8. fejezet. Nem hiszem el

Harry belépett az auror akadémia fogadó termébe, mire hangos ováció, és tapsvihar tört ki. Pirulva sütötte le szemét, de közben mosolygott. Barátai léptek mellé, és rázták meg kezét, veregették hátba.
- Ez az Harry, mi megmondtuk, hogy sikerülni fog – csapkodta a hátát Papirus.
- Apám, Merlin diploma, hogy a francba tudtad így elvégezni ezt a három évet? Én annyit tanultam, hogy már lassan szemüvegem lesz, még sem kaptam mindenből K-át, azért becsúszott egy-két V is – kapta ki Harry kezéből Seamus a pergament, és olvasta végig.
- Talán, mert nekem már van szemüvegem – vigyorgott Harry.
- Talán meg kéne vizsgálni azt a szemüveget, hátha nem csak egy sima szemüveg – nézett közelről a szemébe Denton.
- Hagyjatok már! – nevetett Harry, és visszavette diplomáját.

Vörös fejeket pillantott meg egy csoportban ácsorogni, és ezért otthagyva barátait feléjük indult.
- Sziasztok – lépett a népes társaság mellé.
- Harry gratulálunk! – szorította meg kezét Arthur Weasley. – Nagyon szép teljesítmény. Évek óta nem végzett senki Merlin diplomával az akadémián. És tudod, ki volt a legutolsó?
- Igen, Apám – mosolyodott el. – Tudom.
- Ugyan már, ne szomorkodj, jössz velünk a partira, amit adunk, ahogy megbeszéltük – szorította magához Molly.
- Ki nem hagynám.
- Ginny, kislányom, na végre, hogy meg vagy – ölelte magához lányát Arthur.
- Sziasztok, bocsi, csak kaptam állásajánlatot, és erről beszélgettünk – Ginny mosolyogva nézett Harryre, miközben anyja is gratulált neki.
- Te is? – nézett rá Harry. - Csak nem?
- Ne tégy úgy, mintha nem tudnál róla, tudom, hogy te válogattad össze a csapatot – bökte oldalba Ginny.
- Csak megkérdezték, kivel dolgoznék szívesen egy csapatba, én pedig mondtam egy-két nevet – Harry széttárta karjai, és úgy nézett, mint aki nem tud semmiről.
- Na persze – nevetett a lány.
- Inkább azt mondd meg, hogy elfogadtad-e? – szólt közbe Molly.
- Persze, ez a legkevesebb – magyarázta a lány. – Nem akarok aktákat tologatni, és piti tolvajokat fogdosni. Én kalandot akarok, és a különleges csapatban, ezt meg is kaphatom.
- Egy csomó kalandot ígérhetek – suttogta Harry a fülébe, mikor a szülők nem hallották, de Ginny csak megrázta fejét, és nevetve követte a többieket a kijárat felé.

Az Odú tágas udvarán roskadásig telt asztalok várták az ünnepelteket, és az ünneplőket. A felhőtlen jókedvet még az sem tudta beárnyékolni, hogy Fleure egyfolytában azért nyafogott, hogy most, hogy megint terhes, minden ételtől rosszul van. Persze ennek ellenére tetemes mennyiséget fogyasztott el a sültekből, és az édességekből is egyaránt. Mindezt azzal magyarázta, hogy azért próbálkozni lehet, hátha megérzi valamelyik étel ízét. De a család ezen csak nevetett, egyszer már végig játszották vele ezt, és most már régi jó ismerősként üdvözölték, a kismama hisztijeit.

- Te is ilyen leszel? – ölelte át menyasszonyát Ron.
- Akkor légy szíves önts nyakon valami nagyon hideggel – morogta maga elé a lány.
- Majd a hugicánk – nevetett Charlie, és átkarolta kedvesét. – Amúgy is tud akaratos lenni, de most elképzelitek, ahogy nagy pocakkal ugráltatja a férjét?
- Hozd ide ezt, hozd ide azt! – utánozta George a húga hangját.
- Csak álmodjatok! – szólt közbe az érintett. – nem is fogok férjhez menni, hanem bosszúból, titeket foglak ugráltatni, és majd nem mondhattok egy rossz szót se, mert különben kaptok anyától.
- Meg ne próbáld, anya kitérne a hitéből – nézett rá George vigyorogva.
- Arról nem is beszélve, hogy micsoda szégyen lenne ez a családunkra nézve – szúrta közbe Percy, két falat epertorta között.
- Szégyen? Ugyan már, ki foglalkozik manapság ilyenekkel – legyintett George. – Egy éve együtt élünk Lunával, és mindenki azt mondta, hogy micsoda arcátlanság, hogy nem veszem el, és tessék, most el akarom venni, de nem akar hozzám jönni.
- Nem akar hozzád menni? – hápogta Ron.
- Miért nem? – érdeklődött Harry is.
- Azt mondja, csak azért akarom elvenni, mert terhes.
- Luna terhes? – lepődött meg Ginny. – Máris megkeresem – azzal felpattant, és már kereste is barátnőjét.

