Ez itt Lily és James portálja!

James Potter

(1960. március 27. – 1981. október 31.)

Édesanyja: Dorea Black (1920–1977)
Édesapja: Charlus Potter (1919–1978)

James a Roxfort expresszen találkozik először Lily Potterrel. Nem egy romantikus találkozás, hiszen Lily rögtön Piton védemére kel vele szemben. Aztán a Griffendélbe kerül Lilyhez hasonlóan.

Jól tanul és iskola első mégsem lesz prefektus viselkedése ugyan is erősen emlékeztet a Weasley ikrekére, az ők előhírnökének nevezi McGalagony. Lily szerint boldog boldogtalanra átkotszór a folyósókon és nagyon hiú. Folyton borzolgatja a haját, hogy úgy nézzen ki, mint aki most szállt le a seprűjéről. Ügyeskedve kapja el a cieszt fitogtatva képességét. Ugyanis Harry tőle örökölte fogói és kviddics tehetségét.

James barátaival megalkotja a Roxfort titkos térképét. amit Tekergők térképének neveznek. Valamint ötödéves korára elsajátítja társaival az animágiát az állatá változás tudományát. Ő szarvas és innen ered az Ágas beceneve is.  Lupinnal és barátaival elszöknek a Roxforti birtokról.

Külseje:

 Nagyon sokszor említik, hogy nagyon hasonlít Harry az édesapjára. Az ötödik kötetben megtudunk néhány különbséget. James orra valamivel hosszabb, mint Harryé, és a szeme barna színű. De haja épp olyan kócos fekete, akár a fiáé és a magasságukban sincs sok különbség.

Navigáció

Menü
Történetek
Befejezett történetek
Novellák
Más történetek
Harry Potter
Lily és James
Galéria

Új történetek
Könyvajánló

 
SISTEMAPERIO

Chat

Linkelj

 

->Bejelentkezés<-
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
->Óra<-
 
->Naptár<-
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA