10. fejezet

Nagy affér

Jamest a klubhelyiségbe lépve ünneplő tömeg fogadta. Alig tette át fél lábát a portrélyukon, máris vállon veregették, kezet ráztak vele, és gratulációk hadát kellett fogadnia. A gyengélkedőn tett rövid tiszteletkör óta még arra sem volt ideje, hogy átöltözzön, így hát először a hálókörlet felé vette az irányt. Gyorsan letusolt, majd felkapott egy farmert és egy fekete inget, aminek feltűrte az ujját. Kissé még sajgott az oldala, de meg kell hagyni, Madam Pomfrey szépen helyre tette a Cobs okozta sérüléseket a meccs óta eltelt alig pár óra alatt.

Lily most biztos vele van futott át agyán. Milyen hülye is volt! Hallgatnia kellett volna Remusra… Nem szabadott volna úgy viselkednie a lánnyal. Akármit is tett, ezt nem érdemelte meg. Százszor elátkozta már azt a percet, mikor összeakadt… Vero… Vera… a fenébe is! Hát még a nevét sem tudta megjegyezni. Elege volt már az ilyen barátnőkből. Valami komolyat akart, valami állandót, de hiába… Ha az év eleje óta, történt is némi változás Lily róla alkotott véleményében, arra legutóbb biztos, hogy teljesen rácáfolt. Tönkretett mindent, de nem tudta meg nem történté tenni a dolgokat. Számtalanszor erőt vett magán, és elindult, hogy megpróbáljon beszélni vele, de végül mindig visszakozott, és az utolsó pillanatban meggondolta a dolgot.

Miért nem felel meg neki valaki más? Miért ragaszkodik ennyire görcsösen ehhez a lányhoz, akit nem kaphat meg? Halvány mosoly kúszott az arcára. Hiszen éppen ezért… mert nem kaphatja meg. Mert van tartása, mert nem ájul a karjába csak azért, amiért mindenki más is. Mert, ha egyszer mégis megkaphatná, az nem azért lenne, mert ő James Potter, ebben biztos lehetett. Lily nem jönne össze vele csak azért, hogy eldicsekedhessen a barátnőinek. Neki ennél sokkal többet kell nyújtania.

Elindult lefelé, de az ajtón kilépve eszébe jutott a térkép. Épp csak rápillant, Sirius nem fogja megtudni… csak megnézi, hogy együtt vannak-e. Semmi több… ennyi az egész. Visszament a ládájához, előkapta a térképet, és rászegezte a pálcáját.

-         Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!

A pergamenen megjelentek az ismerős kusza vonalak és hangyarajként mozgó pontok. James percekig kereste Lilyt, mire rábukkant a hetedik emeleti folyosón. Felvonta a szemöldökét. A lány látszólag egyedül volt, James nem is ezt furcsállta, hanem hogy rohan. Lily pöttye olyan gyorsan mozgott, hogy egészen biztos lehetett benne, hogy siet valahova. Ebben a pillanatban feltűnt még egy pont. Cobs kanyarodott be Lily mögött, és szintén elég sietősre vette a tempót. James felnyögött, ereiben a felismerés hatására szinte megfagyott a vér. Lily menekül, Cobs pedig üldözi – esett le neki.

Egy percig sem késlekedett tovább, az ágyra dobta a térképet, még azzal se időzött, hogy kikapcsolja, és meg se állt a portrélyukig. Még hallotta, ahogy Sirius utána kiált, de hogy mit, azt nem értette. Oda kell érnie, mielőtt nagyobb baj történik. Sose volt még ilyen hálás a kviddics miatti kondíciójának, de éppen ezért jól tudta, hogy Lilynek esélye sincs elmenekülni Alex elől. Kettesével szedte a fokokat lefelé a Griffendél toronyból, és végre elérte a hetedik emeletet. És most merre? Végül jobbra indult, és ahogy meghallotta a szapora lépteket már tudta, jól döntött.

