- Ugye ez csak valami vicc? – nyögte ki a döbbent Pipo.
- Per! – kapta Lily a szája elé a kezét – Mit hallottál?
- Terhes vagy? És pont Pottertől? Ez nem… lehet igaz!
- Kotródj innen, Pipo! – dörrentem rá.
- Per, senkinek sem mondhatod el! Ha valaha is barátok voltunk megteszed ezt nekem!
- Csak miattad Lily, csak miattad! – azzal erőtlenül lerogyott az egyik ágyra.
- Mr. Potter, megvizsgálom a lábát!
- Utána beszédem van magukkal! – McGalagony ajkai fenyegetően elvékonyodtak.
- A lábát sötét varázslat érte. Az összes csontja meggyulladt. Szegény gyerek… szerencsére nem égtek el, így nem lesz annyira kellemetlen a gyógyulás. Ezt igya meg – nyomott a kezembe egy serleget. Belekortyoltam és nagy nehezen lenyeltem a borzasztó löttyöt.
- Maradjon nyugton. Reggelre begyógyulnak a csontjai. Eléggé átégtek, így ne mozgassa, mert nagyon könnyen törik. Mr. Black segít átöltözni, elhúzom a paravánt.
Ms. Evans, ez most fájni fog, helyre teszem a vállát.
A paraván mögül hallottam, hogy Lily felnyög egy hátborzongató roppanás kíséretével.
Mire magamra húztam a paplant, és Sirius visszahúzta a paravánt Lilynek már begyógyította a zúzódásait, így ő is csatlakozott az ágyam szélén ülő Siriushoz.
McGalagony úgy nézett ránk, mint ragadozó az áldozatára.
- Tanárnő, mielőtt még bármit is mondana, hadd szögezzem le, hogy…
- Csend legyen, Mr. Potter! Most én beszélek! Tudják maguk, hogy micsoda felelőtlenség ilyen fiatalon gyereket vállalni? Hiszen még maguk is gyerekek!
- Nem vagyunk gyerekek, felnőttek vagyunk, és szeretjük egymást…
- Még mindig én beszélek! Ms. Evans, magától, mint iskola elsőtől, és prefektustól kicsit nagyobb felelősséget vártam volna!
- Éppen felelősséget vállalunk!
- Azt mondtam, csönd legyen, Potter! Kamasz szerelemből nem lehet gyereket vállalni! Mi van, ha összevesznek és szakítanak?
- Ez nem kamasz szerelem – jegyezte meg halkan Lily.
- Persze, hogy most így gondolják, de én is voltam fiatal! A szerelem ebben a korban jön, és megy, de még ezt nem érthetik!
Lilyvel egyszerre nyúltunk a pálcánkért.
- Expecto patronum!
A pálcáinkból kiugrott az ezüst őz és szarvas.
McGalagony egy pillanatra ledöbbent az ezüst állatok láttán, akik észrevéve egymást, összeérintették az orrukat, majd szertefoszlottak.
- Ez elég bizonyíték?
- Akkor is! Nem elég érettek egy gyerekhez! Lehet, hogy lelki társak, hogy tényleg komolyan szeretik egymást, de nem tudják mit jelent egy gyerek!
- Ezt hadd döntsük el mi – ültem fel.
- Minerva! – tért vissza a doktornő – a betegeimnek pihenésre van szüksége, ne izgassa fel őket!
- Még nem végeztünk! – nézett ránk vasvilla - szemekkel, majd fújtatva távozott.
- Piton, maga elmehet! Potter, maga meg maradjon fekve!

Elkezdtek szállingózni a kisebb – nagyobb sérültek. A barátaink közül senki sem sérült meg komolyabban.
Először Melinda, McKenzy és Frank érkezett.
- Üljenek le! – utasította őket a doktornő – Marchbanks, eltört a karja. Egy pillanatra maradjon nyugton! – szólt rá, mert a lány mindenképpen oda akart menni Siriushoz – kész!
Amint a keze összeforrt már repült is Sirius karjaiba, hogy egy hosszú csókkal üdvözölje.
- Ez egy gyengélkedő! – méltatlankodott a javasasszony, miközben Melinda befészkelte magát Sirius ölébe – McKenzy, ezek csak horzsolások, holnapra begyógyulnak, Longbottom, szintúgy. Olcsón megúszták. Á, Lupin, Tonks!

Holdsáp és Dora léptek be az ajtón. Dora kicsit sápadt volt, és Holdsápba kapaszkodott, hogy ne essen el.
- Mi történt?
- Nekicsapódott a falnak, és elvesztette az eszméletét. Nemrég tért magához, de nincs túl jól.
- Fektesse le!
Dora lefeküdt a mellettem lévő ágyra.
- Agyrázkódás. Az éjszakára bent tartom megfigyelésre! A lányok segítenek átöltözni!
- Tudok egyedül is!

