, barom, egoista pöcs”. Gyorsan elhadartam a jelszót a dámánál, és becsörtettünk a kivégző helyre. Wáó. Ilyet se láttam még. Monica az egyik sarokban sikítozik, Black pedig a kanapén ülve úgy bámul rá, mintha még soha nem láttam volna. A többiek pedig szájtátva bámultak. - Mi a fenét képzelsz magadról? Már harmadszor kérdeztem, de még mindig nem válaszoltál – üvöltötte magából kikelve Monci. Black csak nézett rá, majd ránk emelte a tekintetét, mintha tőlem várna segítséget. De én se könnyítettem meg a dolgát. - Mit csináltál már megint te szerencsétlen? Black még mindig hallgatott, és most Jamest vette szemügyre. Én Moncira néztem és vártam a választ. - Lesmárolt – ordította a képembe. Mintha tudnom kéne. Hihetetlen. - És Black, legalább bocsánatot kértél? - Evans! Mi a jó büdös fenének kérjek bocsánatot tőle? Téged is megcsókolt már Ágas, és ha jól tudom te nem reagáltad ennyire túl. Honnan veszi a bátorságot? Mit képzel? És James? Minek mondd el ilyen dolgot ennek az elmebetegnek? - Kinek mondtad még el? Egyáltalán minek híreszteled ezt? Szánalmasok vagytok mind a ketten. - De, Lily, én… - Nem érdekel! Jössz Monci? Ja, és aki öt másodpercen belül nem tér vissza eredeti elfoglaltságához, az büntetőmunkára megy. Ne erre mindenki gőzerővel kezdett tanulni, olvasni, vagy sakkozni. Mi felmentünk a hálókörletbe, de azért azt még hallottam, hogy James jól lecseszi Blacket. Aztán ő is felment a szobájukba. Hogy őszinte legyek, elég rossz volt összeveszni vele. Juj, Monica sír. Ez meg mi volt, hogy „juj”. Kezdek meghibbanni. Az a lényeg, hogy Monci sír. Előbb vele foglakozok, magammal rá érek. Hiszen magammal bármikor tudok. Na jó, akkor nem, ha alszom, de szerintem ettől most nem kell félnem. - Monci, figyelj, ne sírj Black miatt. Ő egy bunkó. - De szerettem. Érted? Hogy szerethettem pont belé? - Hát az érzéseidnek nem tudsz parancsolni. Hidd el, én ezt tudom. - Honnan? - Mi az, hogy honnan? Szerinted én még nem voltam szerelmes? - Kibe? – kérdezte szipogva. - Sok mindenkibe. - Ja, persze, és nekünk miért nem mondod el. - Hiszen olvastad a naplóm, akkor minek mondasz ilyet? - Jaj, Lily, ugye… ugye nem? - Mit nem, - Ugye nem vagy belezúgva Potterbe? - Nem tudom, vagyis de. De neki még nem vallottam be. - Istenem, Lily. Az nem lehet. - Miért? - Amikor kinéztem az ablakon a nagy üvöltözésem közben, láttam, hogy épp valakit készül megcsókolni. - Monci, az a valaki én voltam. - Hogy micsoda? Ti megint, vagyis most, vagyis mi van? - Semmi. Nem tudom. Ő se csinált semmi és én sem. Azon kívül, hogy meg akart csókolni semmit. - És most miattunk vesztetek össze? - Nem, miattam. Kicsit túl reagáltam, nem kellet volna ordítani vele, hiszen én is elmondtam nektek. - Jaj, Lily! Én úgy, de úgy sajnálom. - Ne sajnáld. Ennek így kelet lennie. Igaz, hogy nem hiszek az ilyen sorsos dolgokban, de most nagyon úgy néz ki, hogy igaz. Ekkor berobogott Alice. - Meghívott! Meghívott! MEGHÍVOTT! - Ki? - Lily, ne haragudj, de nem tudok veled menni holnap este Félig Fej Nélküli Nickhez, mert MEGHÍVOTT. - KI? - Frank Longbottom, hát ki másnak mondanék igent? - Ó Alice, úgy örülök – szipogta Monci. - Én is. - És mi van veletek? El vagytok kenődve – mondta Alice. Miután elmeséltük a délutáni eseményeket, elmentünk fürdeni. Persze én utoljára. Mire kiértem, már csak azt láttam, hogy mind a négyen durmolnak. Én is bebújtam az ágyba, de nem jött álom a szememre. Így nem maradt más csak a gondolkodás. Olvasni nem akartam. Próbáltam a barátnőim szerelmi mocsarára koncentrálni. Azért mocsár, mert simán el lehet benne süllyedni, de nekem nem sikerült. Időről időre elkalandoztam James felé. Egy darabig még próbálkoztam másra figyelni, de aztán meguntam. Felálltam, és úgy, ahogy voltam, skót kockás pizsamában és kutyás mamuszban, a kutyámmal a hátam