A január úgy tűnt el, hogy észre se vettem. Óráról órára jártam, és próbáltam nem megbukni. Azt hiszem, ha Siriusék nincsenek mellettem, talán túl sem élem. De szerencsére egy percre se hagytak magamra, aminek köszönhetően, nemcsak felépültem, de képes voltam újra nevetni.
De azt is hozzá kell tennem, hogy még nagyon sokáig rémálmok gyötörtek, és ezen csak a Dumbledore professzorral való beszélgetés segített. Ugyanis két héttel szüleim temetése után az igazgató elkért jóslástan órámról (hál istennek), és magához hívatott.
- Azt hiszem, tudnod kell, hogy miért haltak meg a szüleid - szólt csendesen, rám függesztve világos kék szemeit.
- Professzor, nem hiszem...
- Kérlek, hallgass végig! - Befogtam, és lehajtott fejjel hallgattam Dumbledore halk magyarázatát.
- Realista vagyok, így tisztában vagyok vele, hogy te és a társaid is hallottatok Voldemortról, és egyre növekvő hatalmáról. Pár kiváló ember azonban -köztük jómagam is-, úgy döntött szembeszáll vele, hogy egy szebb jövőt biztosítsanak gyermekeiknek. A szüleid is ennek a társaságnak, a Főnix Rendjének voltak a tagjai, és ennek a harcnak estek áldozatául. Hónapok óta kémkedtek a rendnek, és karácsony előtt egy igen veszélyes megbízatásuk közben lelepleződtek.
Tudom, hogy ez most nem sokat segít, de tudnod kell, nemigen találkoztam a szüleidnél bátrabb emberekkel.
- El se tudja hinni, hogy ez milyen sokat segít - suttogtam könnyes szemmel.
- Ennek kifejezetten örülök. Megszeretném kérdezni, hogy mik a terveid a házatokkal?
- El szeretném adni - vágtam rá rögtön. Ez az egyetlen megoldás. - És a pénzből új házat veszek.
- Sejtettem. Úgy gondoltam, a tavaszi szünetben haza utazhatnál, és kiválogathatnád azokat a bútorokat, tárgyakat, amiket meg szeretnél tartani.
- És a többivel mi lesz? - kérdeztem halkan.
- Arról majd a rend gondoskodik, ha nincs ellene kifogásod.
- Természetesen nincs.
- Nagyszerű. Csak ennyit akartam - mosolygott.
Ahogy felnéztem, és pillantásom találkozott a professzor jóindulatúan mosolygó tekintetével, tudtam, hogy vége a rémálmoknak.

 

I will always love you.
I will always love you.
I will always love you.
I will always love youuuuuuuuuuuu

- Nem, nem, NEM!!! Én ezt egyszerűen nem bírom tovább! - Megjött Lily.
- Mi a baj, szerelmem? - ugrott rögtön oda James. Vele, Peterrel és Siriusszal beszélgettünk, mikor megérkezett drága barátném. Siriust azonban ez sem zavarta abban, hogy tovább csikizzen, és még menekülni sem tudtam, mert az ölében ültem.
- Nem lehet itt meglenni, mióta valami elmebeteg közölte a Dámával, hogy holnap lesz Valentin-nap. - Sirius észrevétlenül lejjebb csúszott a fotelben, és lapockámba fúrta az arcát, mire elkezdtem kuncogni. Lily felénk fordult, és megforgatta szemeit.
- Úgy tudtam... - fintorgott.
- Véletlen volt - nézett ki mögülem szívem kedvence.
- Persze, én meg a húsvéti nyuszi vagyok.
- Tényleg? - vágtuk rá egyszerre.
- Hülyék - reagálta le. Végül is...
- Ugyan már, Lil. Nem lehetsz ezért kiakadva. Szerintem tök aranyos.
- Szerinted Hagrid "állatkái" is tök aranyosak - legyintett Lily, mire Peter elhúzta a száját. - Amúgy hol van Remus?
- Azt hittük veled járőrözik - mondtam csodálkozva, és lecsúsztam Sirius mellé.
- Nincs itt?
- Látod valahol?
- Hol van Remus? - kiáltott fel vigyorogva Sirius.
- Itt vagyok! - szólt egy meglepődött hang. - Ti mit kerestek itt?
