25. fejezet
Lily Potteri 2008.04.19. 16:29
25. fejezet
Lilynek kipattant a szeme, és Tapiék függönye is elhúzódott. A klubba siettünk, ahol a portrélyuk köré tömörült mindenki. Mikor utat vágtunk magunknak, láttuk, hogy a földön egy elsősforma kisfiú fekszik. Arcából, mellkasából ömlött a vér, a nyakában pedig tábla volt.
Így jár, aki packázik az öcsémmel. Vegyétek fenyegetésnek.
- Ne csak álljatok ott, engedjetek oda!
Lily a fiú mellé térdelt, majd sűrű pálcamozdulatokkal és motyogással elállította a vérzést.
- James, segíts! Visszük a gyengélkedőre.
Ölembe kaptam a kisfiút, és már futottunk is a doktornőhöz.
- Uramisten! Mi történt vele?
- Jó lenne tudni. Így találtuk a klubban. Megtámadták, és ő utolsó erejéből mászhatott be a portrélyukon.
- Még elsős lehet… olyan kis apró szegény. Mindenesetre köszönöm, hogy behozták.
- Ez természetes.
Elindultunk vissza a klubba.
- Az nem kérdés, hogy Mardekáros volt.
- Valószínű, de vannak páran.
- Mind ugyanolyanok. Gonoszok és kegyetlenek, akikből mind sötét varázsló és boszorkány lesz!
- James, ez általánosítás! Mintha azt mondanád, hogy minden Griffendéles egy hősies. Most mondd meg őszintén. Szerinted Pettigrew az?
- Farki a barátom! És hősiesebb, mint Pipogyuszkád. Biztos ő, meg a haverjai csinálták!
- Persellus nem a Pipogyuszkám, és nincsenek haverjai. De te most féltékenykedsz?
- Van rá okom?
- Nincs, az ég áldjon meg, én téged szeretlek te tulok!
- Viszont akkor is Lestrange lehetett. Neki van elsős korú öccse.
Ekkor értünk vissza a toronyba.
- Tudja valaki, hogy ki volt a fiú?
- Igen – szólt egy ijedt, szőke ötödéves lány –az anyám fia… ő az én… szóval az…
- Öcséd? – kérdeztem a vörösen remegő kislánytól, aki a földet nézte, és néha fel - felpillantott rám.
- Nem, vagyis igen, ő az én… öcsikém. És ő összeveszett az egyik Mardekáros évgolyam, akarom mondani, évfolyamtársával, akit úgy hívnak, hogy…
- Hogy hívnak? – kérdeztem türelmetlenül.
- Én Amanda vagyok…
- Nem téged, a srácot, akivel összeveszett!
A lány most már égett vöröstől.
- Ja, Rabastan azt hiszem…
- Bingó!
- Mingó?
- Semmi, köszönjük a segítséget, és ne aggódj, megtoroljuk.
- Segíthetek még valamiben?
Itt fogyott a türelmen.
- Az öcséd a gyengélkedőn van, szerintem ez a legfontosabb, nem pedig az én stírölésem!
Lily megcsóválta a fejét rosszallóan, amikor a kislány menekülésszerűen elrohant.
- Mindig gonosz vagy szegényekkel!
- Én igyekszem türelmes lenni, de egy idő után elég idegesítő, ha valaki folyamatosan téged bámul. És az a valaki nem te vagy!
- Nem tehetnek róla. Persze, hogy engem is idegesít, hogy a pasimat bámulják, de ha már ilyenek legyen meg ez az örömük. Te úgyis az enyém vagy, és én nem vagyok féltékeny típus.
- Nem rád másznak…
- Hagyjuk James, nem ér annyit, hogy veszekedjünk rajta. Inkább koncentráljunk az esetre.
- Nem kérdés, hogy Lestrange volt, gondolom a bandájával – Lily csúnyán nézett rám – nem számítom bele Pipogyuszt, nyugi! Gondolom Sirius unokatesói meg Malfoy. Nem ússzák meg szárazon, de egyedül öngyilkosság lenne rájuk támadni!
- Vigyázz magadra…
- Ne aggódj értem!
Az erszényemből előszedtem az ikertükröt.
- Sirius Black! Arany haverom, kérlek, csak egy percre szüneteltesd az állandó lepedőakrobatikát, és gyere le! Sürgősen beszélnünk kell!
Pár pillanattal később megjelent a lépcső ajtajában lepedővel a derekán, amivel nagy sikert aratott a szebbik nem körében.
- Csengetett milord?
- Istenem, te sose változol! Felöltözve gondoltam pajtás! Megvannak a srác támadói, és ez felér egy hadüzenettel a kedves rokonaidtól.
- Mit csinált megint az a hibbant bagázs?
- Van egy olyan érzésem, hogy az állandó csajozás pusztítja az agysejteket! Beesett a portrélyukon egy ájult gólya, és azt mondom, hogy megvannak a támadói, erre megkérdezed, hogy mit csináltak?
- Jó. Felvágták a kissrácot. De él, és meggyógyul. Mit akarsz tőlem?
- Ez felér egy hadüzenettel! Vágod? Ezt nem lehet büntetlenül hagyni!
- Jó, jó nyugodj le pajti! Felöltözöm és mehetünk. Addig derítsd ki, hogy merre vannak éppen.
