Rákötöttem a bagoly lábára, és kiengedtem az ablakon. Leültem a székre, és csak úgy bámultam az ablakon kifelé. Mikor le tettem az asztalra a kezem észre vettem még egy felbontatlan borítékot. Ám ennek a borítéknak még a tapintása is más volt. Gyönyörű szép kék volt, és a tapintása selymes volt, mikor megnéztem ki küldte kicsit meglepődtem!

Miss Evans részére Roxfort Boszorkány- és Varászló szakiskola
2. emelet Griffendél klubhelyiség Beauxbatons Tehetség gondozó iskola Franciaország

Elképzelni se tudom, hogy mit akarnak tőlem, hiszen abból az iskolából nem ismerek senkit. Ráadásul Tehetséggondozó? Felnyitottam a levelet, és olvasni kezdtem.

Tisztelt Miss Evans!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Beauxatons Tehetséggondozó iskolába. Iskolánk ebben a tanévben megindította a Színművészeti Varázslóakadémia* előkészítő évfolyamát, amelybe tehetséges fiatalokat készítünk fel arra, hogy a fentebb említett méltán világhírű akadémiára akár ösztöndíjjal bejuthassanak. Mivel az idei tanév már elkezdődött, csak most, a félév végén tudna átiratkozni hozzánk. Ne aggódjon Dumbledore professzorral már mindent megbeszéltem. Kérem január 14-ig legkésőbb a válaszát.

Üdvözlettel: Id. Madam Maxime Igazgatónő

Még elolvastam párszor. Nem bírtam felfogni a levél tartalmát. Így levéllel a kezemben lementem a klubhelyiségbe, ami még mindig tele volt diákokkal. James észre vett, és oda akart jönni hozzám, de jeleztem neki, hogy most inkább ne. Átfurakodtam köztük magam, majd lementem a Nagyterem előtti kis aulába, ahol leültem. Felhúztam térdeimet, és csak úgy bámultam ki a fejemből. Igazából örülnöm kellett volna, hiszen nem sokaknak adatik meg ez.... De mégis... Ha elmennék, itt kéne hagynom Jamest és a többieket. Nem tudom mit tegyek...

Január 5 22:19

Hihetetlenül hangzik, de már vége van a bulinak. Mindenki elment már aludni, és a klubhelyiségben nyoma sincs annak, hogy buliztunk volna ott. Leültem a kanapéra, felvettem az egyik prófétát a földről, és olvasni kezdtem. Talán egy-két percig olvashattam, amikor megjelent előttem Kevin.

 - Szia leülhetek?

 - Persze üljél csak! - mondtam majd arrébb húzódtam.

 - Hallottam kaptál egy levelet a Beauxbatons-ból... - mondta miközben leült.

 - Honnan tudod? - kérdeztem.

 - Onnan, hogy jövőre én is oda megyek... ebben az évben a Roxfortban leteszem a vizsgáimat, aztán jövőre Irány Franciaország! - mondta lelkesen.
Mikor meglátta, hogy én nem vagyok ennyire lelkes, akkor elkomolyodott.

 - Nem is örülsz?

 - De örülök! Csak … Ha elmennék, akkor itt kéne hagynom Jamest, Emmát, meg a többieket...

 - Hát igen... - mondta majd maga felé fordított. - Lily ugye tudod, hogy egyszer van ilyen lehetőség az életben?

- Tudom! De nem hagyhatok mindent itt! A Roxfort... Az otthonom... - mondtam egyre halkabban.

- Bárhogy is döntesz... - kezdte, mialatt felállt. - Tudom, hogy helyesen fogsz dönteni! Jó éjt! - Mondta majd megsimította a vállam. Még ültem egy kis ideig, majd felmentem a hálóba, ahol (ismét) együtt alszom Jamesszel. Szerencsémre ő már aludt, így elég volt csendben befeküdnöm mellé.

Január 6. 12:32

 Holnap lesz vége a téli szünetnek, és a szüleim úgy félóra múlva itt lesznek. Ellenben a Potter házaspár, és Pandora most indulnak.

 - Hiányozni fogtok! - mondta James.

- Nekünk is drágám, de majd találkozunk! - mondta Pauline, és megölelte fiát. - Te is hiányozni fogsz Lily!

 - Köszönöm Pauline! - mondtam és viszonoztam az ölelést. Hirtelen Pandora futott felém, és a nyakamba ugrott.

- Szia kishercegnőm! Aztán vigyázni azokkal az álmokkal! És ne feledd – mondtam miközben megpusziltam. - bármikor felkereshetsz! Letettem Pandorát. És rámosolyogtam a Potter házaspárra.