***

Lily rohant, ahogy a lábai bírták. Alig kapott levegőt, szúrt az oldala, kapart a torka, de nem állhatott meg. Nem szabad! El kell érnie a biztonságos toronyba. Ebben a percben olyan távolinak érezte a menedéket nyújtó klubhelyiséget, mint még soha eddigi életében. Alex utol fogja érni, és akkor vége a dalnak. Miért is nem hallgatott Potterre? A francba, James, hol vagy? Szükségem van rád! Ilyenkor miért nem tudsz csak úgy felbukkanni? – Kérlek, segíts! – suttogta maga elé. Kétségbeesett volt, arcán patakokban folyt a könny, ami elhomályosította a látását. Még pár lépés és összeesik, és akkor vége, akkor végleg vége. Befordult a következő elágazásnál, és mikor az utolsó reménye is elhagyta, hirtelen beleütközött valakibe.

Egyenesen belefutott Potter karjaiba. De hisz ez nem lehet, neki a gyengélkedőn kéne lennie. Először azt hitte, csak képzelődik. Ez lehetetlen, és mégsem. A fiú kérdőn nézett rá, majd meglátva szakadt felsőjét és vérző száját szemeiben harag gyúlt. Magához szorította a zokogó lányt, aki görcsösen markolta ingét. És Lily tudta. Tudta, hogy most már nem történhet semmi baj. Legyen bármi is az, ami elől ő sírva menekült a fiú karjai közé, nem számít. Akár óriás, akár hegyitroll, vagy egy sárkány tűnik majd fel pár perc múlva a folyosó végén, James megvédi. A fiú dacosan, tettre készen előrántotta a pálcáját, és bal kezével még mindig féltőn ölelve a lányt, elszántan várta az ellent.

Mikor ismét dobogó lépteket hallott, egy gyengéd mozdulattal maga mögé vezette Lilyt, aki így hátulról kulcsolta rá karját a mellkasára. Még mindig remegett, ami csak még jobban szította James dühét.

Mikor Alex megjelent, csak egy sötét alakot látott a félhomályban, és már kiáltott is felé.

-         Gyere ide te kis… - ekkor vette észre, hogy nem Lily, hanem James áll előtte.

-         Fejezd be nyugodtan, megvárom… - hallotta Potter higgadt hangját. James bal kezét rátette Lilyére, és lefejtette magáról a lány ujjait, majd hátrébb tolta, és elindult Cobs felé. Félúton lendítette a pálcáját.

-         Capitulátus! – Alex pálcája a magasba repült, és James kezében landolt. Ő fogta és eldobta azt is és a sajátját is.

Dühös volt. Mérhetetlenül dühös. Lily vérző szája és remegő alakja lebegett a szeme előtt. Ezt nem varázslattal fogja elintézni. Ahogy közeledett Cobs felé, jobb keze ökölbe szorult. Alex védekezőn feltartotta kezeit, és úgy hátrált.

-         Hogy mertél hozzá nyúlni?

-         Ugyan, Potter, beszéljük meg.

-         Ezúttal túl messzire mentél…

James az utolsó pár lépés megtételével már nem is fáradozott, csak lendítette a karját, és pont Alex két szeme közé célzott. Oldalába éles fájdalom hasított emlékeztetve a délutáni sérülésekre, de ez most a legkevésbé sem érdekelte. Alex a földre rogyott ütésétől, és orrához kapott, amiből dőlni kezdett a vér. Valószínűleg el is tört.

-         Állj fel! – ordított rá James, mit sem törődve azzal, hogy hangja felverheti a tanárikar nagy részét. Mikor Cobs a második felszólításnak sem tett eleget, egy fürge ugrással közvetlenül előtte termett, megragadta a gallérját, és annál fogva állította talpra. – Legalább egyszer az életben légy férfi, és állj ki ellenem rendesen! Ne egy lányon bizonyítsd az erődet! Gyerünk! – kiáltott. – Üss meg! Mi lesz?!

Alex arcát eltorzította a félelem és a düh furcsa keveréke, de önbecsülése végül felülkerekedett, és Jamesre támadt, aki egy könnyed mozdulattal oldalra lépett, így hárítva a másik ütését, és egyúttal bal kézzel gyomorszájon vágta a szőkét. Majd mielőtt az összeesett volna, még egy ütést bevitt alulról is, eltalálva az állát.