Azzal visszament a toronyba.
- Ökör… sose változik meg, hiába van stabil kapcsolata, attól még nimfomán marad!
- Mennyien mentek?
- Minél többen, esetleg Frank, Holdsáp meg Farki.
A térképem megnéztem, hogy a keresett személyek a parkban mászkálnak.
Sirius egyedül jött vissza.
- Többiek?
- Holdsáp elvből nem jön, ismered. Frank nem volt fenn, Pete jobb, ha nem jön. Hányan vannak?
- Négyen, de kettő belőlük csaj.
- Trix nem vehető csaj számba. Abban az emberben maga a gonosz lakozik. Tébolyult. Kinézem belőle, hogy a legsötétebb halálfaló lesz belőle, már most szerelmes Tudodkibe.
Elindultunk a bosszúhadjáratra, és meg is találtuk a rosszhírű bandát, akik épp egy szerencsétlen kisfiút dobtak ruhástul a tóba.
- Hagyjátok abba! – kiáltottam rájuk, amitől meglepődtek és elejtették a fiút, aki egy centire a víztől puffant a partra. Gyorsan felpattant és elszaladt.
- Mit akartok?
- Válaszolunk egy hadüzenetre.
- Hadüzenet? Nekem nem rémlik. Malfoy?
- Lehet, hogy arra a félvér gólyára gondolnak, Rod aki beszólt az öcsédnek.
- Ja, a kis mini manó. Mi közötök hozzá?
- Nem terrorizálhattok szerencsétlen elsősöket. Nem vagytok senkik, csak ostoba leendő halálfalók. Nem lesztek mások, mint Voldemort bábjai.
Undorodva köptem egyet, mire Bella magából kikelve felüvöltött.
- Ne merészeld kimondani a Sötét Nagyúr nevét Potter!
- Nem félek egy névtől, és nem félek a viselőjétől sem.
- Elég a szájtépésből, vagy csak beszélni tudtok?
Egyszerre villant a pálca kettőnk kezében és mielőtt bármit reagálhattak volna Narcissa és Malfoy ájultan feküdtek a fűben. Bella Siriussal küzdött, az én ellenfelem pedig Lestrange volt. Sirius felüvöltött, mikor egy átok elsuhant mellette, súrolva a karját, alaposan megpörkölve rajta a bőrt.
Szerencsém volt, Lestrange odakapta a fejét az üvöltésre, így egy levicorpus eltalálta.
Elkábítottam és leejtettem a fűbe, majd siettem segíteni. Ketten pár perc alatt visszavertük Bellát, aki egy jól irányzott sóbálvány átok hatására elterült a fűben. Lihegve kifújtuk magunkat, és csak ekkor vettem észre, hogy Tapi karja csúnyán megsebesült.
- Óh, hogy az a ménköves Merlin nyuszis papucsa!
- Hadd nézzem!
Tapi felkarján egy nagy foltban felhólyagosodott a bőr.
- Ne aggódj hamar helyrehozható. Nem kell amputálni a karod. Kivéve, ha akarod.
- A szóvicceid jobban fájnak, mint egy égés.
- Hoppá, ez égés – vigyorogtam.
- Ne, Ágas, hagyd abba! Inkább találjuk ki, hogy mit csinálunk ezekkel.
- Nem ártana egy ötlet. Á megvan! – derült fel az arcom – jaj, már kettő, három, sőt négy, hirtelen öt lett, jaj, ez már túl sok ötlet! – röhögtem, amire Tapi megcsóválta a fejét.
- Letagadlak Ágas, ha ezt így folytatod!
- Figyelj, kutyafej!
Leguggoltam Malfoy mellé, és egy pálcaintéssel csinos fonatba fogtam a haját. Sirius felbuzdulva az ötletemen rózsaszín miniszoknyává változtatta a szőke farmerját, és a pólójára egy „I am a barbie girl” feliratot bűvölt. Következett Lestrange. Rövid megbeszélés után rá egy táblát tettünk, amin a „Vigyázat, gázveszély!”felirat díszelgett. Sirius Bella haját két kis copfba fonta, és egy kismacit is elővarázsolt a kezébe.
Narcissa meg elég ronda magában is.
Mint aki jól végezte dolgát visszatértünk a toronyba. Tapi sebesült karját dajkálta, én pedig megkerestem Lilyt.
Meg is találtam egy könyvet olvasott nagy átéléssel. Mikor meglátott minket azonnal eldobta.
- Na, mi volt? Meséljetek, jól vagytok?
- Enyhébb sérülésekkel megúsztuk. Nézd meg Sirius karját, nem akarjuk Poppy nénit zavarni.
Lily megcsóválta a fejét, majd két pálcaintéssel begyógyította Sirius karját. Az elhadart egy „köszi” - t és már ment is a háló felé. Ez már beteges. Mindegy, az ő dolguk. Lily épp vissza akart temetkezni a könyvébe, amikor kaparászást hallottunk az ablak felől.
- De hát… ez az a bagoly, amivel egyszer anyáéknak írtam! – kiáltott fel Lily és beengedte a madarat. Az egy levelet ejtett rá, és felszállt a bagolytoronyba.
- Baj lehet… anyáék nem szoktak bagolypostát használni…
|