- Lily te is bármikor felkereshetsz minket. Főleg ha egy fontos döntés előtt állsz! - mondta Pauline, egy sokat mondó pillantással. Hirtelen megijedtem. Talán megtudta?

 - Köszönöm Pauline! – mosolyogtam rá. Amikor a Potter család elhagyta a roxforti birtokot, úgy gondoltam, hogy nem érdemes felmenni, mert mindjárt jöhetek vissza anyuék miatt. Így inkább varázsoltam egy széket, és leültem. Sokáig gondolkodtam a mostani helyzetemen. Hiszen épp kibékültem Jamesszel, és most kell elmennem? Inkább azon kéne így agyalnom, hogy milyen módon tudja meg James. Amikor feleszméltem, már láttam a távolról közeledő családomat. Gyorsan felálltam, és eléjük mentem.

 - Sziasztok! Nagyon hiányoztatok! – mondtam majd megöleltem őket. Első amit észre vettem rajtuk, hogy nem hoztak táskát, se bőröndöt. A második pedig, hogy Petunia húgom ujján ott csillog egy eljegyzési gyűrű.

 - Szia kicsim! Hiányoztál! - mondta apu, és megpuszilta a homlokomat.

- Ti is nekem! - simogattam meg aput. - De ne fagyoskodjunk itt lent! Gyertek menjünk fel a szobámba ott jó meleg van! Feljöttünk a szobámba, és leültünk beszélgetni. Majd leírom, hogy mit beszéltünk.

Január 6. 15.30 Ott tartottam, hogy leültünk beszélgetni. Ahogy leültünk, anyuék arca teljesen más milyen lett. Arcuk elkomolyodott, és csak néztek engem.

- Kislányom ugye minden rendben? - kérdezte anya.

- Igen. Csak mostanában úgy minden összejött.

 - És mi van a babával? Már ugye kicsit megnyugodtál?

- Nagyjából... Bár még egy kicsit fáj ha rágondolok. - mondtam.

 - Akkor inkább hagyjuk is a témát! - mondta Petunia, és leült mellém. - Mindennek megvan az oka. És én biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségetek arra, hogy babátok legyen.

 - Köszi Petunia! - öleltem meg. - Örülök hogy itt vagytok. Mivel nem csak a babáról szerettem volna veletek beszélni...

- Hanem? Baj van?! - kérdezte apa ijedten.

 - Nem! Vagyis nem tudom... - Azzal elmeséltem nekik a levelet amit kaptam, azt hogy felvettek egy színművészeti tagozatba, és hogy el kéne mennem Franciaországba. Ők nem szóltak közbe, csendesen végig hallgattak. Amikor befejeztem vettek egy nagy levegőt.

- Büszke vagyok rád Lily! Már kiskorod óta arról álmodozol, hogy Színművészetibe járhass! - nevetett anyu.

 - Igen! Akkor mi a gond? - kérdezte apu.

 - Tudom hogy erre várok már mióta az eszemet tudom, de nem mehetek el Franciaországba! Hiszen akkor itt kéne hagynom mindenkit!

- James már tudja? - Nem... Még nem tudtam neki elmondani....

 - Nem tudtad, vagy nem merted? - nézett a szemembe anyu.

 - Nem mertem... de hát most jöttünk megint össze! Nem tehetem meg, hogy csapot-papot itt hagyok és elmegyek innen....

 - Ha James igazán szeret, akkor megérti... És én biztos vagyok benne, hogy Emmáék támogatnának!

- Abban biztos vagyok!

 - Hát akkor? - kérdezte Petunia.

 - Nem tudom... Lehet attól félek, hogy ha elmegyek megint kezdhetek mindent elölről... - mondtam, és oda sétáltam az ablakhoz. - Félek ha most elmegyek mindenkit elveszítek! Még egy kicsit ott álltam, de mikor visszafordultam egymás mellett ültek és engem néztek. - El kell mennem igaz? - kérdeztem tőlük.

 - Igen – mondták egyszerre. Olyan filmbeli pillanat volt.... Ott szokott lenni ez a szinte hihetetlen összhang a „szereplők” között. Még egy kicsit beszélgettünk, majd egyszer csak feljött James

. - Á Mr. És Mrs. Evans! - köszönt a szüleimnek James. - Petunia.

 - Szia James! - köszönt vissza anyu. - Épp most indultunk volna valamit enni. Magatokra hagyunk titeket...

- Nem szükséges. Inkább lekísérném magukat!

 - Szerintem maradnod kéne fiam! - mondta apu.

- Nem. Mr. Evans én is pont a konyhára mentem, csak felnéztem, hogy Lily jól van-e.

 - Hát rendben James. De fiam hányszor mondjam neked, hogy hívj csak Kate-nek? - kérdezte anyu mosolyogva.

