2. fejezet

Konkurencia

Az idő szeptember vége felé járt. Roxfortot már majdnem egy egész hónapja újra betöltötték a zsibongó diákok. Most mégis furcsán üresnek mutatkozott a kastély. Szinte mindenki odakint élvezte a lenyugvó nap utolsó, langyos sugarait. Bent a kihalt folyosón egy vörös hajú lány sétált. Könyvekkel megpakolva igyekezett a könyvtár felé, hogy késedelem nélkül visszaérjen szerzeményeivel, és elkerülje Madam Cvikker haragját. A falon táncoló gyertyafény, a benti félhomálynak köszönhetően, angyali derengést kölcsönzött alakjának. Figyelmetlenül fordult be az egyik sarkon, aminek következtében pont beleütközött egy vacsorázni induló fiúba. Könyvei szanaszét borultak a földre, ő maga pedig hanyatt esett. A fiúnak az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnia a falban, így ő, bár kissé meginogva ugyan, de talpon maradt. Bocsánatkérően fúrta tengerkék szemeit a lányéba.

-         Ne haragudj, nem láttalak. – Lily bátorítóan mosolygott a kedves szavak hallatán, és elfogadta a segítségül felé nyújtott kezet, hogy feltápászkodhasson.

-         Segítek összeszedni – hajolt le a szőke fiú, és már rakosgatta is egymásra a földön heverő holmit.

-         Hagyd csak, én voltam figyelmetlen.

-         Ne viccelj! Ezt meg sem hallottam. Gondolom, a könyvtárba igyekszel. Vagy a klubhelyiségedbe?

-         Könyvtár.

-         Megengeded, hogy elkísérjelek? – kérdőn nézett a lányra, miután felnyalábolta a kupacba gyűjtött könyveket. Lily értük nyúlt.

-         Nagyon kedves vagy, de igazán nem kell. Biztosan várnak már a vacsoránál.

-         Nem hinném, ez csak egy vacsora – kacsintott rá, és már indult is az ellenkező irányba, Madam Cvikker birodalma felé. Lilynek kapkodnia kellett a lábait, ha utol akarta érni. Mikor odaértek a Madam azonnal kiszúrta a lányt és kísérőjét, készségesen regisztrálta a visszahozatalt, majd útjára engedte a két fiatalt.

-         Még be sem mutatkoztam. Alex vagyok, Alex Cobs.

-         Én pedig…

-         Te pedig, Lily Evans. A Roxfort és a Griffendél ház legszebb prefektusa. – Lily csodálkozva nézett rá. – Ne aggódj, nem kémkedek utánad. Csak amióta Potter első számú kiszemeltje vagy elég sokat hallani rólad.

-         Szóval Potter… így már értem – vágott lemondó grimaszt. – Kérlek, mondd, hogy neked nem az minden vágyad, hogy a legjobb barátja lehess. – Alex felnevetett.

-         Nem, nem – rázta meg a fejét – még véletlenül sem. A Hollóhát egyik terelője vagyok. Mondhatni elég közeli az ismeretségünk, főleg a legutóbbi meccs óta.

-         Jaj, tényleg! Ne haragudj, hogy nem ismertelek fel. Nem nagyon követem a kviddicses eseményeket. Mondjuk a múltkorira pont emlékszem… - csóválta meg a fejét rosszallóan. Potter legutóbb ugyanis kisebb összetűzésbe keveredett Alexel, amiért szerinte, ő szántszándékkal fejbe verte ütőjével Blackket.

-         Hát, azt nem csodálom. De hidd el, nem szándékos volt… mármint a…

-         Fejbevágás? – mosolygott Lily. Őt ugyanis felettébb szórakoztatta a dolog.

-         Igen. – Elértek a Nagyteremhez. – Hát, örülök, hogy megismerhettelek.

-         Szintúgy.

-         Majd biztos összefutunk még.

-         Remélem.

-         Viszlát, Lily!

-         Szia, Alex! – Miután elköszöntek, mindketten saját házuk asztala felé vették az irányt.

-         Ki volt ez? – kérdezte Alice, ahogy Lily helyet foglalt mellette.

-         A Hollóhát egyik terelője – felelte félvállról, majd csípősen hozzátette – Frank biztos ismeri.

-         Na, és TE mióta ismered?

-         Most óta. Véletlenül összeütköztünk a folyosón, és ő volt olyan kedves, és segített cipekedni a könyvtár felé.

-         Milyen lovagias.

-         Igen, az – mondta Lily elmerengve. Majd kissé hátrafordult, hogy ráláthasson a fiúra. Alex barátai körében jóízűen nevetgélve fogyasztotta vacsoráját, és mikor észrevette, hogy a lány őt figyeli, játékosan rákacsintott. Lily azonnal visszafordult az asztal felé, de így se tudta elkerülni, hogy arca vörös színben pompázzon tovább.

Másnap átváltoztatástanra Alice és Frank ”lebetegedett”. Náluk ez annyit jelentett, hogy az egész napot a fiúk hálójában töltötték kettesben. Így Lily egyedül ült. Volna. Ha McGalagony nem áll elő egy bejelentéssel.

-         Nos, mint tudják, bizonyos szabályozhatatlan ellentétek miatt – itt jelentőségteljesen a Black - Potter párosra, illetve Malfoyra és társaságára nézett -, az órák ez idáig érvényben lévő felosztása lehetetlenné teszi azok megtartását. Már pedig, én senki kedvéért nem fogok engedni az óráim színvonalából. Így némi egyeztetés után a dolgok úgy alakultak, hogy a Mardekár ezentúl legendás lények gondozásán vesz részt ebben az időpontban, míg itt a Hollóhát jelenik meg. Úgyhogy meg is kérném a mardekáros diákokat, hogy fáradjanak le a parkba. A professzor már várja önöket.

Mintegy végszóra benyitottak a terembe a hollóhátasok is. Lily megpillantotta Alexet, aki szintén kiszúrta őt. Belépvén, a sportillemnek eleget téve – a mardekárosok kivonulása alatt - intett Potternek és Blacknek, majd Lily mellé ért.

-         Foglalt ez a hely? – kérdezte a már jól ismert szelíd mosollyal az arcán.

-         Nem, most éppen nem – felelte a lány és letette a földre a táskáját, ami eddig a másik széken volt. Alex helyet foglalt mellette. A többiek is letelepedtek valahova, majd folytatódott az óra.

Potter a hátsó sorból figyelte, ahogy a mindig pedáns, órán sosem beszélgető Lily Evans, eddigi elveit sutba dobva, végig trécseli az átváltoztatástant, és kivívva McGalagony haragját, tudomásul veszi első büntetőmunkája tényét, amit Alex Cobs társaságában fog eltölteni.

-         Miss. Evans, ha még egyszer szólnom kell, akkor az óra további részét a folyosón töltik – kelt ki magából a professzor.

-         Ezt nem hiszem el! – James egész órán Siriust bökdöste, aki azonban épp egy szöszi hollóhátassal volt elfoglalva. – Hogy nyúlhatott ennyire mellé? – Sirius végre felhagyott a lány stírölésével, és levéllel kezdte bombázni. Végül rájött, hogy egy ideig pihentetnie kell a dolgot, miután felismerte múlt heti „barátnőjét” a lány padtársában.

-         Hogy mondod? – nézett Jamesre, majd leesett neki miről van szó. – Ugyan, hagyd már! Mit foglalkozol vele? Az ő baja.

-         Na, ja az övé… - James annyira magára vette Sirius nemtörődömségét, hogy az óra hátralevő részében nem is szólt hozzá többet. Mikor végre végeztek, és nekiálltak pakolni, ő csak sietve bevágott mindent a táskájába, és az elsők között távozó Lily után rohant.

-         Evans! Hé, Evans várj!

-         Mi van már megint, Potter? – James komoly arccal állt meg előtte.

-         Beszélnünk kell!

-         Nem hinném, hogy így van. – James tudomást sem véve a gúnyos megjegyzésről, a Lily mellett tébláboló Cobs-ra nézett.

-         Négyszemközt! – A lány lemondóan megforgatta szemeit.

-         Mondd, a füleden ülsz? – Majd hátat fordított, és elindult az ellenkező irányba Alexel.

-         Asszem’, ezt megint elbaltáztad, haver.

-         Sirius, figyelmeztetnem kell!

-         Mégis, mire? Amit Cobs-ról el tudsz mondani, azt épp úgy el tudod mondani rólunk is.

-         Igazán? Mondd neked az a név valamit, hogy Judy?

-         Hogyne, a Griffendél ház parádés hajtója és… - Sirius arcán sötét árny futott át -… a francba!

-         Szóval, biztos, hogy rólunk is el lehet mondani?

-         Igazad van! Erről szólnunk kell Evansnek.

Aznap délután szakadt az eső, így szinte mindenki a klubhelyiségben lézengett. Kivéve a kviddics játékosokat. Potter fél négytől egészen hétig tartotta az edzést. Kitérő manőver, góllövő csel, passzolgatás, erőnlét, miegymás. Mindannyian teljesen kimerülve estek be a toronyba.

-         Potter, arra nem volt erőm, hogy letusoljak edzés után. Te egy szadista állat vagy! – ilyen és ehhez hasonló kedvességek röpködtek a csapatkapitány felé.

-         Nem kötelező a csapat tagjának lenni. Ha nem bírod az iramot, szállj ki. – Ő pedig ilyen és ehhez hasonló kedves válaszokat adott. Szemmel láthatólag nem volt jókedvében. Miután mindenki eljutott a hálókörletéig, és sikerült lemosniuk magukról az évszázadosnak látszó sárréteget, a vacsoránál folytatták a vitát.

Lily kicsit előbb végzett, így egyedül indult vissza a toronyba, mikor dobogó léptek zaját hallotta maga mögött, majd egy kéz egy titkos folyosóra rántotta.

-         Figyelj, és hallgass végig! Ez életbevágóan fontos, érted? – A lány hét év alatt egyszer sem látta ilyen komolynak James Pottert, és valami belső megérzés kényszerítette, hogy ne szóljon közbe, így hát bólintott.

-         Tartsd távol magad Alex Cobs-tól, világos? Ne beszélj vele, ne barátkozz vele, és ami a legfontosabb, ne akarj a barátnője lenni. – Lilyben felmerült a kérdés, hogy is gondolhatta, hogy Potter tud komolyan beszélni.

-         Iszonyú gyerekes vagy, ugye tudod? – kérdezte, majd kitépte karját a fiú szorításából, és elviharzott. James még utána kiabált:

-         Evans, várj! Félreértettél! – de hiába.