Harry Potter és a Félvér Herceg:

72.o.

Harry ránézett a varázslóra, de nem felelt. Lumpsluck viszonozta pillantását, s ezúttal nem csak a villám alakú heget, hanem Harry arcának többi részét is szemügyre vette.

- Hasonlítasz apádra.
- Igen, mások is mondták már.
- De a szemed...
- A szemem az anyámé, tudom.- Harry annyiszor hallotta ezt, hogy kezdte nagyon unni.
- Hm. Hát igen- folytatta elmélázva Lumpsluck.-Tudom, helytelen, ha egy tanár favorizál egyes diákokat, de bevallom, ő a kedvenceim egyike volt. Mármint az édesanyád, Lily Evans- magyarázta Harry kérdő pillantását látva.- Kevés olyan tanítványom volt, mint ő. Eleven volt, vidám. Elragadó kislány. Mindig mondtam neki, hogy az én házamban lenne a helye. És milyen szemtelen válaszokat kaptam erre!

- Melyik volt az ön háza?
- A Mardekár vezető tanára voltam- felelte Lumpsluck.- Hé, hé!- folytatta sietve Harry arckifejezése láttán, s figyelmeztetően felemelte virsliujját.- Ne rój meg érte! Gondolom, te is griffendéles vagy, mint anyád volt. Hát igen, egy család egy ház.   

73.o

- Anyád, ugyebár, mugli születésű volt. El se akartam hinni, amikor hallottam. Lefogadtam volna, hogy aranyvérű, olyan brilliáns tehetsége volt.[...]

- Csak ne hidd, hogy előítéleteim vannak!-szabadkozott.- Isten ments! Mondom, édesanyád volt az egyik kedvenc tanítványom!

186.o.

-Meg van a győztes! -kiáltott fel.- Kitűnő, Harry, csodálatos! Istenemre mondom, örökölted anyád tehetségét, Lilynek arany keze volt!

361.o.

Te se mész a szomszédba szemtelenségért, fiam!-hahotázott azzal felemelte a követ Harry tenyeréről, és megmutatta a csoportnak. - Olyan vagy mint anyád...

362.o.

-Öntörvényűség és egyéni gondolkodásimód: ez jellemzi az igazi bájitalfőzőt!- folytatta a lelkendezést Lumpsluck, mielőtt Harry felelhetett volna Hermionénak. - Az édesanyja is ilyen volt, ő is mindig intuitív módon oldotta meg a problémákat. Kétség sem fér hozzá Lilytől örökölted a tehetséged, Harry.

464.o.

...- Az a drága boszorkány... az a derék varázsló... istenem, de rémes... 
[...] ... de rémes- motyogta Hagrid, majd bozontos fejét oldalvást hajtotta, és a következő pillanatban már hangosan hortyogott. [...]
- Bocsánat- szólt mentegetőzve [Lumpsluck]. - Sose volt hallásom.
- Hagrid nem az énekéről beszélt, professzor úr.- jegyezte meg csendesen Harry.- Hanem a szüleim haláláról. 
- Oh... - Lumpsluck elfolytott egy böffentést. - Vagy úgy... Hát, igen, az... az valóban rémes história. Rémes... rémes...[...]
- Te... te nem emlékszel rá, hogyan történt, ugye?- dörmögte végül sután.
- Nem... csak egyéves voltam, amikor meghaltak.- felelte Harry, s rábámult a Hagrid horkolásának szelében lobohgó gyertyalángra.- De az utóbbi években sok mindent megtudtam arról az esetről. Apám halt meg előbb. Tudta?
 - Nem... nem tudtam- motyogta zavatan Lumpsluck.
- Hát igen... Voldemort megölte őt, aztán a holttestén átlépve elindult anyám felé.
Lumpsluck összeborzadt, de úgytűnt képtelen levenni a tekintetét Harryről. 
- Azt mondta anyámnak, álljon félre- folytatta kíméletlenül Harry.-  Neki nem kellett volna meghalnia. Voldemort csak velem akart végeni. Anyám megmenekülhetett volna. 
- Uram isten- motyogta Lumpsluck.- Nem is akarta... Nem kellett volna... borzalom...
- Ugye?- Harry szinte suttogott.- De anyám nem mozdult előlem. Apa akkor már halott volt, és nem akarta, hogy én is meghaljak. Könyörgött Voldemortnak, de az csak nevetett... 

466.o.

- Elég!- fakadt ki Lumpsluck, és védekezően felemelte remegő kezét.- Hagyd abba kedves fiam, elég volt... öreg vagyok én már ehhez... nem akarom hallani...
- Bocsánat, elfelejtettem- hazudta a Felix Felicis sugallatára Harry. - Maga kedvelte anyát, igaz?
- Kedveltem?- Visszhangozra könnyben úszó szemmel Lumpsluck.- Őt nem lehetett nem szeretni... a bátorságát... a humorát... szörnyű, hogy ilyen végetért...
- Maga mégsem akar segíteni a fiának- mondta keményen Harry.- Anyám feláldotzta az életét,de maga egy emléket is sajnál tőlem... 
[...] 
- Talán nem akarja, hogy megbűnhődjön a varázsló, aki megölte Lily Evanst? 
- Jaj, Harry, dehogynem akarom, csak... 
[...]

467.o.

- Te jó fiú vagy...- szólt rekedten Lumpsluck. Könnyei legörültek kövér orcáján, és eltűntek harcsabajusza sűrű erdejében.- És anyád szemével nézel rám... Kérlek, ne vess meg azért, amit az emlékben látsz majd...