 - Inkább átmenetileg maradnék a Mrs. Evansnél! - nevetett James. - Akkor elkísérem a szüleidet. Szia drágám! - csókolt meg. Ahogy anyuék elhagyták a szobát, észrevettem hogy Petunia itt maradt. Leültem mellé, és megkérdeztem ki jegyezte el.

 - Na mesélj! Ki a szerencsés?

 - Mi van? - kérdezte majd leesett neki. - A srác neve David Vain.

 - Nem vagy valami lelkes...

 - Hát tudod nem nagyon vagyok belé szerelmes... Sőt ha rá nézek akkor egyenesen rosszul vagyok.

 - Akkor ne menj hozzá!

 - Azt hiszed nem jutott eszembe? De nem mondhatom le az eljegyzést! Mert David nem rég meg betegedett, és ha most még én is elhagyom, akkor tuti kikészül.

 - De ha nem szerelemből házasodsz, az nem éri meg! Csak a saját életedet szúrod el! - mondtam, miközben megöleltem. - És van egy személy, aki jobban megdobogtatja a szívedet? - Van. Vernon Dursley a neve, és tavaly óta udvarol nekem. És nem valami izomtömb, de olyan kedves, meg minden...

 - Hát akkor is próbálj meg vele beszélni! De mindenféleképpen beszélj Daviddel. Ígérd meg! - Rendben! Megöleltük egymást, és még pár percig csak úgy ültünk. A húgomat elnézve úgy döntöttem hogy elmegyek Franciaországba. Hiszen talán pont az kell, hogy egy kicsit távol legyek a Roxforttól. Hiszen annyi minden történt velem itt, hogy talán kicsit „szünetet kéne tartanunk”.

 Január 6. 18:24

űMost mentek el anyuék. Amikor még délután visszajöttek a konyháról elmondtam nekik, hogy elmegyek. Ők örültek neki, mert azt mondják ez egy nagy lehetőség. De a szívemre kötötték, hogy elmondom Jamesnek. Én persze azt mondtam hogy természetesen... De nagyon nehéz lesz betartani. Most írtam meg a válaszlevelet.

Tisztelt Igazgatónő!

Megtisztelt a levelük, és nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Természetesen élnék is vele. Annyit szeretnék megkérdezni, hogy milyen módon jutok el Franciaországba, és mikor indulnék? És a Tankönyveimet mikor vegyem meg?

Üdvözlettel: Lily Evans

Igen nem valami frappáns, de ínnyira izgultam, hogy nem tudtam jobbat írni. Szerintem igaz tömör, de tartalmas. Vagy nem. Feljegyzés magamnak: Tanulj meg levelet írni! Azt még mindig nem tudom hogyan mondom Jamesnek... Csak eddig számtalan alkalmam lett volna elmondani neki, de valami mindig közbe jött. Egyszer Sirius jött be, máskor Emma, aztán meg James elaludt... Lemegyek vacsorázni. Addig is gondolkodok…

 Január 6 20:10

Összevesztem Emmával. Hogy miért? Elmesélem. Tehát lementem vacsorázni, és sokat gondolkodtam. Végül arra jutottam, hogy holnap elmondom nekik, mert ma nem történt semmi idegesítő, és most pont én rontsam el a kellemes hangulatot? Nem visz rá a lelkiismeret... Miután ezt megbeszéltem magammal, fogtam egy tálcát, és összeszedtem jó pár finomságot Jamesnek, és elindultam felfelé a szobánkba. Kicsit vicces látvány lehettem... Ám amint felértem a szobánkba Jamest sehol se találtam, helyette ott ült Emma a kezében a Színművészeti akadémiáról kapott levelemmel

. - Szia Lily!

- Szia Emma! - mondtam majd letettem a tálcát egy kis asztalra. - Mit keresel itt?

- James megkért, hogy vigyek le neki az asztalról egy könyvet, de helyette ezt találtam – mondta felmutatva a levelem. - Lily mi folyik itt?

 - Semmi érdekes... - mondtam.

 - Ne nézz hülyének! Mi az hogy elmész és nem is szólnál róla? - kérdezte idegesen.

- Én szólni akartam!

 - Igazán? És mégis mikor? Lily a levélben azt írják neked, hogy holnap indul a vonatod! - kiabálta Emma, és odaadta a levelet. - Ne nézz rám így, igen felbontottam, mert elolvastam az előzményt! Nem lett volna szabad tudom!
 Kikaptam a levelet a kezéből, és elolvastam.

Tisztelt Miss Evans!