- Beszélgettünk - feleltem. - Plusz James Lilyt várta, akivel "elméletileg" együtt járőröztél.
- Szóval... - dörzsölte össze kezeit James, majd lassan elvigyorodott -, hol jártál, báránykám?
Remus száját harapdálva próbálta visszafojtani mosolyát, miközben végignézett rajtunk.
- Megyek aludni - szólt, és elindult a lépcső felé.
- Hát akkor, lányok... - kezdte Sirius, majd nyomott egy csókot számra, és Remus után indult. - Jó éjt!
James követte barátja példáját, és mire Lilyvel feleszméltünk, az összes Tekergő eltűnt a közelünkből.
- Te érted ezt? - nézett rám elhűlve barátnőm.
- Nem - vontam meg a vállam, és én is megcéloztam a lépcsőt.
Lily fejét csóválva követett.

Másnap reggel mind a három fiú folyamatosan vigyorgott, Remus meg próbálta leállítani őket.
- Soha többet nem mondok el nektek semmit! - fenyegetőzött, de csak legyintettek rá.
- Miért, mit mondtál el nekik? - kérdezte Lily, de Remus vagy nem hallotta meg, vagy nem akarta meghallani. - Remus?!
Annak azonban nem volt ideje mentegetőzni, mert lehuppant mellé Sasha.
- Sziasztok - köszönt mosolyogva, majd Remus felé sokkal halkabban: - Szia!
- Szia! - lehelte Remus, ugyanolyan szirupos vigyorral az arcán. Lilyvel egyszerre szökkent magasba a szemöldökünk. - Hogy vagy?
- Jól - suttogta Sasha.
- Meghiszem azt - vigyorgott teli szájjal Sirius, mire kapott egy taslit Jamestől. Sasha elvörösödve nézett ránk.
TE JÓ ÉG!!!
- Híííííííííííí... - visítottam fel. Így utólag megértem barátaim reakcióját, de akkor nagyon zavart, hogy elkezdték a hátamat ütögetni. Így aztán befogtam, és csak meresztettem a szemem Sashára.
- Menjünk ki! - ajánlotta szuggeráló szemekkel. - Gyere már! Lily, te is!
Lily meghökkenve ment, én bárgyú vigyorral az arcomon haladtam mögötte.
A Nagyterem előtt karjánál fogva megfordítottam Sashát, aki még mindig nem nyerte vissza természetes arcszínét.
- Mindent tudni akarok!
- Itt? - vihogott fel zavartan.
- Miről van szó? - kiáltott ránk türelmét vesztve Lily.
Fejünket félrehajtva vártunk, hogy koppanjon neki a dolog. Kb. 1 perc múlva meg is történt, és kezét szája elé kapta.
- Úristen, úristen, úristen! - Majd kezünket megfogva elkezdett rohanni a Griffendél-torony felé.
 

Near, far, wherever you are
I believe that the heart does go on
Once...

- Elég! Tündérsíp! - kiáltott rá a Dámára, aki ijedten elnémult, majd utat nyitott előttünk.
- Na, most. - Ezzel lenyomta Sashát az ágyára, majd mi is leültünk vele szembe.
- Szóval, megtörtént?
Szégyenlős bólintás, visítás tőlem.
- De hát...De hát... Nem túl korai ez? - kérdezte Lily összeráncolt homlokkal.
- Féltem ettől a kérdéstől - nyelt egyet a kérdezett. - Tudjátok, nem volt betervezve a dolog. Nem úgy álltunk neki, hogy; na, most mi összefekszünk. Egyszerűen csak... megtörtént.
- Megbántad? - suttogta Lil.
- Nem - felelt mosolyogva Sasha. - Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy megbánjak egy ilyen csodálatos dolgot csak azért, mert nem ésszerű.
- Igazad van - bólintottam. - Tudod... Nem gondoltam volna, hogy előbb veszíted el a szüzességedet, mint Lily.
- Na! - kiáltott fel felháborodva az említett, Sasha pedig dőlt a röhögéstől.
- Miért? Ugyanannyi ideje vagytok együtt, és te idősebb vagy, és James... Hát ő James.
Sasha fetrengett érveim hatására, de Lilyt ez nem nyugtatta le.