- Luna terhes? – ismételte meg teljesen feleslegesen a kérdést Hermione.
- Hej, te kópé – kócolta össze öccse haját Bill. – na végre te is megtudod, hogy milyen érzés ez.
- Egész jó – felelte vigyorogva George.
- Nem hiszem el – rázta meg bátyja kezét Ron -, gratulálok, egy Luna-George baba. Isteni lesz.
- Ez nem ér, idén én is nősülni akartam – morogta Charlie a többieknek.
- És velem mi lesz, én mikor vehetem el Pennyt? – háborodott fel Percy.
- Anya! – kiabált anyjának Bill. – Idén mindenki nősülni akar, készítsd a pénztárcád!
Mrs. Weasley azonban csak tréfának gondolta az egészet, és legyintett egyet, majd tovább beszélgetett Andromédával.
- Osszátok be – szólt közbe Harry, a pléden hasalva, és közben lépett egyet sakk bábujával, majd intett Teddynek, hogy ő következik. – Ronéké lesz június végén, még ott a július, és az augusztus.
- Tudtam, hogy tavaly nem szabadott volna elhalasztanunk az esküvőt, de Hermionénak annyi volt a munkája, hogy nem maradt ideje a szervezésre – bámult maga elé Ron. – Mindegy, tehát, enyém a június.
- Nekem jó a július, de én benne vagyok dupla esküvőben is – nézett Charlie, Georgera.
- Nem is rossz, nekem megfelel, már csak Lunával kéne beszéljek – felállt a plédről, és kedvese keresésére indult.
- És az én véleményem? – nézett Celina Charliera.
- Drágám, mondd, hozzám jönnél két hónap múlva? – nézett mosolyogva Charlie a menyasszonyára.
- Nem bánom – kuncogta a lány.
- Akkor ezt megbeszéltük – csapta össze a tenyerét -, Percy, tiéd az augusztus.
- Megfelel – bólogatott az, és barátnőjére nézve elpirult, de Penny csak boldogan átölelte, és megcsókolta.

- Fúj! – hallották Teddy hangját.
- Mi a fúj? – kapta fel fejét Harry, aki eddig a következő lépésen gondolkodott. Már nem is volt olyan könnyű elverni ezt a kis varázsló palántát. Tehetséges játékos lett. Persze ez köszönhető a sok gyakorlásnak is, hiszen Harryvel szinte minden héten sakkoztak. Vagy ha nem sakk, akkor seprűn repkedés.
- Megpuszilták egymást, olyan nyálasan – fintorgott a kisfiú, mire a társaságból kitört a nevetés.
- A felnőttek már csak ilyenek – legyintett Harry.
- Ugye te nem szoktál ilyet csinálni? – nézett rá keresztfia.
- Én? Dehogy – vigyorgott a férfi.
- Tényleg Harry, van most valakid? – tette fel a kérdést Hermione, és ledőlt kedvese mellé a fűbe.
- Nincs, semmi tartós, időnként akad némi kaland, de nem komoly – legyintett a férfi.
- Még mindig hiányzik Cho? – Ginny állt fölötte, és Harrynek ki kellett tekernie a nyakát, hogy a szemébe nézhessen.
- Csak amennyire neked az a Cyranus – vigyorgott.
- Akkor már el is felejtetted – huppant le melléjük a lány. – Luna beadta a derekát, és igen mondott Georgenak – terelte el a szót, a kényes témáról.
- Ez nagyszerű – ujjongott Hermione.
- Szuper, dupla esküvő – tapsikolt Celina.
- Milyen dupla esküvő? – nézett körbe Ginny.

- Júniusban Ron és Hermione, Júliusban George veszi el Lunát, és Charlie Celinát, ez egy dupla lagzi lesz, az augusztus pedig Percyé, és Pennyé – magyarázta oda sem figyelve Harry, és közben előbbre lépett a huszárjával, aki most lekaszált egy gyalogot. Teddy erre mérges lett, és fekete haja átment vörösbe, ezzel is keresztapja tudomására hozva, hogy mi a véleménye a játékáról.
- És anyáéknak mondta már valaki? – ámult el a lány.
- Még nem, meg akartunk várni téged is, mert a szeptember még szabad, hátha te is férjhez akarsz menni – nevetett Ron.
- Azt már nem, én inkább egyedül maradok – legyintett a lány, de nem kerülte el figyelmét, hogy Harry aggódva néz rá. – Ne nézz így rám, egyszerűen nem fűlik a fogam a házas élethez, egész életemben azt láttam, anyám hogy szolgálja ki a családját. Köszönöm, én ebből nem kérek.
- Te tudod – csóválta meg fejét Charlie. – De majd pár év múlva újra elő hozzuk a témát.

Harrynek csak június elején kellett jelentkeznie új munkahelyén, ahol egy különleges kiképzésen kellett először részt vegyen. Ginny, Seamus, Denton, Papirus, és Dean is jelentkezett a csoportba, így ismerősökben sem volt hiány. A kiképzés elég fárasztó volt, de megérte, mert három hét múlva, már terepen dolgoztak. Egy húszfős auror csapat újoncaiként. Óriásokat tereltek vissza a rezervátumokba. Sárkányokat fogtak be, vagy éppen megvadult hyppogriffeket szelídítettek. De nem volt ritka az sem, hogy bujkáló sötét mágusok nyomában járták az erdőket, és a hegyeket.
Mindeközben lassan múlt a nyár.

Először Ron és Hermione esküvőjének napja jött el. Harry, mint Ron tanúja állt barátja mellett, Ginny pedig koszorúslányként állt Hermione jobbján. Alig egy hónapra rá újra összegyűlt a násznép, és a dupla esküvő keretében George Lunának, Charlie pedig Celinának mondta ki a boldogító igen, és ígértek egymásnak sírig tartó szerelmet. Ginny itt is koszorúslány volt, de Harry, már csak mint vendég élvezte a bulit.

Az augusztus elhozta Percy, és Penny esküvőjét is, és bár Molly szerint ez volt a legnehezebb, mivel fia mindent pontosan, az utolsó részletig kitervelt, ez is fergetegesre sikerült. Ám másnap Molly megjegyezte, ha még valaki az elkövetkezendő egy évben nősülni, vagy férjhez menni akar, akkor azt megfojtja, és szúrós szemekkel nézett Ginnyre, majd Harryre. Azonban mind a ketten határozottan a fejüket rázták, így egyelőre megnyugodott egy kissé a ház fáradt asszonya.

