12. fejezet. Variációk egy szerelemre

- Hogyan?
Harryből csak ez az egy szó tudott feltörni, aztán teljes elképedésében, csak nézte a lányt. Már csak három nap az esküvőig, amit annyira várt. És most itt áll előtte Ginny, és azt mondja, hogy nem mehet hozzá.

- Nem akarok így élni. Én egyszerűen úgy érzem, hogy nem cselekszem jól. Csak azért nem mehetek hozzád, mert James a te fiad. Nem tudom, hogy is magyarázhatnám el neked.
- Pedig addig innen el nem mész, amíg meg nem tudom, hogy miért nem jössz hozzám!

Harrynek a düh megoldotta a nyelvét. Kezei ökölbe szorultak, és villámló szemekkel nézett a lányra. – Elintéztem mindent, és a vendégek három nap múlva megérkeznek. Tehát vagy valami nagyon jó kifogást találj ki, vagy igenis hozzám jössz! Nem játszadozhatsz életed végéig velem!
- Éppen ez az! – kiáltott fel a lány. – Én nem akarok játszani veled. Nem akarlak kihasználni. Nem vehetsz el csak azért valakit, akit nem is szeretsz, mert szült neked egy fiút! Attól még James a te fiad marad, és te leszel az apja, bármikor láthatod, de miért vennél el? Hiszen nem szeretsz!
- Mi a fenéről beszélsz? – vágott közbe Harry, de Ginny leintette.
- Kérlek, most ne szólj közbe – nézett rá. – Most elmagyarázok mindent.

A lány fel és alá kezdett sétálni a szobában, és közben kezeit tördelte. Végül megállt Harry előtt, és belekezdett.
- Mindig is szerettelek. Már kislány koromban is. Anya sokat beszélt a kis hős Harry Potterről. Te voltál az esti mese, veled aludtam el, és rólad szóltak az álmaim. Aztán amikor megpillantottalak, már nem csak egy arctalan hős lettél, életre keltél, ott voltál hús-vér valódban. Te voltál a bátyám legjobb barátja. Megmentetted az életem, és én csendben rajongtam érted. Aztán hosszú évek múltán végre beteljesült az álmom, és te szerettél. Olyan boldog voltam, hogy azt hittem belehalok. Úgy éreztem, én vagyok a mesebeli hercegnő, ahogy Hermione ugratott annak idején. Aztán elmentél – Ginny szeméből egy könnycsepp hullott le, de folytatta. – Először azt hittem mindennek vége, de te akkor megcsókoltál a születésnapodon, illetve visszacsókoltál, amikor én kaptalak el, és ez többet jelentett nekem, mint gondolnád. Erőt adtál, a várakozás hosszú idejére, reményt, hogy egyszer visszatérsz, te voltál az, aki szárnyakat adott, hogy szállhassak. Mindez csak azért, mert szerettél. Mert éreztem, hogy szeretsz, még annak dacára is, hogy elmentél – Ginny lehajtotta fejét, és nem nézett Harryre, aki meglepetten állt a lánnyal szemben. – Aztán azt hittem a szívemet tépik ki, mikor megláttalak Hagrid karjaiban. Mintha megállt volna az idő. Semmi más nem számított, olyan nagyon fájt.
Ginny hangja elhalkult, de Harry még mindig nem bírt mozdulni. Életében most látta először sírni a lányt.

- Meghaltam volna, csak hogy te élhess, hogy még egyszer rám nézz, hogy átölelj – Ginny legyintett egyet, és az ablak felé fordult. – Aztán te legyőzted Voldemortot, én pedig nem tudtam, hogy mit hoz a jövő. De a jövő téged hozott nekem. És én nem becsültelek meg. Azt hittem, nem kell vigyázzak rád, hiszen már az enyém vagy. Elkövettem életem legnagyobb hibáját, elvesztettelek. Tudom, hogy az én hibám volt. Miattam veszítetted el a barátaidat is. És az sem mentség, hogy később ők megbocsátottak neked. De én végig szerettelek. Soha nem szerettem mást. Próbáltam, hidd el. Bemeséltem magamnak, hogy te már nem számítasz, hogy nem érzek irántad semmit. De ez nem volt igaz. Hiányoztál, minden percben. Téged vártalak minden nap. És dühös voltam, mert nem jöttél. Dühös voltam rád, és magamra. Haragudtam az egész világra. De közben a szívem apró darabokban hevert. És akkor újra beléptél az életembe. Ráadásul azokkal a fájdalmas emlékekkel. A kettőnk boldogságának emlékeivel. És rá kellett jöjjek, hogy te végig ott ültél mögöttem, még sem szóltál hozzám. Nem rád voltam mérges, hanem a világra. Azért, mert rá kellett jöjjek, ha szerettél volna, akkor hozzám szóltál volna, megérintettél volna. De te nem tetted. Soha egyetlen egyszer sem az egy év alatt. Már nem számít. Már nem haragszom. Nem lehet szerelmet kapni, csak azért, mert én szeretném. Már belenyugodtam. Nem volt véletlen, hogy terhes lettem. Készültem rá. Hosszú éveken át. Akartam valamit tőled, ami csak az enyém. Belőled egy darabot. Most már tudom, hogy nem így kellett volna, de nem bántam meg. James a mi fiunk, de ezért még nem kell, hogy elvegyél. Nem köthetlek magamhoz, hiszen nem lenne jó a vége. Te nem szeretsz. Én pedig nem tudnék megelégedni azzal a szereppel, amit nekem szántál. Nem tudok úgy melletted élni, hogy te közben talán más nők után mászkálsz. Nem vagyok rá képes. Úgy tenni, mintha boldog lennék. Ha nem lehetsz teljesen az enyém, akkor inkább nem kérek belőled egy darabot se. Hát ennyi. Most elmondtam. Most már tudod, hogy egy büszke, bolond fruska vagyok.