- Ez nem ugyanaz! Én más vagyok, mint Sasha. Mármint nem úgy... - nézett bocsánatkérően a hollóhátas lányra, de az nem törődött vele, csak nevetett. - De én... Én még... Félek.
- Jamestől? - hajolt közelebb Sasha.
- Nem. Igen! Vagyis nem úgy... Csak...
- Hallgatunk - néztem rá várakozóan.
- Hát igazából nem titok, de... Szóval James reggeli előtt megkérdezte, hogy mit szólnék, ha a szobájukban töltenénk a Valentin-napot.
- Erre te?
- Igennel válaszoltam, mi mást mondhattam volna? De én még nem akarok lefeküdni vele.
- Hát akkor ne tedd! - vontam meg a vállam, mire mindketten megdöbbenve nézett rám. - Most mi van? Ne mondd, hogy lefeküdnél vele úgy, hogy nem akarod?!
- Nem, dehogy? De mi van, ha szakít velem, ha nemet mondok?
- Ugyan Lily - legyintettem, miközben szekrényemhez léptem, hogy kiválasszam az esti ruhámat. - James annyira beléd van zúgva, hogy az sem tűnne fel neki, ha csak akkor fekszel le vele, ha már unokáitok vannak. - Homlokomat ráncolva gondolkoztam el mondatomon. - Ez fájt.
- Hidd el, nekünk is - szólt Sasha. - De valahol igazad van... Nagyon valahol. Mindazonáltal, szerintem igaza van - fordult Lilyhez. - Csak akkor tedd meg, ha késznek érzed magad. Viszont, ha unokák tűnnek fel, kezdj el gyanakodni.
- Igen - nevette el magát Lily.
- Na, gyerünk gyógynövénytanra! Szerezni akarok Bimba professzor rózsáiból.
A tölgyfa ajtó előtt már vártak ránk a fiúk. Mosolyogva simultam Sirius karjaiba, és hagytam, hogy lemaradjunk a többiektől.
- Szóval... Mi a terved mára?
- Közös megegyezés alapján miénk a Szükség szobája.
- Ig... Igen?
- Ühüm - bólintott, és fürkészően nézett rám. - Valami baj van?
- Nem, dehogy. Csak Remusékon gondolkoztam.
- Ja, vagy úgy - somolygott. - Sejtettem, hogy miért rohantál ki a Nagyteremből.
- Hát igen...
- Amúgy... van egy ajándékom. - Azzal előhúzott egy szál vörös rózsát.
- Úristen, Sirius! Ez gyönyörű!
- Csak úgy, mint te.
Mondanom se kell, cseppet se tiltakoztam, mikor szenvedélyesen magához húzott.
Lassan két hónapja együtt vagyunk, de mintha évek óta tartana ez a csoda. Jó, persze éveken keresztül az egyik legjobb barátom volt. De ez most más, sokkal mélyebb, intenzívebb a kapcsolatunk, mint tavaly. Talán, mert most nem csak én vagyok szerelmes. Fogalmam sincs, az viszont tény, hogy életemben nem voltam ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott, és... Sirius a Szükség szobájában akarja tölteni a Valentin-napot???
Uramisten!!!

A gyógynövénytanról ugyan elkéstünk, de Bimba professzor elnéző mosollyal legyintett.
- Ugyan, drágáim! Ez a nap rólatok szól. - Valaki felhorkant a háttérbe, egy galleont rá, hogy Piton volt.
Bár az órán szinte semmit nem kellett csináltunk, azért örültem volna, ha Sirius egy cseppet nyugton hagy. Na jó, nem mintha zavart volna, hogy szüntelenül a fülembe sugdos valamit (hatalmas hangsúly a valamin), de kicsit ciki volt, mikor harmadszor vihogtam fel zavartan a mardekárosok előtt. Hirtelen komolyan megijedtem, hogy nem Linda Collinsnak hívnak-e. Ezek után visszafogtam magam.
Viszont erről a Valentin-napos Szükség szobájás témáról szívesen eldiskuráltam volna. De hogy a francba kérdezek rá? "Bocs, édes, hogy tervezed a mai estét? Csak vacsora és romantika, vagy szeretnél ágyba bújni is velem?" Szánalmas. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha nem akarnám, mert akarom, csak nem most. Majd... idővel.
- Tiny! Hahó! Itt vagy?