Alex eszméletét vesztve terült el a földön. James pedig most először engedett az oldalát kínzó fájdalomnak, és kissé összegörnyedt. Talán sosem érzett még ekkora haragot. Az, hogy Lilyt így kellett látnia, az hogy ez az utolsó féreg kezet emelt rá, olyan mélyről jövő indulatokat szabadított fel benne, amiknek a létezéséről nem is tudott. Kissé kapkodva vette a levegőt, és kezdett rájönni, hogy Madam Pomfrey miért is mondta, hogy ha lehet, a következő pár napban kímélje magát, mert a bordái még elég „instabilak”… Hirtelen meghallotta Lily halk zokogását. A lány a fal tövébe roskadva sírt, karját átkulcsolta a térdén, és olyan apróra gömbölyödött, amilyenre csak tudott. James azonnal mellette termett, és leült, majd magához húzta.

-         Csss! Most már nincs semmi baj. Itt vagyok, és nem hagyom, hogy bántson – nyugtatgatta a lányt. Kitapintotta zsebében az ikertükröt, és csak remélte, hogy Sirius még nem teljesen részeg. – Sirius! – szólt. Lily felkapta a fejét a fiú mellkasáról, de nem kérdezett semmit, mikor Black szeme megjelent a tükörben.

-         James, hol a francban vagy?

-         Akadt egy kis problémám. – Sirius sóhajtott.

-         Hova menjek?

-         Hetedik emelet – James körbenézett -, Oktondi Opál képe. Szólj Remusnak és Peternek is, és hozzatok egy talárt.

-         Rendben, adj öt percet, és ott vagyunk. – James a falnak támasztotta a fejét, és Lily hátát simogatva várt.

***

Sirius nem váratta sokáig. Meglepően jó állapotban érkezett meg a többiekkel, Alex alélt testét látva aggódva lépett James mellé. Lily megborzongott a hangjára.

-         Mi a fene történt? – Ránézett a lányra. – Bántotta?

-         Csak megpofozott – suttogta Evans.

-         Elintézitek? – intett James Cobs felé.

-         Persze!

-         Itt a talár – nyújtott neki egy fekete ruhadarabot Remus.

-         Kösz! – Elvette, és ráterítette Lilyre. Felállt, ölbe vette a lányt, és a karjaiban vele elindult.

-         Nem akarok a toronyba menni… -suttogta Lily.

-         Rendben, akkor nem oda megyünk. – Lily még érezte, hogy lefelé mennek a lépcsőn, majd James vállára hajtotta a fejét, becsukta a szemét, és nem figyelt másra csak a fiú illatára.

***

James a szükség szobájába vitte, és lefektette egy ágyba. Nem kívánt túl sok berendezést a szobának, mindössze egy kényelmes franciaágy volt benne, kandalló, pár karosszék és egy kanapé. Úgy tervezte, végig virrasztja az éjszakát, noha minden egyes porcikája visítva tiltakozott ez ellen. Leült az ágy szélére, és végig simított a lány arcán. Lily ránézett, és a barna szemekbe fúrta saját smaragd íriszeit; aggódva figyelte James szabálytalan légzését.

-         Jól vagy? – szólalt meg halkan.

-         Ne aggódj, nincs semmi bajom – mosolygott rá kedvesen James.

-         Még a gyengélkedőn kéne lenned.

-         Madam Pomfrey kiengedett.

-         El tudom képzelni, milyen feltételekkel, és abban is biztos vagyok, hogy az előbb az összeset megszegted.

-         Tulajdonképpen nem az összeset… - tűnődött a fiú. – Alkoholt nem fogyasztottam – kacsintott a lányra, majd hirtelen újra elkomorult. – Te jobban vagy?

-         Tűrhetően. – Ekkor megszólalt James zsebében az ikertükör Sirius hangján.

-         James, ki jönnél egy percre? – Potter felállt, és a bejárathoz ment.

-         Mindjárt visszajövök, ha baj van, csak sikíts – szólt vissza az ajtóból, amit résnyire nyitva hagyott, így Lily jól hallhatta a beszűrődő hangokat.

-         Hogy van? – intett Sirius fejével a szoba felé.

-         A körülményekhez képest jól. Mit csináltatok vele? – utalt James Alexre.

-         Nem sokat, letettük a gyengélkedő elé. Remus be akarta vinni egyenesen Pomfreyhoz, de lebeszéltük róla. Legkésőbb holnap reggel úgyis megtalálták volna, de azért ő bekopogott, biztos, ami biztos.

-         Remus és az ő elvei – mosolygott James.

-         Vigyázol rá? – intett ismét az ajtó felé Sirius.