Ginny mosolyogni próbált, de csak egy fintorra futotta. Úgy állt Harry előtt, mint egy kislány. Mint annak idején a Grimmauld téri házban. Várva a másik válaszát.
- Ezért nem jössz hozzám? – szólalt meg végre Harry. – Mert nem szeretlek? Mert te szeretsz, és én nem szeretlek téged? Jól értettem?
- Ne akard, hogy még egyszer megalázzam magam! – csattant fel a lány. – Egyszer nem volt elég?

Harry csak nézte a lányt, szótlanul, és a meglepetés ki volt írva az arcára. Szemei elkerekedtek, és azok a smaragdok most egészen mélyzöld színűek voltak. Aztán Ginny felnézett rá, és ő abban a pillanatban tudta, hogy a lány most nem a bolondját járatja vele, igazat mond.
Igazat mondott. Szereti. Mindig is szerette.

Csak két lépés volt, és már a lány előtt állt. Magához rántotta, és szorosan megölelte. Közben szenvedélyesen megcsókolta. Érezte, hogy a lány meglepődik, hogy megdermed, de nem érdekelte. Most már tudta az igazat. Világos volt előtte, mit kell tegyen. Magához szorította a lány testét, és egyszerűen az ágyra zuhantak. Vadul csókolni kezdte a lányt, és kezei bejárták a szeretett test minden centiméterét. A póló reccsent, a cipzár a nadrágon elszakadt. A melltartó a földre hullott. És Ginny többé nem ellenkezett. Keze felfedezte a férfi testét, és vad vágyakat ébresztett benne. Harry a lány szemébe nézett, úgy suttogta.

- Szeretlek. Mindig is szerettelek. Soha nem szerettem mást, pedig én is próbáltam. Meg tudtam volna ölni azokat, akik rád néztek. És minden nap, amikor elmentem melletted, belélegeztem a hajad és a parfümöd édes illatát. A szememmel simogattalak, csak néztelek, és rólad álmodoztam. Te vagy a legszebb dolog az életemben, és nem hagylak még egyszer el. Szeretlek.
- Nem lehet Harry – suttogta Ginny.
- Micsoda? Nem értelek. Épp most vallottam szerelmet neked – ült fel a lány mellé, és próbálta meg pólójával elrejteni gerjedelmét.
- Nem feküdhetek még le veled, tudod a szülés után, várni kell egy kicsit. És még nem telt le az…
- Ginny! – Harry megkönnyebbülten borult a lányra, és szorította magához. – A frászt hozod rám.
Ginny csak kuncogott, és magához ölelte a férfit.
- Sajnálom, de még tényleg nem lehet. Még két hét. Haragszol?
- Dehogy haragszom – nézett rá Harry, és mellé feküdt. – Csak most kell egy kis idő, míg megnyugszom. Elfelejtettem, ne haragudj.
- Te ne haragudj. Én is elfelejtettem. Most jól felhúztalak – kuncogott újra a lány.
- Csak azt ne mondd, hogy én nem – húzta magához Harry.
- De igen – csókolta meg Ginny, de ahogy érezte, hogy a férfi egyre szorosabban öleli, nagyot sóhajtva eltávolodott tőle. – Ne játszunk a tűzzel.
Megkereste ruháit, és felöltözött. Harry is begombolta farmerját, és úgy nézte, ahogy a lány öltözködik, s pálcájával hozza rendbe ruháit.

- Tudod, hogy gyönyörű vagy?
- Híztam – morogta a lány.
- Csak kicsit kigömbölyödtél, de ettől még vadítóbb vagy. Már rád se mertem nézni, nehogy észre vedd, miket fantáziálok rólad – sóhajtott a férfi. Karjait a feje alá tette, és úgy gyönyörködött a lányban.
- Én pedig azt hittem, hogy már nem is kívánsz. Hogy nem érdekellek – biggyesztette le ajkát a lány.
- Két hét múlva bebizonyítom – hunyta le szemét Harry, mert érezte, hogy már a gondolatra is elönti a vágy. – De addig nem merek veled kettesben lenni, nehogy letámadjalak.
Nagyot sóhajtott és felült.

- Akkor most én jövök. Jobban szeretlek, mint bárki is hinné. Nincs perc, hogy ne átkoznám magam, amiért nem maradtam veled. A láthatatlanná tévő köpenyem alatt lebegtem fel az ablakodig, és úgy néztelek. Voltak pillanatok, mikor legszívesebben berontottam volna hozzád, és csak csókoltalak volna.
Ginny most Harry ölébe ült, és fejét a vállára hajtotta, úgy hallgatta férfit.
- Beleőrültem, amikor azzal a félnótás Cyranusszal jártál. Tudtad, hogy Cho azért akadt ki, mert a te neved suttogtam miközben vele voltam? Állítólag álmomban is.
Ginny kuncogott, és jólesően még közelebb bújt a férfihoz.
- Boldog voltam, mikor együtt dolgoztunk. Mellettem voltál. Láttalak mindennap. Vagy ha nem bent, akkor az Odúban. Itt voltál, és én azt hittem, ez így marad örökre. Amikor elmentél…- Harry nagyot sóhajtott, és szorosabban ölelte magához a lányt. – Soha többé nem mész el ugye? Ígérd meg, kérlek – nézett rá könyörgő szemekkel.
- Megígérem. De van még valami, amit tudnod kell, és majd utána elmondhatod, hogy még mindig el akarsz-e venni feleségül – suttogta Ginny. – De ezt nem tudom elmondani, légy szíves olvass az emlékeimben.

Harry meglepetten nézett a lányra, de mikor az biccentett, előhúzta pálcáját, és a lányra szegezte.
- Legillimens.
Harry a Szellemszállás lépcsőjén látta felosonni a lányt, ahogy a csendes folyosón végig oson, majd benyit az ő szobájába. Látta saját magát, ahogy a pálcáját fogja a betolakodóra, és látta, ahogy végig szeretkezik az éjszakát.