Folyamatosan érkeztek a sérültek. Volt, aki súlyosan megsérült, de haláleset nem történt.
- Hála nekem, mert kihallgattam azt a beszélgetést! – húzta ki magát Sirius.
- Mert te mindig jókor vagy jó helyen édes – bújt hozzá Melinda.
- Ugye nem lett baja a… - kérdezte Dora immár a paplan alól.
- Nem, de Per meghallotta, és McGalagony ki van ránk akadva! Ebből botrány lesz, ki fognak rúgni!
- Pipogyusz tartja azt a lepcses száját, vagy azt is megbánja, hogy megszületett – mondta Sirius, és én nagyban bólogattam.
- Nem fognak kirúgni, mert nincs benne a szabályzatban, hogy nagykorú diák ne lehessen szülő… szülő! A szüleim! Meg kell tudnom, hogy mi történt velük!
Kérdésemre válaszolva belépett az igazgató.
- Dumbledore professzor! Hát visszaért?
- Igen, mint látja Mr. Black, itt vagyok! James, fiam! – szólított meg. A keresztnevemen! Rosszat sejtek. A torkom kiszáradt.
- A szüleim? – kérdeztem remegő hangon. Előre féltem a választól.
Az igazgatót szemmel láthatólag meglepte a kérdésem.
- Ismerem a szüleit, pompás emberek, de most nem róluk van szó.
- Nem? – elmondhatatlanul megkönnyebbültem.
- Nem, fiam! Arról, amit ketten hoztak össze – mutatott Lilyre.
Felnevettem, pedig ez sem egy vicces téma. Továbbá az se biztos, hogy tényleg csak blöffölt a halálfaló, de az, hogy nem a halálhírüket hozta az igazgató, nagyon megkönnyebbültem.
- Örülök, hogy jól szórakozik – lepődött meg Dumbledore.
- Ne haragudjon, én csak… mindegy. A gyerek a miénk és örülünk neki, mit nem lehet ezen nem érteni?
- Biztosak benne? – nézett ránk kétkedve azokkal az átható kék szemekkel.
- Igen! Mindenki azt mondja, hogy nem tudjuk, mekkora felelősséggel jár, de ez nem igaz!
Szeretjük egymást, van saját házunk, közös életünk!
- Rendben, ha ennyire biztosak benne… a maguk élete. Tényleg, Mr. Black! – fordult Sirius felé – szeretném megköszönni, hogy jelezte a támadást.  Örülök, hogy jókor volt, jó helyen! Ezzel sokak életét mentette meg.
- Én is örülök, és köszönöm.
- További szép napot – köszönt el az igazgató, majd távozott.

- Mondtam, hogy blöffölt – fordult felém Sirius.
- Ez még nem bizonyíték arra, hogy valóban nincs bajuk, csak nem erősíti meg azt, hogy meghaltak.
- Dumblicsek tudná, ha úgy lenne! Na, megyünk! Sziasztok!
Azzal Melindával együtt távoztak. A többiek is búcsút intettek és elhagyták a gyengélkedőt, csak Holdsáp maradt ott Dorával.
- Mondtam, hogy ne, vagy nem mondtam? – dorgálta a lányt Holdsáp.
- Egy tucat halálfalót elintéztem!
- És a tizenharmadik áttörte veled a falat!
- Senki sem tökéletes – húzta fel az orrát Dora sértetten és felénk fordult.
- James, hogy vagy?
- Pontosan úgy, mint akinek felgyújtották a lába csontjait. Nem tudok megmozdulni és veszettül fáj. Tetejébe el van zsibbadva.
- Mindjárt megsajnállak – mosolyodott el Lily.
- Hogy vannak a többiek? – kérdeztem az éppen felénk járó doktornőt.
- Túlélik – válaszolta kurtán – lába?
- El van zsibbadva, mert nem tudom mozgatni.
- Máskor jobban vigyáz!
- Persze, majd legközelebb, ha jókedvemben halálfalóval harcolok, aki azzal henceg, hogy megölte a szüleimet, akkor majd jobban vigyázok! – csattantam fel.
- Meghaltak a szülei? – döbbent meg.
- Nem tudom. Van valakinél pergamen és penna? Írok nekik!
- Tessék.
- Köszönöm.

Kedves anya és apa!
Nagyon remélem, hogy nincs semmi bajotok. Nem tudom, hogy tudjátok – e, de halálfalók törtek a suliba. Az egyik azzal hencegett, hogyan ölt meg titeket!
Kérlek, válaszoljatok gyorsan, és nyugtassatok meg az ellenkezőjéről!
Ölel, és idegesen várja a választ: James.

- Valaki felviszi nekem a bagolytoronyba? – tekertem össze a kész levelet.
- James, odanézz! – mutatott az ajtóra Lily.