A fiatal aurorok lassan újoncokból előléptek teljes jogú aurorokká, és csapattagokká. Alig két évvel később, pedig Harry már saját csapatot is alakíthatott. Természetesen barátaiból állt ki a csapat, akikből igen komolyan képzett aurorok lettek időközben. Még hozzá jött pár újonc, és a csapat teljes lett. Húsz fő.

A csapat a sziklák mögött megbújva leskelődött le a kis völgybe. Még nem láttak semmit, de már hallották a semmihez sem hasonlítható morgásokat. A barlang szájából először csak egy hatalmas láb lépett elő, majd követte a hozzá tartozó ormótlan felsőtest is. Az óriás feje leginkább egy gurkók által pépesre vert kerek pitéhez hasonlított. Egészen lapos volt, és apró, fénytelen szemei szinte nem is látszottak a kék-zöld monoklik alatt.
- Meg vagy – suttogta maga elé Seamus.
- Nem is csoda, hogy elszökött, ha így helyben hagyták – súgta vissza Ginny.
- Ezért kell elvinnünk, egy másik rezervátumba – bólogatott Harry. – Tudjátok mi a dolgotok, nem lesz nehéz, csak egyedül van – fordult csapatának újonc feléhez. – Semmi kapkodás, csak megfontoltan. Legalább öt, tíz átok kell, hogy elaltassuk, tehát ne sajnáljátok tőle a bűbájaitokat.
- Ez a Xavér nem tetszik nekem – mászott mellé Dean.
- Mi a baj? – nézett az újonc felé Harry, aki most vigyorogva figyelte a völgyet, és benne a leterítésre váró óriást.
- Nagyon bizonyítani akar, a végén még valami bajt csinál. Beszélned kéne vele.
- Felesleges, majd a saját kárán megtanulja, de azért tartsátok szemmel, de csak akkor siessetek a védelmére, ha már kapott egy-két pofont.
- Gonosz vagy – mosolygott Ginny.
- Szerintem pedig, a nagy önbizalmat így lehet egy kissé kordában tartani.

Egymást szem előtt tartva kúsztak az éles sziklák között, s fuldokoltak a portól, mely égette torkukat.
- Hogy ezek soha nem valami kellemes virágos mezőn bujkálnak – morogta Papirus.
- Ja, elképzeltem, ahogy színek szerint rendezgetik a virágokat csokorba – vigyorgott Dean is, mire enyhe röhögési hullám söpört végig az aurorokon.
- Csend legyen – szidta le őket Harry, de közben ő is mosolygott. Nagyon jól tudta, hogy a beszéd, és a viccek, oldják a feszültséget.

Már egészen lent jártak a völgy szélén, mikor az egyik fiatal újonc eltüsszentette magát. Összehúzta magát, és úgy nézett társaira, akik megrovó pillantásokat küldtek feléje. Harry azonban le sem vette szemét az óriásról, aki most úgy látszott, meghallott valamit. Fejét oldalra hajtotta, és úgy fülelt, majd pedig orrát magasra tartva szimatolt a levegőbe.
- A francba – morogta Harry, mert már tudta, hogy felfedezte a behemót, hogy nincs egyedül.
A hatalmas lény most nagyot ordított, majd megfordult, és berohant a barlangba. Harry mérgesen állt fel, és tette csípőre kezét.
- Csak ez hiányzott.
De úgy látszott, ennyi nem volt elég, mert Xavér Follse, hátra sem pillantva felpattant, és az óriás után iramodott.

- Állj meg! Follse! – kiáltott utána Harry, de a fiatal férfi, mintha nem hallott volna semmit, csak rohant tovább. Harry széttárta karjait, majd társaival egyetemben, utána rohant. Már a barlangban jártak, mikor utolérték az újoncot, aki ismeretlen terepen lelassította lépteit.
- Megőrültél? Follse! – kapta el talárjának szélét Harry, és maga felé rántotta. – Mi a szabály?!
- Hogy nincs magán akció, és hallgatok a felettesemre – makogta idegesen a kérdezett, és segítségkérően pillantott társaira.
- És te megszegted! Ezért még később számolunk.
De nem volt ideje jobban elővenni beosztottját, mert a barlang felől ordítás hallatszott. Intett társainak, akik most óvatosan elindultak a hang irányába. Alig tettek meg ötven métert, és a járat kiszélesedett, majd egy csarnokszerű üregben végződött. Ami teljesen üres volt.

- Ott a kijárat – hallotta meg Denton hangját, mire felnézett, és meglátta a majdnem a barlang tetején lévő hatalmas lyukat.
- Hogy a francba mászott oda fel? - indult arra felé Ginny. Mikor már a lyuk alatt álltak, akkor jöttek rá, hogy természetesen képződött, lépcsőszerű sziklák vezettek egészen a kijáratig. Ám ami lépcső egy óriásnak, az emelet a varázslónak, így pálcájukat kellett használják, hogy fel tudjanak jutni a nyíláshoz. Mikor már fenn voltak, Ginny a lábát lógázva nézett le a barlangba. Fentről olyan volt, mintha sok száz apró sziklacsúcs vezetett volna a nyílásig. Mind más formájú, és nagyságú.
- Olyan, mint a Roxfort tornyai – hajolt előbbre.
- Nem szeretném, ha belezuhannál, tehát folytathatnánk? – nézett rá Harry, és indulásra szólította fel lihegő társait is. Ginny csak megrántotta a vállát, felkelt, és a férfi után indult. Már megszokta, hogy Harry tárgyilagosan közli vele, ha félti az életét. Másnak talán ez kissé durvának tűnhetett, de Ginny tudta, Harry az élete árán is megvédené. És persze társai előtt még sem könyöröghetett beosztottjának. Elvégre létezik hierarchia is az auroroknál.