- Miért törölted? – nézett a lányra, miután véget ért az emlék.
- Nem tudom, azt hiszem szégyelltem magam – pirult el a lány. – Hiszen előtte a táborban, másnap szinte szóba sem álltál velem.
- A táborban másnap átmentem hozzád, és hallottam, ahogy sírsz a zuhany alatt. Azt hittem, hogy megbántad.
- Nem, nem bántam meg, csak féltem, hogy mit gondolsz rólam, és úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek Cyranushoz, de aztán eszembe jutott, hogy milyen volt a te csókod, és milyen az övé, ezért sírtam. Már akkor hiányoztál.

- Aztán amikor megint velem aludtál, akkor megtudtam, hogy vőlegényed van – morogta Harry.
- Amikor mindannyian együtt aludtunk a kunyhóban? – lepődött meg Ginny. – Honnan szedted ezt?
- A fiúk mondták, hogy vigyázzak magamra. Bár ők azt is mondták, hogy beszéljem meg veled –vonta meg bűnbánón a vállát.
- Jobban tetted volna. Nem volt vőlegényem, de az igaz, hogy Cyranus nem sokkal később megkérte a kezem, de én nemet mondtam. Talán ha nem vagyunk együtt a táborban, akkor még igent is mondok neki, de az után az éjszaka után már nem volt esélye.
- Kitettem magamért – suttogta Harry, és az ágyra döntötte a lányt.
- Harry, már mondtam, hogy még nem lehet – csípett az oldalába a lány.
- Tudom, csak hadd érezzelek magam mellett. Legalább egy kicsit.
Szorosan magához ölelte, és úgy feküdtek egymás mellett, lehunyt szemmel.

- Szóval törölted az emlékeimet. Pedig jó kis éjszaka volt, most hogy láttam, mit csináltunk.
- Nem haragszol?
- Már nem számít. Három nap múlva hozzám jössz, és két hét múlva bepótoljuk – adott egy csókot a lány feje búbjára.
- Még mindig el akarsz venni? – kuncogott a lány. – Nem ígérhetek nyugodt életet, lehet, hogy sokat fogunk veszekedni. Mind a ketten olyan makacsak vagyunk.
- Csak te, én nem – mondta Harry nevetve. – De nem érdekel, majd megoldjuk. Csak emlékezz rá, hogy én szeretlek. Bármi is történjen, bármit is mondanak mások. Én mindig szeretni foglak. Még a túlvilágon is.
- Én is szeretlek. Csak maradj mellettem, kérlek.
- Soha nem hagylak el. Ezt jól meg variáltuk nem? – nevetett Harry.
- Mire gondolsz?
- Kettőnkre. Először te szerettél, még kislányként, aztán én zúgtam beléd, de te mással jártál.
- Aztán végre összejöttünk, de te elmentél, és itt hagytál engem – szomorodott el a lány.
- Igen, de aztán visszajöttem, és nagyon boldogok voltunk.
- Én pedig nem figyeltem rád, és te újra elmentél – mosolygott most már a lány.
- De aztán találkoztunk, és egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt – simogatta végig a lány hátát.
- És még egy éjszaka egymás mellett aludtunk, majd nem sokkal később rád törtem a csendes karácsonyi éjszaka kellős közepén, és megerőszakoltalak – nevetett Ginny.
- Ezt felveheted a heti háziasszonyi teendők közé – kuncogott Harry, mire Ginny oldalba lökte.
- Na látod, ezért töröltem az emlékeidet.

- De aztán te hagytál el – folytatta Harry a felsorolást.
- Nem is jártunk – képedt el Ginny.
- De akkor is elhagytál. És ráadásul még el is csábítottál. Még mindig érzem az Ámor tabletta ízét. Fúj, fogok szólni George-nak, hogy tegyen valamit ezzel az édes utóízzel. De most jut eszembe, te megtörted az én fogamzásgátló varázsomat – nézett a lányra.
- Igen, ismerlek Harry Potter, tudom, hogy nem bízod a véletlenre a gyermekáldást, és hogy használsz egy bűbájt, hogy ne essen tőled senki teherbe. De. És ez itt a lényeg, már akkor is ezt használtad, mikor még együtt jártunk. Nem volt nehéz megtörnöm.
- Te egy boszorka vagy.
- De még milyen!
- És most végre újra együtt vagyunk. Több variációt ki sem lehetne találni egy szerelemre – rázta fejét Harry.
- Már nem is akarok több variációt. Legfeljebb annyit, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Harry csak nézte kedvesét, és nem tudott betelni a látvánnyal. Gyengéden csókolta meg, de a vágy megint elhatalmasodott testén.
- Hú, ezt inkább hanyagoljuk – sóhajtotta végül. – Inkább adok neked valamit. Gyere.

Harry felkelt, és maga után húzta a lányt is, aki erre megigazította a felsőjét, ami valamitől mindig felcsúszott. Harry közben előhúzta pálcáját, és a szekrényre szegezte, mire a szekrény félrefordult, és előtűnt a titkos szobája.
- Ez mi? – lépett előrébb Ginny óvatosan.
- Kellett egy hely, ahova elrejthettem egy-két fontosabb dolgot. Nem voltam benne biztos, hogy a volt halálfalók békén hagynak, de hála az új auror parancsnokságnak, hiába aggódtam. Gyere.

Harry és Ginny belépett a szobába, ahol csak egy fotel volt középen, és körben polcok, tele mindenféle kacattal, dobozokkal.
- Mik ezek? – mutatott Ginny a dobozokra.
- Különleges dolgok vannak bennük. Olyan dolgok, melyeknek semmi köze nincs a fekete mágiához, a minisztérium mégis meg akart tőlük szabadulni. Ez például – mutatott egy apró kristályra -, megmutatja, hogy merre található arany a föld mélyén. Egy koboldtól szereztem. Elég harcias kis tolvaj volt. Ezzel a szerkentyűvel – mutatott egy pörgő labdára, állítólag napfogyatkozást lehet előidézni, de én még soha nem próbáltam. Mindenesetre nem volt szívem elpusztítani. Szóval van itt minden. Ezek nem gonosz tárgyak, csak nem szabad rossz kezekbe kerülniük.
- Ez pedig a Halál egyik ereklyéje? – mutatott Ginny a kőre, mely a bársony párnán feküdt. – Azt hittem, elveszett.
- Igen, de én tudtam, hogy hol vesztettem el. Sokszor elhatároztam, hogy beszélek anyáékkal, Siriusszal, hogy bocsánatot kérek Remustól, és Tonkstól. De aztán soha nem háborgattam őket. Végül belenyugodtam, hogy elmentek. Már nem csábított a gondolat, hogy láthatnám őket, ha akarnám. De nem ezért hívtalak ide. Ezt akartam neked odaadni.

