Mikor visszaértünk, hirtelen Pauline futott izgatottan felénk. Arcán félelem tükröződött.

-         Jaj drágáim végre előkerültetek! Annyira aggódtam értetek. (igen én is meglepődtem, de tényleg látszott rajta, hogy aggódik)

-         Mi csak sétáltunk egyet. De mond csak miért aggódtál? Történt valami?

-         Jó hogy kérdezed! Lily szobáját valaki feldúlta. Mindenhol toll, és könyvlapok darabjai hevernek.

Mikor meghallottam, felrohantam, és a látvány sokkolt. A könyveim szétcincálva, a párna szétszakítva. Hirtelen ránéztem a polcra, odaszaladtam, és felkiáltottam :

-         ELTŰNT!

-         Mi tűnt el? - kérdezte James.

-         A napló! Piton naplója eltűnt!

-         Mit keresett nálad Piton naplója?

-         Az nagyon hosszú! – mondtam, de még mindig keresgéltem. Hátha megtalálom.

-         Nem baj van időnk! – felelt James, és maga felé fordított.

-         Emlékszel, amikor büntetőmunkán voltunk? – kezdtem el, és megvártam míg bólint, majd folytattam. – Akkor, miközben a padokat takarítottam, megtaláltam a naplót. Nem tudtam mit tegyek vele, ezért eltettem, és vigyázta rá. De már ki is ment a fejemből. Hogy én mekkora egy hülye vagyok! Tudhattam volna, hogy Piton visszajön érte!

-         Igazán szólhattál volna! Mindegy, már megtörtént… szólok apunak, és körbe nézünk a kastélyban. Addig is ti vigyázzatok Pandorára, és persze magatokra is! – mondta James, és elindult.

Ezt jól megcsináltad Lily Evans! Most James azt hiszi, hogy nem bízok benne. Pedig igen! És nem azért nem mondtam el neki, mert nem szeretem, hanem mert tényleg ki ment a fejemből a napló!  De ha már itt tartunk hogy jutott be? Hisz nem tudja a jelszót!

-         Pauline vigyázz Pandorára! Elmegyek én is körbe nézni!

-         Szó se lehet róla! A fiam megmondta világosan, hogy maradj itt!

-         Pauline! Lehet hogy nagy bajban agyunk, és én tehetek róla. Legyél olyan szíves hogy elengedsz, és falazol nekem, hogy James ne tudja meg! – mondtam komolyan, és mikor beleegyezet, elfutottam.

Nem tudom, hogy hol keressem. Csak elindultam arra, amerre az ösztönöm vezetett. Az utam ki vezetett a parkba. Nem szabadott volna sötétnek lennie, hiszen csak délután három volt. De mégis, az ég korom sötét volt,  és a levegő szinte már megfagyott körülöttem. Amikor felnéztem, megláttam egy csomó dementort. Úgy éreztem megfulladok, ha valaki nem ment meg. A Dementorok közeledtek felém. Már közel voltam ahhoz, hogy megízleljem az egyik csókját, de abban a pillanatban megjelent egy ezüst szarvas, és megmentett. James volt az.

*

-         Lily ébredj! – hallom meg James komoly, és mély hangját.

-         James! Jaj annyira örülök, hogy nem esett semmi bajod! – mondtam majd megöleltem.

Sajnálatomra nem viszonyozta, vagyis még mindig haragszik rám. Lehúzódtam tőle, majd felálltam, és elindultunk. Csak most vettem észre, hogy James arca csupa seb.

-         James mi történt az arcoddal? – kérdeztem aggódva, mire ő rám se nézett, csak rávágta:

-         Semmi. Jó lenne, ha mennénk tovább.

Körbe néztünk az egész kastélyban, de semmit nem találtunk! Felmentünk Dumbledore-hoz, és elmeséltük neki, hogy dementorokat láttunk. Ő teljesen nyugodtan válaszolt:

-         A dementorokat a minisztérium küldte, mert ugye emlékeztek, nem rég Voldemort nagyúr hadat üzent ellenünk. Sajnos ez igen fenyegeti a Roxfortot is, így a miniszter úrral úgy döntöttünk, hogy pár dementor fog vigyázni az iskolára. De hallatlan, hogy megtámadtak egy diákot. Azonnal értesítem Caramelt. Nektek meg jó éjszakát. Persze, csak ha nem akartok elmondani nekem valamit?

-         Ami azt illeti. Valaki feldúlta a szobámat, és elvitt egy könyvet. Átkutattuk a kastélyt, de senkit nem találtunk! – mondtam, majd kíváncsian néztem az igazgatóra

-         Pár tanárral én is átnézzük a kastélyt, de jó lenne, ha felmennétek, és lepihennétek. Ne féljetek, mindent a kezemben tartok.

Ne féljünk? Meg hogy ő mindent a kezében tart? Mi folyik itt!?  És miért nem találjuk meg aki elvitte a naplót?! Dumbledore nagyon furcsa… Vissza felé James nem is szólt hozzám. Én próbáltam oldani a feszültséget…

-         Szerencse hogy nem esett komoly bajunk! De neked mi történt az arcoddal?-

-         Semmi – mondta.

-         De akkor mégis miért csupa seb? - kérdeztem, miközben odaléptem hozzá, és meg simogattam a sebeit.

-         MONDTAM MÁR HOGY SEMMI!- üvöltött fel, és ellépett tőlem, és elindult.

-         Rendben megértettem. Nem akarod elmondani. De legalább azt mondd el, hogy miért haragszol rám.

-         Mert nem bízol, bennem.

-         De bízom! Csak elfelejtettem említeni. Olyan sok minden történt velem azóta, hogy teljesen kiment a fejemből.

Ezek után teljes csöndben mentünk fel a klubhelyiségünkbe. Pauline, és Pandora ott ült a fotelben, és énekeltek. Ahogy beértünk James leült családja mellé, és attól kezdve rám se hederített.

December 14  00:39 hálókörlet

Vacsoráig beszélgettem Pauline-nal, és mikor lementünk étkezni, James akkor is csak a többiekkel foglalkozott. NEM LEHET IGAZ, HOGY ENNYIRE HARAGSZIK RÁM!  Vacsora után, mikor mindenki, elment aludni, James feljött a szobánkba, átöltözött, és lefeküdt olvasni. Én gondoltam bedobok mindent. Most vagy soha. Felvettem egy kis rövid hálóinget, és mellé feküdtem. Megpusziltam, majd meg akartam csókolni, de nem engedte.

-         Lily most ne olvasok!

Betelt a pohár! Mit képzel magáról? Azért mert egyszer hibáztam, most örökké haragudni fog rám? Szó nélkül felálltam, elvettem egy párnát, meg egy takarót, és hozzávágtam.

-         Elegem volt, hogy egész nap könyörgök, hogy bocsáss meg, és le se szarod a fejemet.  

-         Csodálkozol? Kíváncsi lennék, hogy te mit szólnál, ha én nem bíznék benned!

-         Ne hajtogasd már ezt egyfolytában! Nem érted hogy elfelejtettem!?

-         Ha akartad volna, elmondtad volna!

-         Jó egyszer hibáztam! Mintha te olyan tökéletes lennél!

-         Ilyet soha nem mondtam, mert tisztában vagyok vele, hogy sok hibám van Lily! Úgy látszik régen igazad volt, mi nem illünk össze. Talán kár volt megkérnem a kezed…