Futottak a hegy oldalában, míg el nem érték az erdő szélét. De nem kellett attól tartaniuk, hogy elvesztik az üldözött nyomát, mivel kidöntött fák, és letaposott bozótos mutatta az utat. Már órák óta gyalogoltak, s mivel nem ismerték a tájat, ezért nem tudtak hoppanálni sem. Lassan leszállt az éj, és ők még mindig az óriás készítette ösvényen haladtak. Ha akartak sem tudtak volna letérni róla, mivel az őket körülvevő erdő szokatlanul sűrű volt. Mintha áthatolhatatlan növényekből font függönyök zárták volna el útjukat. Harry ment elől, és nem kímélte csapatát, félig futva, félig gyalogolva rótták az ösvényt.

- Harry – hallotta meg Denton zihálását. – Már éjfél is elmúlt, nem bírjuk. Pihennünk kéne.
Harry megállt, és lassan megfordult. Csapatának sokat próbált tagjai mögötte álltak, és bár lihegtek, de talpon voltak. Az újoncok viszont a földre rogytak, és levegő után kapkodtak.
- Rendben, napfelkeltéig pihenünk.
Ginny egy apró tüzet varázsolt az ösvény közepére, majd korhadt, de száraz ágakat dobott rá.
- Jó ötlet tüzet rakni? – ült le mellé Harry.
- Gondolod, hogy nem tudja, hogy jövünk? Vagy azt hiszed, hogy visszajön? Nem is lenne rossz, elegem van a rohanásból – sóhajtotta fáradtan Ginny.
- Elfáradtál? – vigyorgott Harry.
- Csak azt ne mondd, hogy te nem – nézett a férfi izzadó arcába.
- De még bírnám.
- Én is, de nem ez a lényeg. Pihenniük kell – intett fejével az újoncok felé, akikben annyi erő nem volt, hogy a tűz mellé üljenek. Ott nyomta el az álom őket, ahol éppen feküdtek. Ginny egy pálca intésére takarók hullottak rájuk, és most hangos hortyogást hozott feléjük az esti szél.
- Mintha Ront hallanám – fintorgott a lány.
- Seamus! – hívta magához társát Harry. – Te kezded az őrséget, majd kétóránként váltjátok egymást. Ébressz fel két óra múlva.
- Rendben – bólintott Seamus, és egy kidőlt fára ülve a környezetre kezdett figyelni.

Harry ledőlt a tűz mellett, pont szembe Ginnyvel.
- Mit forgatsz a fejedben? – kérdezte a lány.
- Csak aludj – mosolyodott el, és ő is behunyta szemeit.

Ginny felébredt, és az első, ami feltűnt neki, hogy Harry nincs a tűz mellett, viszont Seamus alszik ott, ahol előtte még Harry aludt. Denton őrködött a farönk tetején ülve, így Ginny felkelt, és mellé ült. A nap első sugarai már látszottak, az erdő madarai is megélénkültek, és hangosan csivitelve ébredeztek.
- Harry mikor ment el? – kérdezte csendesen.
- Két órát aludt, már ha aludt egyáltalán. Nem tudom, hogy bírja – felelte egy vállrándítással.
- Hagyott zsupszkulcsot?
- Ja, fél hétkor aktiválódik, akár hol is lesz akkor, de mi követjük.
- Bolond – sóhajtotta a lány.
- Szerintem is. Teljesen ki lesz fáradva. Mi meg frissek leszünk.
- Szerinted frissek lesznek a zöldikék is, tegnap este úgy dőltek el, mint a rongyos zsák – mutatott fejével az újoncokra.
- Ezért jó ez a megoldás, hogy időt, és fáradtságot nyer nekünk Harry.
- Még két óránk van a zsupszkulcs indulásáig. Felváltalak.
- Csak tíz perce kezdtem, menj csak pihenj, rád fér.
- Ezt hogy érted? Nem vagyok fáradt – háborodott fel a lány.
- Tudom Ginny, de te és Harry vagytok az ész a csapatban. Harry fáradt lesz, még ha nem is fogja mutatni, neked kell tartanod magad, tehát irány az ágy, vagy valami olyasmi – legyintett.
Ginny engedelmesen visszafeküdt, és pár perc múlva, már aludt is.

Mindannyian megfogták a kötél darabot, és várták, hogy az elrepítse őket.
- Ne feledjétek, ha megérkezünk, egy hangot se, és pálcáitok a kezetekben legyen – fordult az újoncok felé Dean, de azok válaszolni már nem tudtak, mert a kulcs felizzott, majd magával ragadta őket a száguldó, kavargó örvény.
Szabályos kör alakban értek földet, az erdő másik felén. Harry egy sziklán ült, és a mélységbe bámult. Lassan visszanyerték az újoncok is egyensúlyukat, és most főnökük mellé sétáltak, hogy ők is lenézzenek. A kanyon falának dőlve, hangosan horkolt az óriásuk, mit sem sejtve arról, hogy húsz auror készül épp haza juttatni.