Egy sötétkék bársony dobozt húzott elő, és felnyitotta.
- Ezt neked szántam.
- Harry! Pont olyan, mint amit Ronnak, és Hermionénak adtál? – lepődött meg a lány.
- Igen. Pont olyan tulajdonságokkal – bólintott, és kiemelte a gyémánt szíves nyakláncot, és Ginny nyakába akasztotta. – Hányszor átkoztam magam, amíg nem találtalak, hogy nem adtam oda előbb. Akkor elmondhattam volna, hogy mennyire hiányzol.
Ginny végig simított a nyakában lógó gyémánt szíven, majd kiemelte a másik nyakláncot, mely csak egy vékony aranyláncnak tűnt, és Harry nyakába akasztotta, egy csók kíséretében.

- Szeretlek – hallotta Harry hangját, de a férfi szája nem mozdult.
- Hiányoztál – üzente szavak nélkül, és ölelte át.
- Soha többé nem engedlek el, szólok Sipornak, és áthozza minden holmitokat – mondta most már Harry hangosan.
- Azt nem lehet, mert a babona szerint nem jelent jót, ha az esküvő előtti napon látod a menyasszonyt. És ha jól emlékszem, ma lesz a legénybúcsúd – nézett rá a lány.
- Igen, de inkább veletek maradnék.

Közben kisétáltak a rejtett helységből, és Harry újra visszaállította a szekrényt a helyére, így a szoba visszanyerte eredeti formáját.
- Csak menj, és szórakozz. Utána úgy sem engedlek – mosolygott Ginny.
- Ki mondta, hogy akarok menni. Vagy ha megyek is, csak veled.
- Megmutatod a kedvenc csajozós helyeidet? – kuncogott a lány.
- A kedvenc csajozós helyem, a kedvenc csajom mellett van, azaz melletted. És a fiam mellett. Azt hiszem, öregszem – nyögött fel. – Ez is a te bűnöd.
- Tudom, és nem hittem volna, hogy így reagálsz. Azt hittem, hogy ugyan elfogadod Jamest, de rá se fogsz hederíteni. Legalábbis addig, amíg nem ülhet seprűre – vallotta be a lány. – Hát megleptél.

- Azért én jobban meglepődtem. Egyik pillanatról a másikra apa lettem. Másoknak van erre kilenc hónapjuk, hogy felkészüljenek rá, és elolvassanak mindenféle könyveket, hogy a baba melyik végét kell fogni, meg hasonló bölcsességek – nevetett Harry.
- Neked megy ez könyvek nélkül is. James imád téged. Sokkal könnyebben elalszik este, ha hallja a hangodat. És én ettől akartam megfosztani – lett bűntudata a lánynak.
- De nem tetted. És ugye nem is akarod megtenni?
- Dehogy. De azt hiszem, most már megnézhetnénk, hogy bír Sipor a legifjabb Potterrel. A végén még elátkozza nekem – kapott észbe Ginny.

Kinyitották a gyerekszoba ajtaját, és ott Winkyt pillantották meg, aki épp pelenkát cserélt szakavatott mozdulatokkal.
- Szia Winky – köszöntötte Ginny. – Hogy tetszik az új otthonod?
- Winky nagyon boldog, hogy itt élhet, és hogy baba van a házban. Winky nagyon szereti a kicsiket – felelte a manó fellelkesülten.
- Majd igyekszünk a kedvedben járni – kacsintott Harry, és a felöltöztetett Jamest a karjába fogva nézett körbe. – Még nem is mondtátok lányok, hogy, hogy tetszik a gyerek szoba. Legalább két órát dolgoztunk rajta Siporral. Majdnem össze is vesztünk a színeken. James? Neked is tetszik?
- Nekem nagyon tetszik – forgott körbe Ginny is.
- Vidám, és mozgalmas, de még sem félelmetes. Winky szerint megfelelő – nézett fel a magas falakra az apró manó is, és megigazította rózsaszín ruhácskáját. – Winky most megy, és felügyeli az előkészületeket. Már túl régen magára hagyta a sok házimanót, akik nem szeretik Siport, mert az, szigorú. Jobban szeretik, ha Winky is ott van. Jobban megy a munka.

Harry csak bólintott, mire a házimanó köddé vált.
- Nagyon rendes volt tőled, hogy alkalmaztad Sipor barátnőjét is – lépett mellé Ginny.
- Nem rendes, hanem előrelátó. Látod, hogy ért a babákhoz. Nem árt egy kis segítség a gyerekek mellé – mondta Harry, de szemében huncut fény villant.
- Gyerekek? – húzta fel szemöldökét Ginny. – Én csak Jamesről tudok.
- Idő kérdése szívem – lehelt egy csókot Ginny arcára a férfi. – Csak idő kérdése.
- Harry, te mégis hány gyereket szeretnél? – nézett rá Ginny félve.
- Kettőt mindenképp, de inkább többet. Olyan nagy ez a ház. Elférünk benne jó sokan. De persze minden rajtad múlik. De azért ugye egy még mindenképpen lesz? – nézett rá kiskutya szemekkel.
- Lehet neked nemet mondani, de azért olyan sok gyerekről ne is álmodozz.
- Rendben, egyelőre foglalkozzunk az esküvővel, a többi majd ráér később. Ebben is megegyezünk, mint minden másban – nevetett Harry.
- Lenne még valami – nézett ki a lány az ablakon.
- Micsoda? – lépett mellé Harry.
- Szeretnék egy virágos kertet. Sok-sok virággal. Tavaszi tulipánokkal, nárciszokkal, és midenféle más virággal. Imádom a virágokat.
- Soha nem mondtad, hogy szereted a virágokat – nézett rá Harry.
- Mert anyának kisebb dolga is nagyobb volt, mint egy virágos kert, én meg iskolában voltam, mikor tavasszal el kellett volna ültetni a magokat. Később, meg a tanulás miatt nem volt rá időm, de talán most lesz. Nem kell nagy, csak egy kisebb. Csak pár virág. Kérlek – nézett leendő férjre.
- Tőlem az egész birtokot bevirágozhatod – nevetett Harry. – Csak a rózsákat hagyd meg, azokat szeretem. A többivel azt csinálsz, amit csak akarsz, elvégre még három nap, és te leszel a ház úrnője. Ez itt mind a tiéd lesz.
- A miénk – suttogta Ginny.
Harry egyik kezével Ginnyt ölelte, a másikkal pedig fiát tartotta, aki elmélyülten nézte a függöny mintáit. Ott álltak hárman az ablaknál, és papír ide, vagy oda, már most egy boldog család voltak.

