December 28 9:14

Nem sokára indulok az Abszol útra vásárolni. Igazából csak azért írtam, mert a kezem közé került a naplóm, és valami oknál kifolyólag elkezdtem írni. Először el kell mennem a bankba, hogy kivegyek egy kevés pénzt, majd át kell váltanom, tehát kicsit sietek. Megyek is szia!

Az nap 15:45

Nem hiszed el mi történt! Tudni illik, ha tőlünk hamar a bankhoz akarsz érni, át kell vágni a parkon, és akkor percek alatt ott vagy. És kit látnak szemeim? Na kit? Hát persze hogy Kevint azzal a szőke csajjal.  Most nem vett észre, és én se mentem oda hozzájuk, mert siettem. De valamiről nagyon lázasan magyarázott a csajnak... Furcsa.... Na mindegy. Elmentem a bankokba, majd elmentem vásárolni. Siriusnak megvettem a kesztyűt, Remusnak (sok keresgélés után) megtaláltam a könyvet, és megvettem. Egyszer csak egy ötlet jutott az eszembe. Megírtam Emmáéknak, hogy megyek vissza elsején. Gyorsan feladtam a bagolypostán, majd mentem tovább. Még egy kis ideig keresgéltem, majd hazajöttem. Most mennem kell. Segítek anyunak főzni.

December 29 18:39

Jól megkaptam előbb Petuniától. Teázás közben mondtam a magamét, hogy mennyire elegem van ebből az egészből, és hogy James biztos utál, meg ilyesmik...

-         Úr isten! - sóhajtott fel Petúnia.- Milyen egy hisztis liba lettél!

-          Tessék? - néztem rá értetlenül.

-         Jól hallottad. Egy hisztis kis liba lettél! Jaj James nagyon haragszik rám! És ez annyira, de annyira nem jóóóó.... - affektált a húgom, és közben mutogatott.

-         Petunia Evans azonnal fejezd be! - kiabált fel apu.

-         Nem fejezem be! - szólt vissza. - Ez az igazság! Lily az utóbbi időben úgy viselkedsz, mint egy Miss. pics... 

-         Na most már tényleg elég legyen! - sikított fel anyu. - Ne idegesíts a nővéredet! Annyi mindenen keresztülment.

-         Igaza van! - mondtam. - Petuniának igaza van!

Lesütöttem a szemem. Nem hittem volna, hogy egyszer Ő fog engem oktatni... jogosan. Letettem a csészét, és néztem magam elé. Gyorsan felpattantam, elővettem a ládámat, és belepakoltam a talárjaimat, a könyveimet, és egyéb ruhákat, majd elindultam lefelé. Anyu elém állt, és amikor észrevette a ládámat, megkérdezte hová készülök.

-         Nem hittem, hogy valaha ilyet mondok, de Petnek igaza van! Úgy viselkedek, mint egy hisztis liba! A saját lábamra kell állnom, és... - hallgattam el hirtelen.

-         Kislányom! Legalább várd meg a holnapot. Akkor szó nélkül elengedünk – mondta, és megölelt. Sokáig gondolkodtam majd bólintottam és letettem az előszobába a ládámat.

Beszélni akartam Petuniával, de ő már elment az új barátjával a moziba. Így feljöttem, és elkezdtem olvasni.  Most mennem kell. Kész a vacsora!

December 29 20:56

Vacsora után Kevin elhívott sétálni, hiszen esett kint a hó, és tudja, mennyire szépnek látom ilyenkor a parkot. Elmentem, mert hát… miért ne mentem volna. Persze anyu megígértette Kevinnel, hogy vigyáz rám, és nyolcra hozzon haza. Mikor már jó ideje sétáltunk, leültünk egy padra, mert megfájdult a lába. Nem nagyon örültem ennek mert majd megfagytam, de amennyire büszke vagyok, ezt a világ minden kincséért se mondanám el neki! De ő mégis észrevette! Hiába, Kevin Betrayer-nek nem lehet hazudni! Olyan szép ilyenkor a park! Körbe néztem, arcomon volt az a bizonyos levakarhatatlan mosoly, és mire Kevinre néztem, a kezében ott gőzölgött két bögre forró csoki.

-         Ez hogy került ide? – kérdeztem, és elvettem tőle.

-         Varázslat! – kacsintott rám, majd szürcsölgetni kezdte az italt.

Nálunk már hagyomány az, hogy az első percekben senki se tud mondani semmit. Most is így volt, de aztán Kevin kérdezett valami furcsát.

-         Holnap visszamész a sulidba?

-         Igen – mondtam, majd ittam a forró csokiból. – El kell intéznem valamit.

-         Értem. Mikor indulsz?

-         Holnap reggel tizenegykor indul a vonatom. De miért kérdezed? – néztem rá furcsán.

-         Csak úgy! – nevetett fel, majd ivott egyet.

Annyit ültünk kint, hogy teljesen átfagytam, a ruhám tiszta víz volt. De nem akartam szólni, mert olyan jó volt kint ülni, s nézni a havas parkot. Hirtelen tüsszentettem egyet, amit Kevin meg is hallott, miközben kezéből egy csapásra eltűntek a poharak.