- Ezt már szeretem – mosolygott Papirus. – Könnyű, magabiztos munka.
- Xavér Follse. – Harry halkan mondta ki a nevet, mégis a szólított belefehéredett.
- Igen Főnök – lépett elöljárója elé.
- Lementek, körbeveszitek, egyszerre fejenként három kábító átkot lőttök ki rá, majd megkötözitek, de a vaskosabb fajtával, mert nem szeretném, ha meglógna. Érthető voltam?
- Igenis – nyelt egy nagyot a fiatal férfi.
Harry mozdulatlanul ült, és nézte, ahogy a nyolc újonc leereszkedik a meredek sziklafalon, majd körbeveszi az alvót.
- Nem lett volna egyszerűbb innen fentről elkábítani, és megkötözni? – lépett mellé Ginny.
- Abban mi lett volna az élvezet? – vigyorgott a férfi, de közben le sem vette szemét a fiatalokról.
Odalent lassan körbe vették az alvó óriást, majd egyszerre villantak az átkok, egymás után háromszor, majd mágikus kötelek tekeredtek a tehetetlen testre.

- Nem rossz – dicsérte meg Seamus a fiatalokat, akik visszamásztak hozzájuk, majd egy zsupszkulcsot varázsoltak az óriásra, mire az a következő percben már el is tűnt a szemük elől. Harry még mindig a kövön ült, és embereit figyelte, miközben hátat fordított a mélységnek.
- Nem akarok meglátni még egy ilyen hibát, mint ami tegnap előfordult – kezdte. – A csapat azt teszi, amit a vezetője mond, és nincs magán akció. Aki nem képes ezt felfogni, az nem való csapatba. Még egy esély nincs. Ez mindenkinek szól. Csak egyszer mondtam el.
Az újoncok egy emberként bólintottak, és gyilkos pillantásokat vetettek társukra, aki lehunyt szemmel ácsorgott.
- Rendben, indulás haza.

Harry most felállt, és visszaindult, mikor furcsa suhogást hallott a háta mögül. Megfordult, és Ginnyt látta, ahogy előre szegezett pálcával áll a szakadék szélén, vele szemben, pedig egy vörös sárkány lebeg, hatalmas szárnyait le, fel mozgatva. Ginny már el is küldte első átkát, de az visszapattant a pikkelyes bőrről. Harry már csak azt látta, hogy a sárkány szája kinyílik, és arra készül, hogy lángtengerrel árassza el ellenfelét. Egy ugrás, és Ginnyvel együtt, már gurultak is arrébb. Hátán érezte a forróságot, de nem volt ideje foglalkozni vele. Felrántotta Ginnyt a földről, és futottak is a fák felé. Nem tudta miben botlott el, de rögtön elengedte a lányt, aki most egyenesen Papirus karjaiba rohant bele, majd mikor észrevette, hogy Harry nincs mellette, megfordult. Harry felállt, és csak ekkor vette észre, hogy nem tud mozdulni. A lábai össze voltak kötözve. Bár a kötél szó, nem a legmegfelelőbb szó, egy sárkány villás, hosszú farkára. Nem nézett hátra, maga előtt, vagy két méterrel ott hevert a pálcája, mely esés közben kiesett kezéből, tehát nem tudott szabadulni. Ginnyre nézett, és elmosolyodott. Már soha nem mondhatja el neki, már soha nem fogja megtudni.
- Szeretlek – üzente a szeme, de még sem szólt, már nem maradt rá ideje.

Ginny csak annyit érzett, hogy Harry hirtelen elengedi a karját, és ő belezuhant Papirus karjaiba. Ijedten fordult meg, és még látta, ahogy Harry talpra áll, és észreveszi, hogy béklyóba kötözték a lábait. Egymás szemébe néztek, és Ginny megijedt ettől a tekintettől, és a férfi mosolyától.
- Harry, nem! – sikoltotta, és már rohant is kivont pálcával a férfi felé, de az a következő pillanatban már el is tűnt. A sárkány magával rántotta a mélybe. Ginny rohant, futtában felkapta a férfi pálcáját, és már ugrott is a szakadékba. Még hallotta, ahogy társai hol az ő, hol Harry nevét kiáltják, de neki nem volt ideje foglalkozni velük. Harry pálcáját a férfire szegezte, és egy kötelet küldött rá. S bár a kötél nem a férfit, hanem a sárkány szárnyát találta el, így is elérte célját. A bestia egyik szárnya most összecsavarodott a kötél fogságában, így nem tudott tovább repülni, és zuhanni kezdett. Ginny most saját pálcáját a sziklafalra irányította, és oda is egy kötelet varázsolt, mely a derekára lett erősítve. Mire ezzel végzett, a sárkány már vészesen közel került a völgy aljához, és már csak azt látta, ahogy porfelhőt kavarva becsapódik.

Még idejében elengedte azt a kötelet, mely a sárkányt tartotta, így az nem rántotta magával, de így is nagyot csattanva vágódott a szikla falához. Érezte, ahogy a jobb könyökébe fájdalom hasít, de már mászott is lefelé. S bár gyorsan haladt, mégis csigalassúsággal múltak a percek. Próbált lefelé kémlelni, de a portól, ami odalent kavargott, nem látott semmit. Csak az, lebegett a szeme előtt, hogy Harrynek szüksége van rá, hogy minden rendben lesz, ha még idejében leér. Mikor végre talpra szökkent, először azt sem tudta, merre induljon. Az orra hegyéig sem látott.

Elmormolt pár oszlató varázslatot, mire a por leülepedett, és ő meglátta, a tőle vagy százméternyire vöröslő sárkány testét. Futva indult abba az irányba, és mégis úgy érezte, mintha lassítva mozdulna a lába, és a keze. Először nem is látta meg a férfit. A sárkány mozdulatlanul feküdt, és körülötte véres volt minden szikla. Már tudta, hogy tőle nem kell féljen.
Először csak a férfi lábát látta meg, ami kikandikált a sárkány szakadozott szárnya alól.

- Ügyes fiú – suttogta maga elé, mert rájött, hogy amint Harry észrevette, hogy zuhannak, felmászott az állat hátára, hogy kisebb legyen számára a becsapódás. Most Ginny is felmászott a dög hátára, és nagyokat nyögve emelte le Harry testéről a nehéz szárnyat. Harry ott feküdt, és arcán még mindig az a mosoly volt, ahogy utoljára látta.
- Harry! – kiáltotta, majd odatérdelt mellé, és vizsgálni kezdte pálcájával.
Törött csontok, komoly koponyasérülés, de még él. A hátizsákjából csontforrasztó, és elmegyógyító bájitalokat vett elő, és lassan csepegtetve a férfi szájába játszotta őket. Vigyáznia kellett, nehogy félre nyeljen, mert akkor abba halt volna bele.

- Ginny!
- Ginny, jól vagy?
Hangokat hallott, és most észrevette közeledő társait. Barátai már mellette is termettek.
- Hogy van? – mászott mellé Denton.
- Nagyon rosszul, és nem is hoppanálhatunk vele, komoly sérülései vannak – válaszolta.
- Nem semmi voltál csajszi – mászott mellé Papirus is. – Nem kaptam szikrát.
- Mit tegyünk? – nézett társaira Ginny.
- Pedig valahogy el kéne jussunk a Mungóba vele – ráncolta össze homlokát Dean, aki eddig Harryt vizsgálta.
- Sipor – suttogta Ginny. – Ő kellene ide.
- Kicsoda? – néztek rá a többiek.
- Sipor! – szólt hangosan Ginny. – Gyere ide, kérlek, szükségem van rád! Illetve Harrynek van rád szüksége!
De Ginny akárhogy is hívta a manót, az nem jelent meg. Ekkor pálcáját a férfi halántékához érintette, és elmormogta a varázsigét.
- Stimula
Harry megremegett, majd lassan kinyitotta szemét.
- Gin? – suttogta alig hallhatóan.
- Hívd Siport, most azonnal! Hallod Harry, Siport hívd!
- Sipor – suttogta a férfi alig hallhatóan, majd lecsukódtak szemei, és újra elájult.

Ginny a kezébe temette arcát, és gondolkodni próbált, de semmi épkézláb ötlet nem jutott az eszébe. Már azon volt, hogy hoppanál Harryvel, bármi is történjen, mikor halk, suhanás szerű hangot hallott a közelből.
- Sipor itt van, de hol van Harry Potter? – hallotta meg a házimanó hangját, aki egy szikla tetején guggolt.
- Sipor! Kérlek, gyere ide, Harry súlyosan megsérült, el kell őt vinnünk a Mungóba.
Sipor már mellette is termett, és mutató ujját végig húzta a férfi homlokán, majd megfogta a kezét.
- Sipor jobban tudja, nem kell Mungó, azok nem értik a gyógyítást – morogta, és már indult is. Ginny még az utolsó pillanatban belekapaszkodott a manó karjába, így ő is eltűnt a völgyből.
Csak társaik maradtak, és bámulták a helyet, ahol nem rég még barátjuk feküdt.
- Azt hiszem, mi is mehetnénk – állt fel Papirus.
- Van egy olyan érzésem, hogy érdekelni fogja a jelentésünk a feletteseinket – vakarta meg kobakját Seamus.

Ginny alig egy pillanat múlva, már Harry szobájában találta magát. Harry az ágyon feküdt, a házimanó pedig eltűnt. Ginny levarázsolta a ruhát a férfiról, majd pálcájával megtisztította testét, hogy jobban láthassák a horzsolásokat. Miután a sok por, és ráragadt vér eltűnt, a testen tucatnyi sérülés látszott. A lábszárán, mintha égő kötél nyoma lett volna, melyet biztosan a sárkány méreggel átitatott farka okozott. Mellkasán egyre tűntek fel a lila foltok, és fején is volt egy hatalmas dudor. A jobb karját úgy nézte Ginny, hogy eltörte, de mintha a bal sem lett volna sokkal jobb állapotban. Bár az legalább nem tört el, csak a bőr hiányzott nagydarabban róla.

Fájdalomcsökkentő bájitalt adott neki, majd betakarta, és várta, hogy a manó visszatérjen. Leült az ágy szélére, és kezébe vette a férfi ernyedt kezét.
- Harry – suttogta -, ne haragudj, az én hibám volt. Jobban oda kellett volna figyeljek. Bocsáss meg.
- Az emléktörlésért nem kér bocsánatot?
Sipor az ajtóban állt, és egy kancsó volt a kezében.
- Micsoda? – Ginny elsápadva nézte a manót.
- Sipor mindent tud, ami ebben a házban történik. Bár nem minden részletet – tette hozzá, a lány pirulását látva. – Azt csak kiokoskodta, hogy Harry Potter nem emlékszik semmire, különben nem ült volna olyan nyugodtan a karácsonyfát bámulva.
- Te tudtad? – jött meg végre Ginny hangja. – De még sem szóltál?
- Sipor nem avatkozik bele.

A házimanó most egy tálba öntötte a barnás folyadékot, majd két rongyot dobott bele, amiket ezek után kicsavart, majd az egyiket a lány kezébe nyomta.
- Sipor és Miss Weasley, most lemossák a testet.
- Mi ez az anyag? – szagolta meg Ginny a ruhát, és elfintorította orrát, de közben engedelmesen mosni kezdte Harry kezét.
- Főzet. Sok növény termésének nedve. Jót tesz neki. Gyógyítja a bőrt, és a lelket.
- Biztos? – fanyalgott Ginny a szagtól.
- Sipor tudja. Sipor biztos benne. Varázslók nem értik a természet nyelvét, és a gyógyítást. Sipor érti.
- Értem.