Még alig múlt éjfél, és Harry már az Odúban is volt. Természetesen jó volt sörözni a haverokkal, beszélgetni, feleleveníteni a régi dolgokat, és nevetni azon, hogy barátai hogy szurkoltak neki és Ginnynek, de mégis, ahogy telt az idő, egyre inkább mehetnéke lett. Szerencséjére a többiek is eléggé elfáradtak a sok korsóemelgetésben, így nem lett sértődés abból, hogy pont az ünnepelt akar lelépni.

Most csendesen osont végig a házon, majd fel az emeletre a nyikorgó lépcsőn, majd benyitott Ginny szobájába. Kedvese, és a fia ott aludtak. Megsimogatta James kerek arcocskáját, majd levéve talárját, bebújt a lány mellé.
- Már itthon is vagy? – ásította Ginny, és a férfi kezét kereste.
- Siettem hozzátok, nehogy megszökjetek – mosolygott Harry.
- Nincs olyan szerencséd – hallotta a lány álmos hangját.
Ginnyhez bújt, és mély álomba merült. Régen várt, boldog, mély álomba.

Harry a csendre ébredt.
Néma csend vette körül. Egyetlen szusszanás, vagy mozgolódás hangját sem hallotta. Kinyitotta a szemét, és meglepetten vette tudomásul, hogy Ginny hálója teljesen kiürült. A szekrények ajtaja tárva, nyitva, és üresen tátogtak rá. Felpattant, és ki akart rohanni, de egy láthatatlan falba ütközött. Levetett talárjából előhúzta pálcáját, és megszüntette a varázst. Ám, ahogy megszűnt a mágikus tér, a némaság is eltűnt. Emberek beszélgettek, nevetgéltek, gyerekek rohangáltak, és egy motor berregett az ablak előtt.

Kilépett a szobából, és rögtön majd vissza is esett, mert Vic és Teddy rohant el mellette, szinte felborítva őt. A gyerekek sikítva rohantak le a lépcsőn, és tűntek el az ebédlőben. Harry követte őket. Ládák, és dobozok álltak a kandalló előtt, és az egyiken éppen Ron ücsörgött karikás szemekkel.
- Ron? Te mit csinálsz azon a ládán? – lépett barátjához.
- Költöztetem a húgom. Te mázlista, téged bezzeg hagytak aludni. Én alig aludtam pár órát.
- Hova költözik Ginny? – nézett értetlenül barátjára.
- Na, még hogy én ittam sokat – háborodott fel Ron. – Két nap, és elveszed a húgomat, nem rémlik? Azt, aki mellett aludtál az éjjel. Tudod, vörös haj, barna szemek, és van egy fia, aki feltűnően hasonlít rád.
- Állj le, mindenre emlékszem, de még mindig nem értem, hogy minek ez a sok láda – vakarta meg feje búbját.
- Majd rájössz kisapám! – vágta hátba Charlie. – A nők semmit nem dobnak el, ettől a ház egy idő után egy kínai bazársorra kezd hasonlítani. De azért túl lehet élni. Szóval, ez a sok doboz, mind a húgomé.
- A húgunké, akit feleségül fogsz venni – vette vissza a szót Ron.
- És aki, ezzel a sok bazárral, most éppen hozzád költözik. Mondván, hogy holnap már nem találkozhattok, mert az, szerencsétlenséget jelent. Tehát ma költözik. És mi mindannyian itt vagyunk, hogy segítsünk – bólogatott George.
- Androméda vigyáz a gyerekekre, kivéve Jamesre, és Rosie-ra, mert azokra Winky vigyáz nálatok. A lányok mind ott vannak, és éppen átrendezik a házad, de azért te csak légy nyugodt, és szokj hozzá a gondolathoz, hogy többet az életben nem fogsz megtalálni semmi – veregette hátba Bill nevetve.
- És ti pedig itt ültök, és időnként átküldötök nekik, egy ládát? – mutatott Harry a kandalló felé.
- És megfejtette! – lelkesedett átélés nélkül Ron.
- És miért nem iszunk közben egy sört? – képedt el Charlie.
- Mert reggel van, és mert még az előzőt sem hevertem ki – masszírozta meg homlokát Ron.
- Kutya harapást szőrével, hallottad már ezt a közmondást, na gyere, igyunk egyet.

A fiúk egyöntetűen átvonultak a konyhába, és megkeresték Molly tartalék vajsörös ládáját, majd nekiláttak elpusztítani. Eleinte még időnként át-át küldtek egy-egy ládát Harry házába, de egy idő után, teljesen megfeledkeztek róla. Két óra múlva, Molly jött ki a kandallóból, hogy letolja fiait, amiért azok nem segítenek a költözésben, de megdöbbentő látvány tárult a szeme elé. Az összes férfi a konyhában horkolt, az asztalra borulva, s előttük üres palackok sora hevert. Végig nézett a díszes társaságon, majd csípőre tett kézzel elvigyorodott. Megcsóválta fejét, majd visszament a kandallóhoz, és egyesével szépen átküldte az összes csomagot. Alig egy órán belül, az összes lány azon nevetett, hogy a fiúk milyen aktívan vesznek részt a költözésben.