- Mi? Ja, persze. - Hogy a francba bambulhattam el ennyire? Vajon mióta szólongat James?
- Nem úgy tűnt. Jössz ebédelni, vagy itt maradsz az idők végezetéig?
- Azt biztos nem - karoltam belé, miközben rávigyorogtam a hátra forduló Siriusra. - Mi lenne veled nélkülem?
- Nyugalmas élete? - ért be minket Remus.
- Naaa... Az nem az én hibámból nincs - feleltem "felháborodva".
- Sok évnyi kemény munka áll mögötte - szólt hátra Sirius. Felnevettem, majd előre siettem, hogy kedvesemhez bújjak.

Így léptünkbe a Roxfortba, de rögtön meg is torpantunk. Egy kisebb mardekáros csoport állt előttünk, a rosszabbik fajtából. Szerencsére (?) nem minket akartak megtámadni, konkrétan nekünk háttal álltak, és az egyikük nagyon magyarázott valamit.
- Remélem érted a célzást - morogta egy jól ismert hang, mire James és Sirius összevonta a szemöldökét, és az előbbi megköszörülte a torkát
- Csak nem zavarunk? - kérdezte, mire az összes mardis megpördült.
- Te, Potter meg a kis csapatod mindig - közölte Piton. - De mivel végeztünk, mi el is húzunk.
Ezzel intett egyet társainak, és egy pillanat múlva ott sem voltak. Meglepődve néztem a fiúkra, úgy tűnik, lassan tényleg felnőnek. Azonban egyikük sem figyelt rám, mindannyian kitágult szemekkel néztek valamit, mire én is odakaptam a fejem.
A padlón egy hugrabugos lány feküdt, talán egy évvel lehetett fiatalabb, mint mi. Néhány helyen elszakadt a talárja, és karcolások éktelenkedtek az arcán és a karján. Nyöszörögve próbált felülni, mire kedvesem odaugrott, felkapta és leültette a legutolsó lépcső fokra. Remus kezelésbe vette a sebeit, én pedig kérdeztem.
- Nyugodj meg! Most már minden rendben - simogattam meg a haját. - Miért csinálták ezt veled?
A lány ne válaszolt, csak bámult rám hatalmas kék szemeivel, majd halkan egy nevet suttogott.
- Lily...
- Mi van Lilyvel? - ugrott rögtön James.
- Hívd ide! - szóltam rá, ahogy a lány könnyes szemeit bámultam. Nem sírta el magát, látszott, hogy csak miattunk fogja vissza magát.
- Jó - bólintott a fiú, majd felrohant, majd szinte azonnal vissza.
- James, komolyan mondom, ha valami hülyeség miatt kel kihagynom a szám...Evie! - sikított fel, és könyveit ledobva guggolt le mellém. - Evie, mi történt?
- Jo...Josh... - sírta el magát Evie.
- Eve! Próbálj megnyugodni, és úgy beszélj, mert nem értek semmit. - Lily Evans vigasztalás-technikáját hallottuk. Nem valami szép, de hatásos.
- Rájöttek, hogy együtt vagyunk. A beavatása előtt Voldemort legillimenciát alkalmazott, hogy megtudja, Josh hűséges-e. És... Megtudta. Azt mondta, ha nem szakít meg velem minden kapcsolatot, akkor megöli. De ma...ma küldött egy gyűrűt... És... - Nem tudta folytatni, hangját elnyomta a feltörő zokogás, és Lilynek percekig tartott mire lenyugtatta. Mi csak megdermedve hallgattuk a rém történetet. - Piton azt mondta, a Nagyúr utoljára megbocsát, de többé ne is gondoljon rám. Persze, előtte még megkínozta. De Lily... Én küldtem neki egy levelet!
- Mit? - kiáltott fel Lily. - De miért?
- Nem tudtam, Lily. Esküszöm, nem tudtam, hogy meg lett fenyegetve, és most miattam... Miattam hal meg! Azért, mert sárvérű vagyok - zokogta.
- Ne merd így hívni magad! - csattant fel Lily, de neki könnyes volt a szeme. Ki tudja James mikor kap halálos fenyegetést, mert Lilyvel van együtt? - Erről nem te tehetsz, érted? Eve, figyelj rám! - rázta meg a lányt. - Érted?
- Ér... Értem... - nyöszörögte, és elájult.
James felkapta, és egy szó nélkül elindult vele a gyengélkedőre. Lily megdöbbenve nézett utána.
- Most haragszik rám?
- Nem - rázta meg a fejét Sirius, miközben átkarolt. - Fél.
Lily lehajtotta a fejét.
- Evie-t kiskorom óta ismerem, egy utcában lakunk. Nem ismerek nála békésebb, kedvesebb lányt. Tavaly a bálon összejött Josh Carmicheal-lal. Teljesen egymásba szerettek, és megígérték egymásnak, hogy ha vége ennek az egésznek, akkor összeházasodnak.
- Ilyen fiatalon? - kérdezte Remus.
- Evie terhes - suttogta Lily. Én még mindig az események hatása alatt álltam, de most felkaptam a fejem. Voldemort egy mozdulattal kioltja emberek életét, de már ez sem elég neki. Áldozatai tovább élnek, cél nélkül. Hány áldozata lesz ennek a szörnyetegnek?

Órák után felmentünk a klubhelyiségbe, de nem találtuk ott Jamest. Az alkalmat kihasználva Lily elszaladt a könyvtárba, Remus pedig Sashához, de előtte megeskettük, hogy nem szól egy szót se Evie-ről és Joshról.
Amikor kettesben maradtunk Siriusszal, összebújtunk a kanapén, és bámultuk a lángokat.
- Min gondolkodsz, kedves? - suttogta.
- Mindenen.
- Vagyis?
- Eve-ékről, Remusékról, Lilékről és...
- Rólunk. - Nem kérdezte, kijelentette.
- Igen - bólintottam mosolyogva. - Mi lesz velünk?
- Hogyhogy mi lesz velünk? - értetlenkedett.
- Suli után.
- Suli után megyünk az Aurorképzőbe - nevetett.
- Tudod, hogy értem - néztem a szemébe. - Velünk mi lesz? - nyomtam meg a "velünk" szót.
- Hát...Majd kiderül, nem? - vigyorgott, mire elnevettem magam.
- Na jó, akkor azt mondd meg, ma mi lesz?
- Ma elmegyünk a Szükség szobájába, ahol...
- Ahol?
- Ahol vár rád egy kis meglepetés.
- Ah... - sóhajtottam csalódottan. - Ez nem ér. Nem szeretem a meglepetéseket.
- Dehogynem - nevetett fel, és még jobban magához szorított. - Ezt szeretni fogod.
- Mert? - néztem rá gyanakodva
- Mert csak - makacskodott. - Mindent tudnod kell? Inkább menj fel szépülni! - csikizett meg.
- Úgy, szóval így nem vagyok neked elég szép? - kérdeztem kb. öt perc múlva, vad csiki-harc után. Félig lelógtunk a kanapéról, persze én voltam alatta. Nem lehettem különösen szép látvány borzas hajammal, vérvörös fejemmel, Sirius mégis ellágyulva nézett rám.
- Te vagy a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam - suttogta. Csoda, hogy ezek után nem olvadtam le a kanapéról. Azért megjutalmaztam egy csókkal hibátlan válaszát. Aztán - Sirius 'csinos legyél ám' felkiáltásával kísérve - elindultam szépítkezni.
Időközben befutott egy Lily is, Jamesszel összenőve. Megtudtam azt is, hogy kedves barátom a könyvtárba menekült - Lily elől. Ritka manapság az ész hiányának eme megnyilvánulása. De költői vagyok.
Miután Lily lefárasztott azzal, hogy mit vegyen fel, nevetve megjegyeztem, hogy mindegy, csak a fehérnemű legyen csábos. Na, erre újabb fél órát kaptam a sopánkodó-prűd Lilyből. Az egyáltalán nem zavarta, hogy én sem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel. A szoba már romokban hevert, Alice ki fog ezért nyírni minket. Persze, neki könnyű, két éve együtt van Frankkel, és szerelmüket semmi nem zavarja meg.
Arra lettem figyelmes, hogy beleakadtam egy sötétzöld valamibe. Szemöldök ráncolva felemeltem, és végigmértem. Egy smaragd színű kötött ruha volt, ujjatlan, csónak alakú nyakkal. Csodaszép volt.
- Merlinre! - kiáltottam fel. - Nem is tudtam, hogy nekem van ilyen ruhám!
Lily kimászott a ruhásszekrényből, és érdeklődve szemrevételezte A ruhát.
- Mert az az enyém. Csak kicsi rám. - Boci szemek, boci szemek, boci szemek. - Nyugodtan vedd fel.
- Imádlak!
- Tudom - bólogatott, miközben Alice ruhatárát böngészte.
A ruhát és neszesszeres táskámat felkapva bevonultam a fürdőszobába. Miután lezuhanyoztam egy szál törülközőben neki álltam a sminkelésnek, majd két perc múlva a kevesebb több felkiáltással csak egy kis szempilla festéket raktam fel. Mert mi van ha a make-up elkenődik, miközben mi... Na, érti mindenki. Jó, persze nem biztos, hogy lefekszünk, de mindenre fel kell készülni. Ez oknál fogva vettem fel a fényes, fekete selyem fehérneműmet, és a harisnyatartómat is. Igazából nagyon ritkán hordom, annak idején poénból vettük meg Michelle unokahúgommal. Én feketét, ő pirosat. Szerintem én jártam jobban.
A ruha álomian nézett ki rajtam. Semmi egoizmus, de rettentő jól néztem ki. A hajammal nem csináltam semmit, még vizes állapotban átszaladtam rajta a fésűvel, és most göndören keretezte az arcomat. Igen, még mindig Alice bűbája.
A fürdőszobából kilépve bezsebeltem Lily kedveskedő bókjait, és utasítottam, nehogy fel merjen venni rózsaszín felsőt.
- Akkor én nem megyek sehova - nyögte sírós hangon. - Nincs mit felvennem.
- Dehogynem. Lássuk csak - sóhajtottam, és kinyitottam a szekrényét. Szinte rögtön a kezembe akadt egy fekete ruha. - Ezzel mi a baj?
- Fúúj... Utoljára a dédim temetésén volt rajtam.
- Pedig csinos - mondtam, azzal letéptem a hosszú ujjakat. Lily meglepetten felsikkantott, ahogy meglátta mit művelek. Leszakítottam a másik ujjat is, és fodros aljat is. - Na. A cérna szálakat tüntesd el, és kész is van.
- Örök hálám - kiáltotta utánam Lily, de csak intettem.

Siriusszal nyolcra beszéltük meg, hogy találkozunk a Szükség szobája előtt, és lassan már negyed kilenc van. Nem baj, egy igazi nő mindig késve érkezik. De nem futva, ezért lelassítottam, és kényelmesen sétálva érkeztem meg a helyszínre.
- Azt hittem nyolc órát beszéltünk meg, nem? - kérdezte Sirius lassan felém lépkedve. Iszonyat jól nézett ki bordó ingben és farmerben.
- De - mosolyodtam el. - Lilynek akadt egy kis... Miért nézel így?
- Elképesztően szexi vagy. - Huhh... Kissé(?) elvörösödtem és zavartan mosolyogtam.
- Öh... Köszi... Te is... Khm... jól nézel ki - nyögtem ki.
- Oh... Hát ez kedves: "elképesztően szexi" és "te is jól nézel ki". Szép kis páros.
Megfordult, hogy végre bemenjünk, de a karjánál fogva visszahúztam, és megcsókoltam.
- Eszméletlenül nézel ki - suttogtam utána, mire elvigyorodott, és betessékelt az ajtón.
Lélekben már felkészültem, hogy egy hatalmas ágyat fogok látni, feltehetőleg baldachinnal, plusz gyertyák, és halk zene lesz.
Nos, nem is tévedtem olyan nagyot. Gyertyák meg voltak, lemezjátszóból Joe Cocker szívet tépő mély, erotikus hangja szólt... De ágy sehol. Helyette egy kis asztal volt a szoba közepén, mindenféle finomsággal megrakodva. És a legnagyobb meglepetés az egyik fal, vagyis annak hiánya okozta. Ugyanis, mintha egy hatalmas ablak lenne a helyén, de nem a roxforti folyosót láttuk, hanem az Eiffel-tornyot... Naplementében.
És akkor én, Alfonsine Lorraine Cartier feltettem a lehető leghülyébb kérdést, amit valószínűleg még nagymama koromban is bánni fogok.