-         Igen, szerintem egész éjjel itt leszünk.

-         Rendben, akkor reggel találkozunk. – Sirius távozott, James pedig visszament, és újra Lily mellé ült.

-         Miért nem mondtad el? – nézett rá a lány, és ő egyből megértette, mire céloz.

-         Számított volna? Hittél volna nekem? – kérdezett vissza megtörten. Lily a hátára fordult, és tekintetét a mennyezeten szaladgáló egyszarvú párra függesztette. Mélyet sóhajtott, és csak azután válaszolt, úgy hogy James szinte alig hallotta.

-         Nem, azt hiszem, akkor nem. – James bólintott. – Judyt is…?

-         Igen… Sajnálom, nem tettem meg mindent, hogy ez ne történhessen meg veled is – hajtotta le a fejét szomorúan James. – Szólnom kellett volna Remusnak, hogy beszéljen veled, rá talán hallgattál volna. Vagy Judynak, hogy mondja el mi történt, de nem tettem. Dühös voltam, amiért nekem nem hittél.

-         Nem a te hibád – ült fel Lily. – Ne vádold magad. Én is épp olyan hibás vagyok. Meg sem fordult a fejemben, hogy akár igazad is lehet.

-         Min akadt ki ennyire? – váltott témát hirtelen a fiú.

-         Nem érdekes… - pirult el Lily. James szeme megakadt a lány száján.

-         Hagy gyógyítsam be – húzta végig ujját Lily ajkán.

-         Biztos, hogy megtu…

-         Be ne fejezd ezt a kérdést! – háborodott fel vigyorogva James. Lily mosolyogva bólintott. A fiú elővette pálcáját, és intett vele egyet, mire a seb eltűnt.

-         Köszönöm!

-         Ugyan, csak egy mozdulat volt.

-         Nemcsak ezt, hanem mindent – hajolt közelebb a fiúhoz. James mélyen a szemébe nézett, és minden lelki erejét összeszedte, hogy felül tudjon kerekedni leküzdhetetlen vágyán, és ne csókolja meg azonnal.

-         Most pihenj! – mondta elfúló, rekedtes hangon.

-         Elmész? – kérdezte Lily kétségbeesetten.

-         Nem, itt maradok – mosolygott James -, ha kell valami, csak szólj. – Azzal felállt, és a kandallóval szemben lévő kanapéra ült.

***

Lily nem tudta, mikor aludhatott el, és azt sem, hogy mennyi lehet most az idő. Csak annyit tudott, hogy hajnalodik, ő pedig reszketve fekszik a hatalmas ágyban. Várta, hogy elmúljon a rosszullét, de hiába. Becsukta a szemét, és próbált megnyugodni, de csak újra előtört belőle a zokogás. Könnyezve szorította magához a párnáját, és belefúrta az arcát. Hónapok óta először fordult elő, hogy nem James látogatta meg az álmában, hanem Alex fenyegető alakja. Minden rossz, ami tegnap este megtörténhetett volna, most lepergett előtte, és a felismerés, hogy mi lett volna, ha James nem lép közbe, jéghideg rémületként járta át. Kicsit felemelte a fejét, és meglátta James békésen szuszogó alakját a kanapén. Kimászott az ágyból, és félve az alvó fiúhoz osont. Lehajolt, és ébresztgetni kezdte. Finoman megbökdöste a vállát, mire James kómásan nézett fel rá.

-         Valami baj van? – kérdezte kedvesen.

-         Csak rosszat álmodtam – szipogta Lily.

-         Gyere ide – nyújtotta a karját James, Lily pedig készségesen lefeküdt szorosan a fiú mellé, aki egy mozdulattal átgördítette magán a másik oldalra, így nem tudott leesni. – Nyugodj meg, kicsim – suttogta már újra félálomban, és adott egy puszit Lily homlokára. A lány csak megkövülten nézett rá, és képtelen volt megszólalni. Valami ismerős bizsergés járta át, amit eddig csak akkor érzett, mikor James a közelben volt. Ahogy hozzá simult újra érezte a fiú kellemes illatát, biztonságot nyújtó ölelését, és tudta, hogy nincs a világon még egy olyan hely, ahol most szívesebben lenne, mint itt… James karjaiban.

-         Kicsim… - ismételte hangtalanul