Ginny megállt a gyógyító ajtaja előtt, és bekopogott. Egy halk szabadot hallott, majd lenyomta a kilincset, és belépett.
- Jó napot, Miss Darline – lépett be.
- Miss Weasley? Nem vártam önt mára. Valami baj van? Segíthetek önnek?
- Igen, ezért is kerestem fel. Kérem, segítsen. Nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Csak ön segíthet rajtam.

Harry csak állt, és a vörös szőnyeg másik végét nézte. Le nem vette volna szemét, a fehér ruhás tüneményről, mely most felé közeledett. Ginny mosolyogva lépkedett a sorok között, és nem látott mást, csak azokat a ragyogó zöld szemeket.
- Gyönyörű vagy - hallotta a férfi hangját, de annak szája nem mozdult.
- Te se nézel ki rosszul – üzente hangtalanul.
Mintha a vörös szőnyeg, az eddig köztük lévő távolságot jelképezte volna. Egyre csökkent a kettejük közti méterek száma, míg végül, Ginny Harry mellé ért. Egymást nézték csendben, amíg az eskető elmondta a rövid, és már unalomig ismert szöveget, ami most mégis új értelmet nyert számukra.
Majd megfogták egymás kezét, és a mágikus szalagok most összekötötték őket. Harry mintha bizsergést érzett volna a szíve tájékán, de aztán betudta az izgalmaknak. Megcsókolta fiatal feleségét, majd vigyorogva állt, és nem engedte volna el, semmi kincsért se.
- Már nem menekülsz – suttogta a lány fülébe.
- Ki mondta, hogy akarok – jött a válasz.

Andalító zenére táncoltak, és Harry ajka végig simította a lány nyakát. Apró csókot lehelt a fülcimpájára, majd kétkedve nézett Ginnyre.
- Ez a fülbevaló. Ez nagyon ismerős nekem – nézett a lány szemébe.
- Tőled kaptam, karácsonyra – kuncogott kedvese, és felmutatta, a hozzá tartozó karláncot is.
- De láttam, hogy eldobtad. Elmentem hozzátok, épp be akartam kopogni. Te pedig kiviharzottál, és bedobtad a bokrok közé. Most már emlékszem.
- Ugyan, az csak a családnak szólt, később felmentem a szobámba, és egy invitóval magamhoz hívtam. Ez volt a legféltettebb kincsem, dehogy dobtam el – nevetett most már szívből a lány.
- Soha nem fogom megérteni a nőket – sóhajtotta Harry. – Ha nekem valaki egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy megnősülök, és még apa is leszek ebben az évben, biztos bezáratom az Azkabanba.
- Te csak ne hamarkodd el az ítéleteket – fenyegette meg ujjával felesége.
- Nem áll szándékomban, de most nem akarok munkáról beszélni. Képzeld, megnősültem. Hallod ezt? Nős ember lettem. El sem hiszem.
- Ilyen hihetetlen? – nézett rá Ginny félve.
- Igen az – válaszolta Harry. – Mert mióta csak legelőször megcsókoltalak, erre vágytam, de aztán olyan távolra kerültél tőlem, hogy azt hittem, én már soha nem leszek férj. És most, tessék, minden álmom valóra vált. Férj vagyok, apa, és mindjárt örököltem egy jó nagy családot is.
- Ez egy rémálom volt? – nevetett Ginny.
- Majd pár év múlva megmondom – súgta Harry.

Ginny és Harry hajnali kettőkor búcsúzott el a vendégektől, s bár a násznép egy része még maradt, és folytatta a bulit, nekik már véget ért a lakodalom.
Harry bekukkantott a gyerekszobába, ahol James aludt a kiságyban, Winky pedig az ágyikó melletti fotelben beszélgetett Siporral. Harry csendesen visszacsukta az ajtót, majd hanyatt dőlt az ágyon.
- Hosszú nap volt – sóhajtotta.
- Igen, hosszú – nyögött fel Ginny is, és lerúgta cipőit. – Annak, aki kitalálta, hogy a nők magas sarkúban járjanak – morgott a cipők felé.
- Gyere, búj mellém asszonykám – nyújtotta feléje kezét Harry. – Gyere feleségem, és aludj velem.
-Rögtön férjecském, de előbb még van számodra egy ajándékom. Illetve, nem csak a tiéd, az enyém is. Egy kettőnk számára nagyon kellemes ajándék.
Ginny megállt a férfi előtt, és úgy nézett le rá. Harry csak nézte a lányt, majd felült.
- Hol az ajándék? – tárta szét a karjait.
- Itt – suttogta Ginny, és ledobta magáról ruháját.

Harry meg sem bírt szólalni, csak nyelt egyet, és elkerekedett szemekkel bámulta, a csipkés fehérneműket.
- Nem azt mondtad, hogy még majdnem két hét? – kérdezte a vágytól rekedtes hangon.
- Miss Darline nagyon kedves volt, amikor elmondtam, hogy ma lesz a nászéjszakánk. Egy varázslattal kicsit rásegített a gyógyulásra.
Ginny miközben beszélt, a férfi ajkain húzta végig az ujját.
- Hát nem kedves, ez a Miss Darline? – kérdezte ártatlanul, a zöld szemekbe nézve.
- Nagyon kedves – suttogta Harry, és közben átölelte felesége derekát. – De most nem akarok róla beszélni. Szóval, ha jól értettem, akkor most igazi nászéjszakánk lesz?
- Csak ha akarod – hajolt le Ginny, és egy apró puszit nyomott a férfi szájára. – Csak ha te is akarod.

Harry nem válaszolt, ehelyett átölelte feleségét, és már húzta is maga után az ágyba. Ráhemperedett, és vadul csókolta, testét simogatta. Keze bejárta a másik testét, úgy, ahogy a lány kezei is végig cirógatták az övét. De nem sokáig bírták egymás nélkül, kívánták az oly régóta áhított beteljesülést. És mikor együtt értek a csúcsra, lihegve ölelték egymást.