Ginny nem mert többet kérdezni, csak figyelte hogy dolgozik a házimanó, majd utánozta mozdulatait. Sipor eleinte fanyar pofával figyelte a lány esetlen mozdulatait, de ahogy egyre inkább belejött, mintha némi tisztelet csillant volna meg szemében. Egy idő után magára hagyta a lányt, aki szorgalmasan kente fel Harryre a főzetet, amitől a férfi bőre, már enyhéz napbarnítottnak tűnt, ami majdhogynem mosolygásra késztette.

Sipor egy kis idő múlva megjelent, és a közben vészesen fogyó gyógyfürdőhöz öntött még egy adaggal.
- Csak folytatni – mondta, majd távozott.

Ginny pedig folytatta. Puha mozdulatokkal mosta végig Harry testét, s mikor végzett, kezdte elölről. Órákon át, ment ez így, mikor végre Sipor szerint már elég gyógyító szer jutott a férfi szervezetébe, ezért betakarták, és hagyták, hadd pihenjen. Ginny ott ült az ágy szélén, és a férfi kezét fogta. Órákon át ült, csendben, szinte mozdulatlanul. Agyában, mint filmkockák peregtek életének eseményei. Minden boldog emléke Harryhez kötődött. Nem volt olyan perc, hogy ne rá gondolt volna, vagy hogy ne vele lett volna. Nem veszítheti el. Bárcsak másképp alakultak volna a dolgok. Bárcsak megváltoztathatná a múltat. Mennyi mindent másképp tenne. Más döntéseket hozna. Már nem a büszkeség vezetné tetteit.

A férfi mellé fekve aludt, de csak röpke pár perces alvások voltak ezek, nem bírt igazából elaludni, hátha felébred a férfi, és ő nem láthatja. Vagy ami még rosszabb, amire még gondolni sem mert, hátha úgy megy el, hogy ő közben aludt. Nem, erre még gondolnia sem szabad, meg fog gyógyulni. Sipor meggyógyítja.

- Gin.
Először azt hitte, csak az álmaiban szól a hang, de ahogy kinyitotta szemét, már látta, hogy a férfi egész testében remeg. A homlokára tette kezét, és gyorsan felugrott, hogy egy lázcsillapító főzet után nézzen. Nem kellett sokáig keresgélnie, ott volt az asztalon, a többi mellett.
- Gin.
Hallotta újra a hangot.
- Ne menj el, kérlek. Maradj velem.
Harry teste tüzelt, ő pedig remegő kezekkel erőltette belé a bájitalt.
- Nem megyek el, csak idd meg. Jót fog tenni. Itt maradok veled.
- Kviddics parti – sóhajtotta a férfi. - Maradj velem.

Ginny először nem értett semmit, aztán eszébe jutott az a január a Roxfortban. A kviddicsesek barátságos összejövetele a Három Seprűben, amit csak Harry hívott kviddics partinak. Most már mindent értett. Nem Harry hagyta el őt, ő taszította el magától a férfit, amikor minden fontosabb volt számára, mint az, hogy lássa, mennyire szüksége volt rá a barátjának. És ő mégsem figyelt rá, egyedül hagyta. Most, hogy így visszagondolt, hányszor várta őt egyedül, könyvei fölött a tüzet bámulva. És mennyire boldog volt, mikor ő végre szánt rá egy kis időt. Annak idején miért nem tűnt ez fel neki? Mennyire önző volt, hiszen Harry mindenét odaadta volna neki, érte, cserébe csak egy kis szeretet kért, attól, akit ő is szeretett, de ő még ezt is megtagadta tőle. Csak saját magának köszönhet minden fájdalmat, minden szenvedést. És nem csak a sajátját. Harry is miatta vonult el az emberek elől. Miatta élt magányosan, és él még ma is.

Gyűlölte saját magát, és most már más szemmel nézte az akkori, és a mostani Harryt is. A férfi mellé bújt, és zokogva kérte a bocsánatát.

Sipor két alvót talált a szobában. Csendesen megvizsgálta a férfit, majd elmosolyodott. Még egy-két nap, és újra talpon lesz. Sipor ért a gyógyításhoz, nem úgy, mint azok a nyavalyás varázslók.

Ginny nem tudta mennyit aludhatott, de úgy sejtette, hogy jó pár órát, mert teljesen kipihentnek érezte magát. Természetesen azon felül, hogy a lelkére ólomsúllyal nehezedett a bánat, és a lelkiismeret furdalás.
Sipor az ajtóban állt, és némán nézte őket.
- Már jobban van, ugye? – törte meg a lány a csendet.
- Nem sokára felébred – jött a válasz.
- Akkor én most elmegyek – állt fel.
- Harry Potter nem fog örülni – lépett közelebb a manó.
- Muszáj mennem, most nem tudnék a szemébe nézni. És nem az emléktörlés miatt – tette hozzá megrovóan.
- Sipor tudja. Sipor látja, amit a varázslók nem látnak, vagy nem akarnak látni.
- Mondd Sipor, mit látsz? – fordult felé a lány.
- Sipor nem mond többet, majd az idő minden sebet meggyógyít, vagy csak újakat ad hozzá, és azok fedik el a régieket. Így vagy úgy, minden változik.
- Nem lettem okosabb – mosolyodott el a lány.
- Sipor nem tanító, hogy okítson. Sipor csak nyitva tartja a szemét. Látja, mi lakik a szívekben.
- Akkor, arról kérlek hallgass, amit az én szívemben láttál. Előbb nekem kell, felismerjem, hogy mivel is állok szemben.

