1978. Április 5.

Hát igen, a szülinapom tényleg kicsit… érdekesen sikerült. Ha nem lett volna elég a reggeli fejfájás, még Lilyvel is meg kellett küzdenem, akinek nem tetszett, hogy folyton leiszom magam.
Pedig ő mondta, hogy érezzem jól magam, és tehetek én arról, hogy ilyen, ha jól érzem magam?
Mindegy. Nagyobb problémánk is van. Mégpedig a bajnokság elődöntője.
Ez az utolsó évünk, és mióta én a csapatban vagyok, soha még egyetlen bajnokságot nem vesztettünk el. Viszont az ideitől tartok egy csöppet, ugyanis az elődöntőt a Mardekárral játsszuk. Ha sikerül leverni őket, akkor a Hollóhátat meg tudjuk verni a döntőben, de zöldek túl erős csapatot hoztak össze idén.
Már csak pár napunk van a meccsig, és szívem szerint minden egyes pillanatban edzenék a csapattal, de ezt kivitelezhetetlen.
- Jól van – szóltam este a csapathoz edzés előtt – szeretnék egy kis figyelmet fiúk-lányok! Az a helyzet, hogy már nincs sok időnk a meccs előtt, és szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy az ellenfelünk nagyon erős az idén. Tehát azt szeretném, hogy mostantól a meccsig mindennap, tanítás után lejönnénk a pályára és sötétedésig edzenénk.
- Megőrültél? – adott hangot döbbenetének Sirius – egy hétig minden nap? Nem, szó sem lehet róla.
- Sajnálom, Sirius, de én vagyok a kapitány és az van, amit én mondok! Különben is, megkértelek már, hogy az öltözőbe ne hozz vendéget – néztem rá az ölében ülő Melindára.
- Nem fogom minden délutánom a pályán tölteni, csak azért, mert azt hiszed, hogy nem nyomjuk le a Mardekárt
- Melinda kérlek, menj ki - szóltam rá erélyesen a lányra, mire az, megérezve a vihar közeledtét gyorsan kiszállt Sirius öléből és kiment az öltözőből.
- Mi a franc bajod van?  - állt fel Sirius is a padról.
- Hogy megállás nélkül csak a csajjal vagy elfoglalva! Késel az edzésekről, már ha nem lógod el…
- Mit akarsz még edzeni rajtunk? Teljesen jó kondiban vagyunk!
- Tényleg? – húztam fel a szemöldököm, és megdobtam a kvaffal. Utána nyúlt, de kicsúszott a kezéből – még mindig így gondolod?
- Én… - kezdte – mit akarsz tőlem?
- Hogy a meccsig a kviddiccsel foglalkozz, és ne Melindával!
- Jól van. Leszállsz rólam, ha azt mondom, hogy nem nyúlok hozzá az elődöntőig? Kiverem a fejemből. Igazad van, a meccs, és bajnokság fontosabb mindennél!
- Akkor mindenkinek oké, hogy minden tanítás után itt találkozunk? Szuper, akkor indulás kifelé!

Az edzés után fáradtan, izzadtan, sétáltunk fel a kastélyba.
- Ne haragudj, hogy úgy rád ripakodtam, de ideges vagyok. Ez egy nagyon fontos meccs lesz, és végre tudnánk egyenlíteni Malfoyéknak. Máig nem tudom elhinni, hogy úszhatták meg ezt a halálfaló dolgot, pedig mondtam, hogy ő szervezte az egészet. De sajnos ez nem elég bizonyíték.
- Nyugi, igazad volt. Kicsit mostanában elhanyagoltam az edzéseket, csak tudod, Melie tud győzködni, hogy miért foglalkozzak inkább vele.
- A részletek nem érdekelnek.
- De engem igen! – zárkózott fel mellénk Frankie.
- Tudod, van az a kis áttetsző…
- Erre nem vagyok kíváncsi – mondtam és kicsit lemaradtam – Minden rendben, Holdsáp?
- Persze, csak közeledik a holdtölte…
- Van még addig egy hét, ugye?
- Igen.
- Fogsz tudni azért játszani?
- Ne aggódj, James, semmi sem veszélyezteti az elődöntőt.
- Nem azért, csak, hogy ne terheld meg magad túlságosan.
- Minden rendben lesz.

- Mehetek először tusolni? – kérdeztem, mikor már a toronyban voltunk. Ledobtam a seprűm a ládámba.
- Menj.
Ledobáltam az izzadt mezemet, és befeküdtem a kádba.
Nyugalom, nem lesz semmi baj… átvesszük még párszor a stratégiát, Sirius és megkomolyodik, minden rendben lesz, és lenyomjuk az átkozott zöldeket.
Ezzel a megnyugtató gondolattal lemostam magamról az izzadságot, átmostam a hajamat, majd átadtam a fürdőt a többieknek.

Lementem a klubba, hogy tanuljak valamicskét, és nem utolsó sorban találkozzak az én kis vörös hajú kincsemmel, akit ma alig láttam, mert kevés óránk volt együtt.
Arra viszont nem számítottam, ami lent várt.
Csak a végét láttam az eseménynek, ami nem más volt, mint hogy Melinda bőgve felképeli Siriust felrohan a lánytoronyba.
- Lily!
- Ne most! – szólt rám, és Melinda után szaladt.
- Sirius, mi történt? – fordultam a megsemmisült fiú felé.
- Hallotta… amit mondtam… az öltözőben, hogy nem olyan fontos, mint a bajnokság. A képembe vágta, hogy akkor legyen a kupa a barátnőm. Szakított velem…
- Sajnálom – veregettem vállon, de lerázta a kezemet.
- Mindennek te vagy az oka! Ha nem szállsz rám, nem mondom ezt, és nem hallja meg, és nem szakít velem!
- Sirius… nem én kértem, hogy mondd ezt!
- De, mert tudtam, hogy csak így szállsz le rólam! Egy szó se volt igaz belőle, csak azt akartam, hogy békén hagyj! És most nézd, mit csináltál!
- Sirius, ne kend rám az egészet! Nem én mondattam ki veled, hogy nem fontos neked, és mindenekelőtt, ha nem hozod le magaddal edzésre, nem hallja meg!
- Edd meg, amit főztél, én kiszállok a csapatból!
- Sirius, ezt nem teheted!
- De megtehetem, és meg is teszem! Egy rabszolga hajcsár vagy, egy szadista! Nem vagy való csapatkapitánynak, de semminek sem! Előre sajnálom szegény lányodat, hogy ilyen apja lesz!
Egy szabad percet nem fogsz neki hagyni, gondolom.
- Ezt nem kellett volna!
- Miért, mit csinálsz? Büntetőmunkára küldesz? Ja, az a csajod, nem te! Remek páros vagytok, szegény gyerek! Ti lesztek a legpocsékabb szülők a világon!
- Igen? Én legalább nem üldöztem el a barátnőmet! – nem zavart minket, hogy a klubban mindenki minket néz.
Sirius előkapta a pálcáját.
- Gyerünk, átkozz meg, legyél olyan, mint a családod! Legyél Black! Esetleg használj fekete mágiát! Az úgyis a véredben van! – üvöltöttem a képébe.
Sirius átka a karomba csapódott. Mikor észrevette, hogy eltalált, megrémült, és kirohant a klubból.
Uramisten, mi lett a legjobb barátomból…