- Mit is mondott a te gyógyítód? Naponta hányszor lehet papást, mamást játszani? – kérdezte egy kis idő múlva Harry.
- Hát erre az apró részletre nem tért ki, de úgy gondolom, hogy a gyógyulás, az végleges, tehát ha netán még gyakorolni szeretnéd férfiúi kötelességedet, én nem gátollak benne – incselkedett a lány.
- Nem gátolsz? Ezt nagyon szépen mondtad – cirógatta végig a lány testét. – Én úgy emlékszem, hogy nem hogy nem gátolsz, de még bátorítasz is.
- Csak azért, mert egy feleségnek ez a dolga, hogy bátorítsa, és segítse a férje minden mozdulatát – nyögött fel Ginny a férfi érintése nyomán.
- Akkor csak támogass engem, és kövess, bármerre is járok – súgta a lány fülébe, és közben fülébe csókolt.
- Csak utánad – zihálta Ginny, és nem kellett sok idő, a férfi légzése is akadozóvá vált újra.

Harry Potter fáradtan ért haza a munkából. A nyári melegben üres volt az udvar, de a konyha felől csatazaj hallatszott.
Benyitott, és Hermionéval találkozott szembe, aki két gyereket etetett egyszerre. Rose már egyedül fogta a kanalat, és így nagyon ügyesen tudta reptetni a főzeléket, James viszont kezével verte az etetőszéket, mielőbb kérve saját adagját. Hermione izzadt homlokát törölgetve pillantott fel.

- Szia Herm, hol van Ginny? – mosolyodott el, a felfordulás láttán, és közben lehajolt, hogy egy puszit nyomjon fia feje búbjára, de ott alig talált olyan helyet, ahol ne lett volna tele a haja főzelékkel.
- Fent, menj csak fel – intett a nő.
- Maradok, és segítek – dobta talárját a fogasra, de a lány megállította.
- Harry, menj fel – nézett rá komolyan.

Harry meglepetten bámult sógornőjére, majd sietve elhagyta a konyhát. Tudhatta, volna, hogy valami nem stimmel, hisz Ginny soha nem hagyta volna pácban barátnőjét, és két gyerek etetése, enyhén szólva pác a négyzeten.
Hármasával szedte a lépcsőfokokat, majd lihegve nyitott be hálószobájuk ajtaján. Egy gyógyító állt az ágy mellett, és ő megtorpant a meglepetéstől. Ginny sápadtan feküdt az ágyban, és hallgatta a mágus szavait.
- Á, itt a férj is, akkor én magukra hagyom önöket, holnap még benézek, de nem lesz semmi baj, csak ne felejtse el, hogy kímélje magát. Semmi fizikai munka, és nincs emelgetés. Minden rendben lesz – paskolta meg a nő kezét, majd széles vigyorral az arcán távozott. Harrynek még odamondott egy viszlátot, aztán lesietett a lépcsőn.

- Gin – lépett Harry közelebb az ágyhoz, és ült le felesége mellé. – Kicsim, valami baj van? Beteg vagy? De hát tegnap még semmi bajod nem volt.
- Most sincs, csak kicsit pihennem kell – nézett rá nagy barna szemeivel.
- Túl sok neked ez a ház, és a kert, felveszünk még egy csapat manót, és elmegyünk nyaralni, valami szép, egzotikus helyre. Csak ketten. James pedig anyádékkal marad addig.
- Azt hiszem, ez most nem túl jó ötlet – mosolyodott el az asszony.
- Pihenned kell – csókolta homlokon kedvesét.
- Igen, és fogok is, de nem utazhatok.
- Nem utazhatsz? Miért? – lepődött meg.
- Nem ajánlatos. Vetélést okozhat a hoppanálás – mosolyodott el.
- Vet….Mit? – tágultak nagyra Harry szemei, de ahogy leesett neki, hogy mit is mondott Ginny, máris fülig ért a szája. – Terhes vagy? Egy újabb baba?
- Örülsz neki? – kérdezte álmos szemekkel a fiatalasszony.
- Igen, nagyon. Még egy fiú – suttogta maga elé.
- Honnan veszed, hogy fiú?
- Én azt csináltam – vigyorodott el, és feküdt felesége mellé.
- Te bolond – bújt hozzá.
- Komolyan, emlékszem is rá, tudod, amikor olyan későn sikerült elaltatni Jamest, és mind a ketten kimentünk a parkba sétálni. Na akkor, amikor ledöntöttelek az alatt az öreg tölgyfa alatt, és amikor te….
- Harry, nem is biztos, hogy akkor készült – nevetett a lány.
- Tudom, de már nevetsz, és ez jó. De mondd csak, miért is kellett gyógyítót hívni?
- Mert elájultam a melegben. Kint sétáltunk.
- Nem tudtad, hogy nem vagy egyedül? – lepődött meg a férfi.
- Hát, sejtettem valamit, de még nem voltam benne biztos. Azt hittem, csak késik egy kicsit. Volt már így máskor is. Nem akartam beleélni magam.
- De akkor most már én beleélhetem magam, ugye?
- A legmesszebbmenőkig. Apa leszel. Újra – mosolygott Ginny.
- És most beszélgethetek majd a pocakoddal, és énekelhetek is neki, ahogy Ron tette Rose-nál?
- Beszélgetés oké, csak kérlek, ne énekelj. Azokon a matróz dalokon kívül, amit a bátyáimmal szoktál énekelni egy-két pohár bor után, nem is ismersz mást. És az nem biztos, hogy a hasznára válna. De kopoghatsz neki, vagy éppen simogathatod.