Ginny még az alvó fölé hajolt, és egy gyengéd csókot nyomott a szájára, egy pillanatig nézte a szép arcot, majd kisétált a szobából.
- Ez az elsétálás már nagyon megy – hallotta még a manó morgását, amitől elmosolyodott, aztán felszegte fejét, és kisétált a Szellemszállásról.

Harry három nap múlva már elküldte patrónusát az Auror parancsnokságra, hogy tudassa mindenkivel, hogy jól van. További egy hét múlva, már a saját lábán bicegett be, hogy megnyugtassa feletteseit, akik egyfolytában aggódó levelekkel bombázták. Nem beszélve barátairól, akik mindenáron meg akarták látogatni.

Seamus és Dean szinte egyszerre ölelték át, majd veregették hátba. Papirus is melegen üdvözölte, Denton pedig majdhogynem meghatódott, hogy újra láthatja Harryt. Természetesen a gyógyulás még messze volt, de máris jobban érezte magát.
- És Ginny? Meddig maradt veled? Azóta nem is volt dolgozni – nézett rá Papirus.
- Ginny? – lepődött meg Harry. – Nem is találkoztam Ginnyvel.
- Az nem lehet, a manód őt is elvitte, azóta pedig dolgozni se jött – bizonygatta Denton is.
- Nem emlékszem az első pár napra, de Sipor nem említette – gondolkodott hangosan. – De Mr. Conradnak tudnia kéne, hol van Ginny, megyek és megkérdezem.
Már meg is fordult, és meg sem állt közvetlen felettese ajtajáig, ahova bekopogott, majd egy kis idő múlva be is lépett.

- Á, Harry, örülök, hogy jobban van. Ha a fizetése miatt jött, ne aggódjon, már átküldtük a Gringottsba – Az őszülő, nyugdíj előtt álló auror kedvesen rázta meg Harry kezét. Saját magát látta a férfiben fiatalon, és szinte biztos volt benne, hogy a fiatal Potterre még nagy karrier vár.
- Köszönöm, de nem ezért jöttem, csak tudni szeretném, hogy Miss Weasley meddig marad szabadságon – vágott rögtön a közepébe.
- Miss Weasley nincs szabadságon, már nem dolgozik itt – lepődött meg a férfi.
- Nem dolgozik itt? Akkor hol van?
Harry úgy érezte, összeomlik a világ. Mi történt? Megbolondult a világ, amíg ő lábadozott?
- Titkos bevetésen van, és sajnos senkinek nem árulhatom el, hogy hova helyezték át. Illetve, én sem tudom, magasabb helyről jött a parancs, de azt pletykálták, hogy ő maga kérte az áthelyezését, valami szerelmi bánat miatt. Tudja, ezek a fiatal aurorok annyira ügyesek, és képzettek, de néha a saját szívük csapja be őket.
- Értem.
Harry csak ennyit bírt kinyögni, majd megfordult, és azonnal a fogadó csarnok felé indult.

Szinte kirobbant a kandallóból, amitől meg is fájdult a lába, ami még mindig nem volt az igazi, de most nem igazán érdekelte.
Molly és Arthur épp a kanapén ülve olvasgattak, és most meglepetten néztek rá.
- Harry, fiam, hát már jobban vagy? Hallottam a balesetedről.
Arthur Weasley sietett eléje, és üdvözölte melegen.
- Még meg sem köszöntem, hogy már megint megmentetted a mi Ginnynket – folytatta.
- Ugyan hagyd már – tolta félre felesége. – Gyere Harry, ülj le. Nem vagy éhes, vagy talán hozzak egy kávét, vagy teát?
- Nem, köszönöm, csak Ginnyvel kell beszéljek.
- Ginnyvel? – lepődött meg Arthur.
- Hát te nem is tudod? – kapta szája elé kezét Molly. – Ginny elment szívem, már nem lakik itt.
- Akkor hol lakik? Ugye megadjátok az új címét?
De Harrynek elég volt rájuk nézni, hogy tudja, feleslegesen jött el idáig.
- Nem tudjuk, hova ment – kezdte Arthur, és hellyel kínálta a vendéget. Molly közben kiment a konyhába, és egy csésze, gőzölgő teával tért vissza.
- Nem mondott nekünk semmit – szipogta az asszony.
- Csak annyit, hogy a küldetése titkos, és hónapokig, vagy évekig is távol lesz – folytatta a férfi.
- El sem hittem először – törölte meg könnyes szemét az asszony. – Azt hittem, csak pár hét, de mindenét elvitte, mint aki többé vissza se akar jönni.
- Az nem lehet, nekem beszélnem kell vele – hadarta Harry, és érezte, ahogy átjárja a keserűség. – Még a címét sem adta meg? Valahol csak laknia kell.
- Azt mondta, majd ír, de még egy sor sem érkezett tőle – törölgette még mindig szemét az asszony.
- Miért ment el? – kérdezte Harry. – Miért ment el szó nélkül?
- Nem tudom fiam, de miután tőled haza jött, nagyon szomorú volt. Mintha lelkiismeret furdalása lett volna valamiért.
- Emésztette valami, az biztos – mondta zsebkendője mögül az asszony.
- Nem hiszem el – suttogta maga elé Harry.
Molly és Arthur csak nézték a szomorú férfit, aki észre sem vette, hogy már régen kihűlt kezében a tea, de ő még mindig azt szorongatja. Időnként megrázta fejét, és maga elé motyogta, hogy – nem hiszem el – de nem mozdult. Nem akart elmenni, nem dühöngött, és nem esett kétségbe. Csak ült, és órákig maga elé bámult.

S valóban, semmi más nem járt a fejében, csak ez az egy gondolat.
- Nem hiszem el.