mögött leslattyogtam a klubhelyiségbe. Azt hittem egyedül leszek, de tévedni emberi dolog. A kanapén egy borzas, fekete hajú fiú ült. Hát persze, hogy James volt. Lehuppantam mellé, és bele bámultam a tűzbe. - Szia. Mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdeztem tőle. - Merengek. És te? - Én is. Figyelj, bocsánatot szeretnék kérni, azért ahogy délután viselkedtem. Nem volt jogos. Én is elmondtam Monciéknak. Szóval ne haragudj. - Semmi baj. Nem haragszom. - Biztos? Tudod kicsit kiakadtam azon, hogy Blackék megint balhéznak. Nem unja még, hogy mindig kiborít valakit? - Biztos nem haragszom. És nem, szerintem nem unja még. Csönd. Útálom, ha ilyen helyzetben nincs miről beszélni. - Sakkozunk? – kérdezte a zavaró csöndet megtörve James. - Persze. Melyik színnel leszel? - Feketével. Az fiúsabb. Na ezen nagyot nevettem. Ilyen a kisfiúk mondtak az oviban. - Rendben, én meg a fehérrel. Tudod, az lányosabb. Ekkor csoszogva megérkezett köreinkbe Black is. - Hát ti meg mit csináltok ilyen későn? - Mi is ugyanezt akartuk kérdezni tőled. Amúgy sakkozni készülünk – válaszoltam neki. - Nézhettelek titeket? - Aha. Elkezdtünk játszani, és rögtön nyerésre álltam. - Evans, hogy van Monci? Megálltam a parancsosztogatásban, aminek következtében James hatalmas előnyre tett szert. - Miért érdekel? - Mert… - Ne! Ne is mondj semmit. Anélkül is tudok mindent. Te szereted, nagy valószínűséggel ő is, és mégis szenvedtek. Elárulnád miért? - Mert te nem ugyanezt teszed Jamesszel? Ne is próbált tagadni, Remus mindent elmondott. Hatalmasra kerekedett a szemem. - Bizony. - Mit? – kérdezte James. - Hogy Lily tel… - Semmit. Sirius nincs magánál. - Hát én ma nem ittam semmit, nem úgy, mint te múlt héten. - Jaj, mintha te sosem rúgtál volna be. - De én nem is vagyok prefektus. - Még jó. Szerinted bárki lenne olyan hülye, hogy rád ossza ezt a felelősség teljes posztot? - Ne kezdj nekem szónoklatot tartani. - ELÉG! Robbanó snapszlizzunk – mondta James. - Rendben, de tétre – ajánlotta fel Sirius, és közben rám nézett. - Nem fogok levetkőzni, ha vesztek – mondtam. - Nem is néznélek meg meztelenül. - Még jó. Én se téged. - De Jamest igen. - Na idefigyelj te kis… - Akkor játszunk? Kitaláltam egy jó ki tétet, amíg ti egymást piszkáltátok. Ugye mindhármunknak van meghívója holnap estére? – harsogta túl a hangomat James. - Ja. - Remek. És még egyikünk se hívott meg senkit. Igaz? - Igen. - Akkor legyen az a tét, hogy aki nyer, az megmondhatja a két vesztesnek, hogy kit hívjon el. - Közülünk is lehet, vagyis hogy a két vesztes egymást hívja el? – kérdezte Black - Lehet – válaszolt James. - Akkor mehet, de készülj Evans, rendbe teszem a szerelmi életed. - Inkább én a tied. - Emberek, én is itt vagyok. - Bocs Ágas, de valakinek Evanst is helyre kell tennie. - De nem neked. Kezdhetjük? - Naná. Készüljetek fiúk! Fél óráig tartott a játszma, és nagy nehézségek árán, de nyertem. Azt biztos nem fogom elfelejteni, ahogy Black nézett rám. Gondolom, azt hitte, hogy valamelyik rajongójával küldöm el. De nem. Nem akarok Moncinak bekavarni. Viszont arról fogalmam sem volt, hogy kit párosítsak Jamesszel. - Most az egyszer jobban örültem volna, ha Sirius nyer –mondta James. - Csak nem félsz? - Én? Ugyan kérlek. Én nem félek semmitől. - Na, ez azért nem igaz – mondta Black. - Jól van, akkor most elmondom az ítéletem. Black… - Azok után, hogy legyőztél, maradjunk a Siriusnál, úrnőm. Hát itt tört ki belőlem a röhögés. - Rendben. Sirius, te elhívod Moncit, és addig próbálkozol, amíg igent nem mond. Világos? - Igen. És Lily… - Tessék? - Rendes csaj vagy te. - Köszi. - Persze csak éjszaka. - Ezt meg sem hallottam. James… - Mi lesz velem? – kérdezte James Szerző megjegyzése (vagyis az enyém): Lehet talágatni, hogy kit mond Lily. Kíváncsi vagyok, ti kire gondoltok.