A nap kellemesen telt. James szülei egy hétig házon kívül voltak, úgyhogy teljesen elengedhették magukat. A lányok hideg vacsorát ütöttek össze, amit a csillagos ég alatt piknikezve fogyasztottak el. James kézen fogta Lilyt, felhúzta a takaróról, és sétálni hívta.

-              Szerinted, meddig bírja még anélkül, hogy ne másszon rá? – Sirius követte tekintetével a távolodó alakokat, és csak azután válaszolt Lara kérdésére, hogy azok belevesztek a sötétségbe.

-              A kérdés inkább az, Evans meddig tudja még leszerelni?

-              Hm… - Lara felnézett a csillagokra. – Roxfortban próbáltad a szabadég alatt?

-              Hogy is ne, hogy Sinistra prof meglessen a csillagvizsgálóból? – Lara kacéran nézett rá.

-              Itt nincs csillagvizsgáló… - közölte csak úgy mellékesen, miközben hosszú ébenfekete haját csavargatta.

-              Tényleg nincs. – Sirius egy mozdulattal rágurult, és a földhöz szegezte.

*

Jamesnek szemernyi kétsége sem volt felőle, hogy Lara és Sirius mivel ütik el az ajándékba kapott időt, és afelől sem volt kétsége, hogy semmi kedve őket megzavarni, már csak a saját lelkibékéje érdekében sem. Nincs kedve Sirius pucér fenekével álmodni.

Ha fel is tűnt neki Lily zavart viselkedése, egészen addig biztosan nem jutott el a tudatáig, míg Lily hirtelen meg nem torpant, ezzel őt is megállásra kényszerítve.

-              Valami gond van? – kérdezte kissé csodálkozva.

-              Mondanom kell valamit.

-              Ez nem kezdődik túl jól.

-              Azt hiszem, elég sok mindenen múlik majd, hogy a gyenge kezdés után mégis megfelelő legyen a végszó. – James szemöldöke összeugrott.

-              Miről beszélsz tulajdonképpen?

-              Azt hiszem… - Lily elakadt.

-              Igen?

-              Szóval…

-              Lil, mondd el mi a baj. Ketten megoldjuk. – James arcára egyre inkább kiült az aggodalom, ahogy kinyújtotta felé a kezét, és magához húzta.

-              Készen állok.

-              Rendben akkor mondd el. – A fiú felemelte Lily állát, hogy a szemébe nézhessen.

-              De hiszen épp most mondtam. – James most már végleg elvesztette a fonalat.

-              Ne haragudj, de nem értem.

-              Azt mondtam, készen állok.

-              Rendben, de mire?

-              Ó, te értetlen tökfej! – Lily megragadta James pólójának nyakát, lehúzta magához, és szájon csókolta.

-              Ez most az, aminek gondolom?

-              Mi lenne, ha befognád? – James engedelmeskedett, felkapta Lilyt a földről, a lány pedig a derekára kulcsolta a lábát. James elindult a ház felé, mire a lány ijedten kapta fel a fejét.

-              Mi csinálsz?

-              Remélem, nem gondoltad komolyan, hogy itt fogunk először szeretkezni a fák között!

-              Valójában nem igazán a hol járt a fejemben.

-              Öreg hiba, még szerencse, hogy nekem eszembe jutott.

Ahogy felértek James szobájába, ami, mint délután kiderült Lily számára, egyike volt a toronyszobáknak a fiú leállította a földre, majd megfordult, hogy kulcsra zárja az ajtót. Nem kérdezett semmit csak közelebb lépett, és ezúttal sokkal gyengédebben csókolta meg Lilyt, mint korábban. Szinte észrevehetetlenül terelte az ágya felé, miközben a karjában tartotta, és hagyta, hogy a lány felengedjen, beleolvadjon az ölelésébe.

James az ágyra fektette, és fölé került, egyik lábát a combjai közé csúsztatta, kezével pedig bejárta egész testét. Lily nem ellenkezett. Túl régóta várt már, és túl régóta várakoztatta Jamest is. A fiú pedig türelmes volt, soha nem erőszakoskodott vele, és nem sértődött meg, ha az utolsó pillanatban hátrált ki. De most képtelen volt megálljt parancsolni. Nemcsak neki, hanem saját magának sem tudott. Ahogy az utolsó ruhadarab is lekerült róla, még mindig biztos volt benne, hogy nem fogja megbánni. Pont ott van, ahol lenni akar, ahol lennie kell, és ahova tartozik.

*

James hajnalban nem bírta tovább. Olyan dühös volt, mint még talán soha életében. Óvatosan felállt, hogy ne ébressze fel Lilyt, és kiosont a szobájából nyíló fürdőbe. Odaállt a tükör elé, és csak bámulta a visszanéző tehetetlen arcot. Egy ökör, egy címeres ökör volt. Belebokszolt a tükörbe, amivel semmi mást nem ért el, csak hogy az eltörött, az ökle pedig vérezni kezdett. Hogy nem jött rá előbb? Hiszen annyira egyértelmű volt minden. Lily zavara valahányszor próbálkozott nála, a hónapokig tartó várakozás. Minden! Minden egybevágott, ő mégsem figyelt oda eléggé. Vagy csak nem akart odafigyelni, vallotta be magának. Nem volt durva, a legkevésbé sem, de még ennél is gyengédebb lett volna, ha tudja. Mert tudnia kellett volna! Ez… Hirtelen kinyílt mögötte az ajtó, és az eldeformált tükörben megpillantotta Lily kócos haját és még mindig kipirult arcát.