Harry már szót is fogadott, és felhajtva a lány hasáról a takarót, megsimította pocakját. Majd óvatosan rajt hagyta tenyerét, és figyelt.
- Mikor fogom érezni, hogy rugdal? – nézett Ginnyre.
- Az még odébb lesz, még én sem érzem, nagyon pici.
- Majd megnő, elvégre az én fiam – húzta ki magát.
- És ha lány? – húzta fel szemöldökét Ginny.
- Nem, szerintem fiú, de tudod mit, a következő lány lesz, és az utána levő is – egyezett bele, komolyságot tettetve.
- Harry Potter, mégis hány gyereket szeretnél? – emelte égnek a szemeit a lány.
- Ne aggódj, csak poén volt, de azért még egy kis Lily jöhetne – gondolkodott el.
- Már, ha ez az apróság itt bennem fiú – bökött a hasa felé a lány.
- Az – szögezte le ellentmondást nem tűrve a férfi.
- Rendben, és mi a neve, mert ha már az elsőnek, és a harmadiknak van neve, akkor kéne a másodiknak is.
Ginny próbálta elfojtani vigyorgását, de nem nagyon akart neki sikerülni.

- Albus.
- Csak ennyi? –lepődött meg a lány.
- Hát, van még egy nevem, de nem biztos, hogy tetszene neked – nézett kedvesére könyörgőn.
- Halljam – sóhajtotta Ginny.
- Perselus – nyögte ki.
- Piton? – képedt el a lány.
- Potter. Albus Perselus Potter – helyesbített a férfi.
- De miért? – értetlenkedett a lány.
- Mert megmentette az életemet, illetve a miénket, és mert haláláig anyámat szerette. Csak később értettem meg, hogy miért utálta, ha ránéztem, és miért kérte halála pillanatában, hogy a szemébe nézzek.
- Miért? – kérdezte Ginny.
- Utálta, hogy apámra hasonlítok, és mégis anyám szemei néznek rá. Azok a szemek, amiket annyira szeretett. És halála pillanatában még egyszer látni akarta őket. Azt hiszem, így búcsúzott el anyámtól.
- Talán most együtt vannak – mondta szomorúan a lány.
- Nem, nincsenek. Anyám apámmal van, de hogy Piton hol lehet, azt nem tudom. Vajon hol lelhet nyugalomra a szerelmes szív, ha még a túlvilágon sem vár rá boldogság?
- Szomorú. Nem csoda, hogy olyan mogorva volt. Én nem bírtam volna így élni – suttogta a lány, és férjéhez bújt.
- Én sem, pedig megpróbáltam nélküled élni.
- Még jó, hogy nem ment.
- Mit gondolsz, ha nincs James, akkor is levetkőztük volna a büszkeségünk? – kérdezte Harry.
- Nem tudom, de remélem. Mindenesetre, a fiúnknak köszönhetjük, hogy együtt vagyunk – mosolyodott el a fiatalasszony.
- Azért volt benne neked is részed – fricskázta meg felesége orrát.

- Perselus? – szólalt meg egy idő múlva álmosan Ginny. – Végül is, de remélem ő boldogabb lesz, mint azok, akikről a nevét kapta.
- Hát persze, hiszen ő a mi fiúnk lesz, egy igazi Potter, és a Potterek, mindig megtalálják a szerelmet – felelte büszkén Harry.
- De ha nem, majd segítünk neki – kuncogott a lány.
- Elvégre, mi vagyunk a szülei. A szüleik – mondta büszkén Harry. – Nagy, és boldog családunk van. Ez volt az álmom, és valóra vált. Mit is kívánhatnék még?
- Egy tál ecetes uborkát – sóhajtotta a lány.
- Tessék? – képedt el Harry. – Minek nekem uborka?
- Nem neked, hanem nekem. Mindent odaadnék egy tál uborkáért.
- Ez már az, ami Fleure-nél volt, hogy éhes vagyok erre-arra, és mindent ide most, és azonnal? – érdeklődött a férfi.
- Hát, ha nem is azonnal, de öt percen belül – mondta a lány, majd férje tekintetét látva, gyorsan magára húzta a paplant. De Harry ott is megtalálta, és csiklandozni kezdte. Persze nem vitte túlzásba, és egy idő után, inkább átment pocaksimogatásba a dolog.
- Megyek – állt fel, és indult az ajtó felé.
- Hova mész? – nyafogta Ginny.
- Hozom az uborkádat – nevetett Harry, és valóban, egy perc múlva, már egy tál ecetes uborkával egyensúlyozott be a szobába.
- Édes vagy – ült fel Ginny, és beleharapott az első uborkába, majd rágni kezdett.
- Na, hogy ízlik? – kérdezte Harry, de válasz helyett Ginny csak felpattant, és a fürdőbe rohant. – Ennyire nem lehet rossz.

Ginny pár perc múlva sápadtan tért vissza.
- Harry, elvinnéd innen azt a, azt a, valamit? – és még rá nézni sem mert a tálra.
- De Ginny, azt mondtad, hogy uborkát kérsz – lepődött meg a férfi.
- Kérlek, ne mondd ki – nyögött fel a lány, és szája elé kapta kezét.
- Mit ne mondjak ki? Azt hogy uborka?
És Ginny már futott is.

- Bocs szívem – simogatta meg kedvese hátát, aki most oldalra fordulva pihente ki a fáradalmakat. – Hozzak valami mást? Talán egy kis…
- Csend – suttogta a lány. – Nem akarok ételről hallani. Egy szót se.
- Rendben – mosolyodott el, Harry. – Nem beszélek ételről. Szóval a mi kis Albusunk, már most erős egyéniség. Ő diktálja a feltételeket.
- Ez a Perselus örökség – sóhajtotta mosolyogva a lány, majd elaludt.

Harry még sokáig nézte, és simogatta. Bár a lány láthatóan rosszul volt, ő mégis, nagyon boldog volt. Talán még soha életében nem volt ilyen boldog. Ennél csak akkor volt boldogabb, mikor végre a karjában tarthatta második fiát, majd pedig a csöppnyi Lilyt, aki már akkor elbűvölt mindenkit szépségével.
Hiszen mit is akarhatott volna többet a varázsvilág megmentője, mint hogy boldog családja legyen, és hogy övé legyen a legfelelősségteljesebb hivatás, amit csak férfi magáénak tudhat.

Hogy apa legyen, és férj.

Vége