- Miért nincs ágy?
Sirius felém kapta a fejét, és leesett az álla. Nem kicsit, egészen a padlóig.
- Á... Ágy? Miért kell neked ágy? - nyögte döbbenten, mire felfogtam, mit is hebegtem csodálkozásomban, és heves mentegetőzésbe kezdtem.
- Nem nekem, neked. Vagyis... Nem kell, csak azt hittem, hogy kell... Mert nem tudtam, hogy mit akarsz. - Mély levegő. - MertJamesisaztakartaésazthittemteisaztakarod.
- Ööö... Mi? - kérdezte értetlenül. - Mit akart veled James? És mit akarok én?
- Huhh... James le akar feküdni Lilyvel, és én azt hittem te is... Érted. Vagy nem? - Kezdtem magam rémesen érezni.
- Értem - bólintott mosolyogva. - És nem. Én egyáltalán nem akarom. Mármint, persze, akarom... De tudom, hogy te még nem.
- Honnan?
- Ismerlek, élet - húzott magához. Lassan táncolni kezdtünk, és nekem hirtelen az jutott eszembe, hogy erre a számra általában csak a nők táncolnak, elég lenge öltözetben. De így, Siriusszal sem rossz. Sőt...
Miután kitáncoltuk magunkat, leültünk és ettünk. Az ételek fenségesek voltak, mégis a "kilátás" kápráztatott el. Többször is elbambultam, és csak Sirius többszöri szólongatása után tértem magamhoz. Vagy ez csak a pezsgő hatása?
- Tiny? Tiny! Hallasz?
- Persze... Igen. - Sirius várakozóan nézett rám, mire egy szánom-bánom mosollyal néztem rá. - Mi is mondtál?
- Kérdeztem. Hogy mit hoztál magaddal - mutatott a kis fekete dobozra. Tényleg, ezt el is felejtettem.
- Oh! Ezt neked hoztam. Ajándék - nyújtottam át. Sirius mosolyogva vette át, és bontotta ki. A dobozban annak a láncnak a párja feküdt, amit tőle kaptam a születésnapomra.
- Tiny... Köszönöm - suttogta. Felálltam, és az asztalt megkerülve az ölébe ültem. Óvatosan csókoltam meg, miközben élveztem, hogy a hajamba túr éppúgy, ahogy szeretem. Lassan mindenről elfeledkeztünk. Arról is, hogy egy széken ülünk, méghozzá ketten, így sikeresen a földön kötöttünk ki. De ez se zavart minket.
- Öh... Azt hiszem, át kéne gondolni ezt az ágy-dolgot - indítványozta Sirius negyed óra múlva, még mindig a földön fekve.
Úgy tettem, mint aki elgondolkozik az ajánlaton, aztán kimondtam az ítéletet.
- Én nem hiszem - nevettem. A vállára hajtottam a fejem, és belefújtam a nyakába. Felkuncogott, és átölelt.
- Lassan mennünk kéne - húzta el bánatosan a száját. - Nincs kedvem rá nyitni Ágasékra.
- Aludj nálunk - feleltem. - Lily nincs ott, Alice sem. Szóval szabad a szoba. Csak semmi perverz gondolatok! - emeltem fel a mutató ujjam, mikor láttam, hogy kedvesem szeme felcsillant a szabad szoba kifejezésre.
- Dehogyis! Úgy ismersz te engem? - kérdezte hamiskásan mosolyogva, nem válaszoltam, de tekintetem többet mondott minden szónál.
A szerencse is mellénk szegődött, ugyanis se Frics, se Mrs. Norris nem akadályozott meg minket abban, hogy végre ágyba bújhassunk. Mikor ezt közöltem Siriusszal, heves nevetőgörcs támadta meg, és a klubhelyiségig abba se hagyta. Mert ott ugyanis gyönyörűen átesett a portrélyukon, amit én nem bírtam ki röhögés nélkül.
A lányok hálókörletébe csak úgy jutottunk fel, hogy egymást csitítgattuk, persze eredménytelenül. A szobába érve pedig szabályosan az ágyra estünk.
Nos, az éjszaka további része nem zajlott eseménytelenül, de aránylag hamar elaludtunk, és zavartalanul aludtunk egészen másnap délig.