-              James? – A lány mögé lépett, és gyengéden átölelte a derekát. – Mi a baj? Mi bánt? – Lily tudta, abban a pillanatban tudta, mikor megtörtént, hogy hibát követett el. James szeme elkerekedett a megdöbbenéstől, és hosszú másodpercekig némán, minden önuralmát összeszedve visszakozott, a visszavonulás és a folytatás között, egészen addig, amíg ő újra magához nem húzta. Most már mindegy, nem változtathatott azon, ami megtörtént. James nem nézett rá az összetört tükörben, görcsösen szorította a mosdót, és feszülten szuggerálta a csapot. Szavai szinte jéggé fagyasztották a levegőt, mikor megszólalt.

-              Jogom lett volna tudni! - Nem kiabált, nem dühöngött. De ettől csak még rosszabb lett az egész. Az, hogy ennyire próbált uralkodni magán, csak azt bizonyította, maga sincs tisztában vele, pontosan mit is tenne, ha kiengedné folyamatosan duzzadó haragját. Lily megfontoltan ejtette ki tapogatózó szavait.

-              Mégis mit? – Jamesnek ez a kérdés olyan volt, mint a kegyelemdöfés. Leomlott az a törékeny fal, ami egész eddig kordában tartotta a tombolását.

-              Hogy mit? Egyszer már figyelmeztettelek, hogy ne játssz velem, Lil! Nagyon jól tudod, hogy mit. El kellett volna mondanod, hogy még szűz vagy. Azt hittem… A pokolba az egésszel! – Ellökte magát a mosdótól, kissé hátrataszítva ezzel a lányt is, és szembe fordult vele. – Nem én vagyok az első barátod. Volt legalább két hosszabb távú kapcsolatod előttem.

-              Azt hitted, nem te leszel az első.

-              A logikád kikezdhetetlen, édesem. – A szó ezúttal úgy hangzott a fiú szájából, mint valami trágár káromkodás.

-              Ne beszélj így velem!

-              Ne haragudj! Egyszerűen csak… - James ismét megpróbálta visszafogni indulatait. Emlékeztette magát, hogy nem is igazán Lilyre dühös, mint inkább magára. - Szólnod kellett volna.

-              És akkor mi lett volna? Mi jelentősége? Akkor is te lettél volna az első. Semmi nem változott volna.

-              Tévedsz! Ez rengeteg mindent megváltoztatott volna. Először is megértettem volna, miért nem akartad eddig. Vártunk volna még. Várnunk kellett volna még! Jobban odafigyeltem volna, és kevesebb fájdalmat okozok.

-              Így is épp elég figyelmes voltál. – Lily gyengéd szavai csak olajat öntöttek a tűzre.

-              Te ezt nem érted! – csattant fel James. – Fájdalmat okoztam neked, amit soha nem akartam, és ami soha nem történt volna meg, ha tisztában vagyok a helyzettel, vagy legalábbis sokkal elviselhetőbb lett volna.

-              Ne túlozz! Egyáltalán nem fájt annyira, mint amennyire beállítod.

-              Sajnálom, annyira saj…

-              Fejezd be! – Most már Lily is kezdett dühbe gurulni. – Ez az egész számomra leírhatatlan volt. Hogy ennyire közel éreztelek, hogy egy rövid ideig tényleg egyek voltunk. Szeretlek, hát nem érted? – Ahogy kimondta rögtön tudta, hogy ismét hibázott. Szája elé kapta a kezét, és berohant a szobába. Felkapta a ruháit, és azonnal el akart tűnni, csak el innen minél messzebbre. Sokkal nagyobb hiba volt, hogy megmondta Jamesnek, hogy szereti, mint hogy nem mondta meg, hogy még szűz. James nem jött utána, Lily szinte tokostul tépte fel az ajtót, hogy a saját szobájába rohanjon, míg a fiú csak kővé dermedten állt a fürdőben. Lily azt hitte, kapott egy kis haladékot. Reggelig kitalálja, hogyan magyarázza ki ezt az egészet. Minden rendben lesz. Remegett keze lába, ahogy a pizsamájával, egy rövid sorttal és vékony toppal, küzdött. Már majdnem befeküdt az ágyba, mikor kivágódott a szobájának ajtaja. Nem zárta be, hogy lehetett ilyen ostoba? De ahogy ránézett Jamesre, az az érzése támadt, hogy a fiút a zárt ajtó sem állította volna meg. Egyetlen egy kérdést tett fel, csak egyetlen egyet. De az élesebben vágta a levegőt, mint késpenge a húst.

-              Mit mondtál az előbb?