Örömmel vettem tudomásul, hogy elgondolkodott ajánlatunkon. A legközelebbi vonat holnap 1315-kor indul a Roxmortsi Vasútállomásról. Nagyon örülnénk neki, ha azzal ide jönne iskolánkba. A tankönyveit, és az egyenruháját, már elintéztük, képzelje Dumbledore igazgató úr volt olyan kedves, és megvetette az ön számára. Akkor szeretettel várjuk iskolánkban.

Üdvözlettel: Madam Maxime Igazgatónő

Mialatt elolvastam Emma elment az ajtóhoz, és onnan szólt vissza, nagy csalódottsággal a hangjában:

- Miért nem szóltál? Hiszen nem mondtuk volna azt, hogy maradj. Tisztában vagyunk abban hogy ez mekkora lehetőség a számodra!Azt hittem ismersz minket ennyire.

- Várj! - kiáltottam utána.

- Nyugodj meg nem mondom el senkinek! - mondta haragosan. - Az a te dolgod lesz! Mondta majd becsapta az ajtót. Lefeküdtem az ágyra, és beláttam hogy Emmának igaza van... Aztán az is eszembe jutott, hogy holnap vége a téli szünetnek... De legjobban a holnapi reggelitől félek... Ugyanis Emma tuti nem hagyja hogy ne mondjam el.

Január 7. 08:03

Most ültünk le reggelizni. Mindenki felszabadultan beszélget, kivéve engem meg Emmát. James észre is vette.

- Miért vagy ilyen feszült szívem?

 - Semmi. Jól vagyok! - erőltettem egy mosolyt az arcomra. James egy puszival lezárta ezt a beszélgetésünket majd feldobottan evett tovább. Az ajtó felől McGalagony professzor sebes léptekkel jött felénk.

- Üdvözlöm magukat! Az igazgató úr kért meg, hogy szóljak mindenkinek, hogy ebédnél mindenféleképp legyenek itt. Akkor érnek vissza a téli szünetről diáktársaik, és Dumbledore professzor beszédet óhajt tartani az itt történtekről.
Mi hevesen bólogattunk, majd házvezetőnőnk amilyen sebesen jött, olyan sebesen távozott.

 - Na részemről tele vagyok! Sirius nem megyünk el kicsit kviddicsezni? Igaz hideg van kint, de az utóbbi időben nem nagyon tudtunk gyakorolni? – kérdezte James.  

- Dehogy nem pajtás! Szia gyönyörűm – csókolta meg Emmát.

 - És tőled is szia Lily. Ne haragudj hogy nem kapsz te is olyat mint Emma, de attól tartok James keresztbe elharapná a torkomat. - nevetett.

- Abban biztos lehetsz barátom! - nevetett James is, majd megcsókolt, és elindultak.

- Várjatok! - kiáltott utánuk Emma. - Lily szeretne mondani valamit...

- Igen? - mondták egyszerre, és rám néztek. Én elpirultam, és csak bámultam magam elé.

- Nem fontos! Menjetek csak! - mondtam nekik. majd mikor elmentek felnéztem, és szembe találtam magam Emma dühös arcával. Megrázta a fejét, ledobta a szalvétát a kezéből, és elment. Én még egy kis ideig ültem ott, majd felmentem a szobába, hogy megnézzem összecsomagoltam-e. Felfelé menet alatt láttam, hogy lassan az iskola is készül a többi diák fogadására. A csata alatt tönkre ment bútorokat, vagy dísztárgyakat helyrehozták, és nagy rohanással takarítanak.

Felmentem a szobába, és valamiért egyből az asztalhoz mentem, ahol a kezem ügyébe került az ékszeres dobozom. Egyből kivettem belőle azt a nyakláncomat, amin rajta van a Lily Jameses medálom, és feltettem a nyakamba. Körbe néztem, és annyi emlék jutott eszembe, hogy szinte beleszédültem... Egészen elsős koromig visszamenően. Amikor elsőben megláttam Jamest és a többieket, nagyon jóba lettem velük, csak aztán ők lettek a tekergők, és kicsit eltávolodtunk egymástól. Emmáékkal persze elsőtől jóban voltam, és igen kevés helyzetet tudok mondani amikor úgy összevesztünk, hogy sokáig nem beszéltünk egymással. Mind a hármunk tudta hogy számíthat a másikra. És abban a pillanatban eszembe jutott hogy elmegyek innen... Ahol felnőttem, ahol talán eddigi életem legszebb hat évét töltöttem. Amikor baj volt, vagy épp nagy akadályba ütköztem, a barátaim mindig ott voltak, és segítettek... És most elmegyek egy másik iskolába, sőt egy másik országba.... Mi lesz velem? Ki segít fel majd, ha elbotlok?

* A Színművészeti Varázsakadémiát nem én találtam ki, a Bogar bárd meséi könyvből írtam ki :)