-         Hova lettek a poharak? – kérdeztem meglepődve.

-         Hát… benne vannak a zsebemben – ütögette meg lágyan a zsebét. – Te viszont tüdőgyulladást fogsz kapni. Jobb lesz, ha visszamegyünk!

-         Ne! – ellenkeztem. – Még maradni szeretnék.

Kevin megrázta a fejét, mire én elővettem a boci szemeimet. Ezzel meghatottam, és rám terített egy takarót, miközben én a csillagokat néztem. Szokatlanul tiszta ma az ég!

-         Ez hogy került ide? – kérdeztem mikor megéreztem a vállamon a takarót.

-         Neked hoztam! – mosolyodott el.

-         Furcsa vagy! Forró csoki a zsebedből, takaró a semmiből…. – néztem rá gyanakvóan. – Tudom már!

Kevin nagyszemekkel nézett rám, mire én elnevettem magam.

-         Olyan jól ismersz, hogy készültél arra, hogy marasztalni foglak! – nevettem.

-         Igen! – mosolyodott el ő is. – De már tényleg haza kéne mennünk. Megígértem anyukádnak, hogy időben haza viszlek.

Sokáig ellenkeztem, de mikor Kevin szigorúan kijelentette, hogy „Ne nyafogj, hanem nyomás!”, elővettem az óvodás énemet (persze csak hülyeségből), és trappolva elindultam. Jókat nevettünk ezen, majd egyszer csak eszembe jutott, hogy Kevinnek nem rég volt a szülinapja. Mivel Emma született December 2-án, Kevin December 7-én.

-         Jaj, csak most jutott eszembe! Utólag is boldog szülinapot! – kiáltottam egy nagyot.

-         Köszönöm!

-         Milyen 17 évesnek lenni? – kérdeztem.

-         Hát… Semmi különleges nincs benne, csak annyi, hogy csinálhatok olyan dolgokat, amiket eddig nem…  - vigyorodott el, én meg meglöktem gyengén a vállammal.

Addig beszélgettünk, míg haza nem értünk. Elkísért az ajtóig, majd ott megpuszilta a homlokom, és jó éjszakát kívánt. Még egy kevés ideig csak álltam ott, majd bementem. Pont nyolcra hazahozott. Hát igen. A híres Kevin Betrayer féle pontosság. Mellette utáltam meg a késést…

Anyuék elmentek vacsorázni, és kérdezték, hogy megyek-e.

-         Csak ti ketten mentek, vagy Petunia is megy? – kérdeztem, mire ők  azt mondták, hogy Petunia fent van a  szobájában, és leckét ír. – Akkor nem. Legyetek kettesben!

Ahogy kiléptek az ajtón, és meghallottam, hogy a kocsi elhagyja a garázst, felszaladtam a húgom szobájához. Kopogtam, de ő nem válaszolt, így hát benyitottam.

-         Jól van anya tanulok nem látod!? – mondta, majd gyorsan levette a lábát íróasztaláról, és előredőlt, mintha tanulna. Hátra fordult, és meglátta hogy csak Én vagyok. – Mondhattad volna, hogy csak te vagy az.

Azzal visszatette a fülhallgatót a fülébe, a lábát az asztalra. Oda mentem hozzá, leültem az ágyára.

-         Na mi van? Mit keresel még itt? Nincs más dolgod, csak hogy engem szekálj?! – kérdezte majd letette zenelejátszóját, és látványosan olvasni kezdett.

-         Nem azért jöttem, hanem azért, hogy megköszönjem azt amit lent mondtál! – mosolyogtam, mire ő meglepődött, és úgy nézett rám mint egy őrültre. – Teljesen igazad volt! – mondtam majd felálltam, és sétálgatni kezdtem a szobában. – Régebben az ilyen lányokat fikáztuk együtt, most meg én lettem olyan…. Köszönöm – mondtam, megálltam, majd elindultam kifelé, de ő utánam szólt.

-         Nehogy azt hidd, hogy nyalizni akartam. Csak megmondtam a véleményemet! Hiszen a magad fajta gyogyósokat ki nem állom – mondta, de a hangja nem olyan volt mint régen. Kicsit bizonytalanabb volt. Nekem a szemem az ágyára tévedt, és ott volt az a plüsscica, ami egy párnán fékszik, és a párnájára rá van írva hogy Eternally together. Into the endless one and long… Ami annyit tesz, hogy Örökké együtt. A végtelenbe és tovább...

Ez volt a mi mottónk. Amikor ezt a plüsst vettem neki azt hiszem még másodikban, akkor azt hittem kifogja dobni. De nem tett! Elmosolyodtam, ránéztem a húgomra.

-         Örökké együtt…

-         …a végtelenbe és tovább... – fejezte be, majd elmosolyodott.

Utoljára 5 éve mosolyogtunk egymásra önszántunkból! Aztán egyszer csak megölelt… Nagyon meglepődtem, de visszaöleltem. Így álltunk pár percig, majd leültünk az ágyára, és beszélgettünk… Úgy, ahogy már  5 éve nem tettük….